Hangsúlyosan egyszólamú elbeszélés ez, amelynek legfőbb tétje, hogy a szöveg képes-e hitelesen megtartani azt az egyetlen autentikus hangot, amelyen keresztül megismerünk egy életet. És persze az is, hogy van-e annyi potenciál az anyagban, hogy a végeredmény ne csak nagyszabású stílusgyakorlatnak tűnjön. Egressy Zoltán életszerű beszélőt alkotott. De épp ez a következetes egyszólamúságból fakadó monotonitás nehezíti meg, hogy a szöveget regényként olvassuk.
A mű viszonylag rövid megszólalásokból építkezik, ezek elkülönítésére a tördelés is ráerősít. A bekezdések közötti nagyobb térköz csendjei legalább annyira fontosak, mint az egymást követő történetdarabkák, mutatva, hogy az idős mesélő már nem tud egy szuszra többet megosztani. A könyv a csöndek mellett az élőbeszéd imitálásának megannyi hasonlóan érzékletes eszközét vonultatja fel, amelyet a nyelvjárási jellegzetességek mellett az idős asszony megszólalásait színesítő tájszavak sokasága („mondogalódik”) tesz még izgalmasabbá. Szinte hallani Jolka hangját.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
