Módszer
Hogy a múzeumok látogatóbarátok legyenek, ennek egyik eszköze az állami intézmények állandó kiállításainak ingyenessé válása uniós tagságunk kezdetétől. Ennek értelmén - főleg azon, hogy így a rá nem szoruló külföldi turistákat is támogatja az állam - még lesz vita, közvetlen hatását pedig leghamarabb két év múlva megláthatjuk (minderről bővebben: Narancs, február 27.). Az ingyenesség vonzó ugyan, de ahhoz kevés, hogy legalább a gyerekek meg is szeressék a múzeumokat: fel kéne turbózni a látványt és a környezetet is, ami ötlethegyeket - meg persze sok pénzt - feltételez. A múzeumi apparátus fantáziájának megmozgatására a tapasztalatcsere, a (tovább)képzés vagy a céltámogatás módszere kínálkozik - legrosszabb esetben a generációváltásban lehet reménykedni.
Pedig jó lenne minél előbb, minél gyakrabban látni muzeológusok és pedagógusok olyan kreatív együttműködését, mint a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének közönségszolgálati sorozata, a Marathóni mozaik című pályázat. A felső tagozatos osztályoknak egy korabeli leírás nyomán kellett elkészíteniük nagyméretű papírmozaikon a marathóni csatát, de az ókori szöveg megismeréséhez előbb feladatlapokat kellett kitölteniük. Végül 27 ragyogó mozaik készült el, a legjobbak megtekinthetők a www.szepmuveszeti.hu/eos címen; megérdemelnék, hogy ne csak - mint tervezik - az Antenna Hungária Rt. Átrium Galériájában állítsák ki őket, hanem magában a múzeumban is helyet szorítsanak nekik.
Rendszer
"Sajnálatos módon a magyar múzeumi gyűjtemények állaga katasztrofális" - fogalmaz Vígh Annamária, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) múzeumi osztályvezetője. Ahogy az egyes intézményeket, úgy a múzeumi hálózat egészét is alapvetően a gyűjtemények állaga minősíti. Ennek országos feltérképezésére három éve szakfelügyelői felmérést indított a tárca. Minden muzeális intézménynek ki kellett töltenie egy több száz pontból álló kérdőívet, ezek értékelése nyomán, a számítógépes rendszer révén viszonylag egyszerűen aktualizálható, komplex kép rajzolódik ki a gyűjtemények helyzetéről. Az adatfeldolgozással július 31-re kell elkészülni.
Az adatbázis egyik fő funkciója a támogatások odaítéléséről szóló döntések megalapozása. Az ehhez tartozó elemzés arra is alkalmas lehet, hogy azok figyelmét is felhívja a fájó pontokra, akik az alapítványi, magángazdasági források fölött rendelkeznek: talán könnyebben nyílnak meg a pénztárcák, ha szívhez szóló szavak mellett szikár adatok is leírják a múzeumokban őrzött tárgyak állapotát.
Jelenleg az állagmegóvás jórészt arra szorítkozik, hogy egy-egy kiállításhoz rendbe hozzák a műtárgyakat, miközben a raktározás teljes korszerűsítésére lenne szükség. A minisztérium által kidolgozott és szakmai vitára bocsátott középtávú modernizációs stratégiai terv ezért kiemelten szól a gyűjtemények állományvédelméről. Szükség lenne egy szisztematikus raktárépítési programra is. Egyszerre nem megy minden, de már az is nagy szó, ha sikerül központilag koordinálva, nagy tételben, kedvező áron beszerezni páramérő berendezéseket és korszerű csomagolóanyagokat a műtárgyak tárolásához. Ennél persze sokkal nagyobb, többmilliárdos kiadást jelentenek a múzeumi rekonstrukciók; a kiemelt beruházások között az utóbbi években a Nemzeti, a Természettudományi és a Szépművészeti Múzeum volt/van soron.
A hazai közgyűjtemények jövője tehát az épített környezet állapotától sem választható el: védett épületben található a múzeumok 70 százaléka. A múzeumigazgatók múlt heti országos értekezletén elhangzott: az intézmények szakmai fejlesztése szorosan összefügg azzal, tudnak-e kapcsolódni a műemlékvédelemhez, legyen szó akár saját épületük helyreállításáról, akár arról, hogy megkaphatnak-e a településükön lévő, nem múzeumi célra használt, helyrepofozandó épületeket, terjeszkedhetnek-, bővülhetnek-e, gondolhatnak-e új funkciók ellátására.
Túl a három nagyberuházáson - a Terror Házán, a Páva utcai Holokauszt Emlékmúzeumon és a Millenniumi Városközpontban épülő új Ludwig Múzeumon - van a hazai múzeumi életnek két olyan ügye, amely évtizedek óta foglalkoztatja a szakmai, időről időre pedig a szélesebb közvéleményt. Az egyik a Néprajzi Múzeumé, a másik az Országos Műszaki Múzeumé (lásd külön keretes írásainkat - a szerk.). A Néprajzinál az impozáns palota a fő probléma: csábító hatásának nehezen áll ellen a hatalmasság, szemet vetett rá a miniszterelnökség (Narancs, 1999. január 14.), újabban pedig a történelmi jogaira hivatkozó Legfelsőbb Bíróság, melynek elnöke, Lomnici Zoltán tavaly év végén el is kérte az épületet Kiss Elemér akkori kancelláriaminisztertől. Noha sajtójelentés szerint hivatalos formában tette ezt, a Múzeumok Majálisa előtt Koncz Erika, az NKÖM helyettes államtitkára most azt mondta, "hivatalos megkeresés" híján nem foglalkoznak a kérdéssel; egy új, 21. századi Néprajzi Múzeum felépülése esetén elköltözhetne az intézmény, de ez ma nem aktuális (szemben a most megnyílt, ´sfoglalkozási képek című kiállítással).
A Műszakinál épp ellenkezőleg, az épület hiánya a gond, már harminc éve. A műszaki, technikai múzeumok több mint 80, kisebb-nagyobb gyűjteményt felölelő hálózatát a teljes hazai múzeumi intézményi rendszer "legmostohább" területeként jellemzi a múzeumi modernizáció középtávú stratégiai tervének vitaanyaga: ez kimondja ugyan, hogy megnyugtató megoldást kéne találni az Országos Műszaki Múzeum "áldatlan" helyzetére, de konkrétum helyett csupán annyit vetít előre, hogy várhatóan az idei év második felében határozzák majd meg "a továbblépés tartalmi és pénzügyi feladatait".
Szőnyei Tamás
Néprajzi
Van a kormánynak egy szakértői bizottsága, melynek Glatz Ferenc történész az elnöke. Két héttel ezelőtti ülésükön arra jutottak, hogy kormányzati negyeddé kéne változtatni a Kossuth tér környékét, költözzön hát a Néprajzi Múzeum helyére az igazságszolgáltatás, s épüljön valahol új múzeum. Túl azon, hogy e javaslat értesülésünk szerint nélkülözi a gazdasági, muzeológiai és építészeti szakértői hátteret, a kormányzati negyed álomképe merő butaság. A Legfelsőbb Bíróság (LB), aminek az épületet szánnák, nem a kormányzat része, az igazságszolgáltatás önálló hatalmi ág. A Belváros meg amúgy is kormányzati negyed, itt a miniszterelnökség, a mezőgazdasági, a pénzügyi, az oktatási, az egészségügyi, a honvédelmi tárca épülete, másokéi viszont Budapest egész más részein vannak, ideköltöztetésük nemcsak lehetetlen, drága és fölösleges lenne, de holt várossá is változtatná a környéket a munkaidő lejárta után és hét végén.
Nem is nagyon kéne foglalkozni e felvetéssel, ha önmagában állna. De a Néprajzi Múzeum kiköltöztetése visszatérő téma. Hiába minősítette például már három éve Solt Pál, az LB előző elnöke nosztalgikus felvetésnek azt, hogy az LB a Néprajzi Múzeum helyére kerüljön, ha utóda, Lomnici Zoltán inkább úgy vonulna be a testület történetébe, mint aki visszaszerezte a Kúriát. Pedig az eredetileg nem is bíróságnak épült (parlamentnek tervezte Hauszmann Alajos). Mégis igazságügyi palotaként használták évtizedeken át, majd muzeális funkciót kapott: előbb a Nemzeti Galéria, aztán egy 1973-as kormányhatározat értelmében a Néprajzi Múzeum költözött ide. Lomnici tervéhez rögvest csatlakozott Bárándy Péter igazságügyi miniszter - azt azonban, hogy vágyuk pontosan mivel járna, nem ők gondolták végig, hanem a "megtámadott" múzeum főigazgatója, Fejős Zoltán, aki helyettesével, Balázs Györggyel együtt a Magyar Múzeumok című folyóirat idei első számában megjelent tanulmányában tekintette át az egész problémakört: ajánlott olvasmány mindenkinek, akit részletekbe menően érdekel, hogy mi, merre, meddig. Sorra veszik az összes lehetőséget a továbbra is Néprajzi Múzeumként működő épület régóta tervezett belső bővítésétől kezdve a vadonatúj múzeum építéséig - új ötletként vetve fel azt, hogy ha gyalogos-aluljáróval összekötnék a Parlamenttel a múzeumot, akkor utóbbi a parlamenti látogatók fogadóteréül is szolgálhatna, megoldván az ottani közönségszolgálat anomáliáit.
A Néprajzi Múzeum tereinek és funkcióinak a bővítése a jelenlegi helyen azonban csak az épület egyharmadát elfoglaló Politikatörténeti Intézet kiköltözésével lenne lehetséges. Ezzel kapcsolatban Földes György, az épületrész tulajdonjogi értékű használati jogával rendelkező, kiemelten közhasznú társaságként bejegyzett intézet igazgatója a Narancsnak elmondta: nem szívesen hagynák ott ezt a helyet, de megfelelő kompenzáció esetén, ha biztosítani lehet a főként a baloldali mozgalmak dokumentumait gyűjtő, négy folyó-kilométernyi iratot őrző, nyilvános magánlevéltárként működő Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár megfelelő elhelyezését, nem zárkóznának el a kérdéstől.
Műszaki
A műszaki és technikai tudományok tárgyi emlékeit őrző, tévutakat is magában foglaló fejlődését a felvilágosodástól napjainkig (sőt, a holnapig) dokumentáló intézményt egy 1973. január elsején hatályba lépett törvényerejű rendelet alakította országos múzeummá, gyűjteménye pedig jövőre lesz ötvenéves. Az Országos Műszaki Múzeum (OMM) lehetséges önálló kiállítási helyeként az utóbbi években több épület is szóba jött (Gamma Művek, Olof Palme sétány 1., "budai Gázgyár, Ganz-telep - ahol a Millenáris Park létesült - stb.), de egyik sem kapott zöld utat.
"A kiállítóhely megtalálása rendkívül fontos lenne, és kultúrpolitikai döntést igényelne" - mondja Vígh Annamária, az NKÖM osztályvezetője, aki hangsúlyozza, hogy a hazai technikatörténeti intézményrendszer egészét fölmérő tanulmány elkészültével számos egyedi döntést kell majd hozni a terület jövőjéről. A válaszra váró kérdések közül kiemelkedik az OMM-é, mely önálló hely híján máshol rendez kiállításokat (állandó kiállítása Nagycenken, a Neumann Jánosról szóló időszaki tárlat a Természettudományi Múzeumban látható), Kaposvári úti raktára megtelt (bár talán korszerűsíthető, és ha lenne kiállítóhelye, a raktártér egy része is felszabadulna), fiókintézményeinek, a budai Öntödei Múzeumnak és a miskolci Kohászati Múzeumnak saját épületében pedig raktára sincs.
Szomorú összkép, holott nemzetközi tapasztalatok szerint a műszaki múzeumok mindenfelé a legnépszerűbbek közé tartoznak - Vámos Éva főigazgató szerint évente 200-500 ezer látogató kereshetné fel az intézményt, ha végre sikerülne a 21. századi követelményeknek megfelelő műszaki múzeumot kialakítani egy jó helyen lévő, 6-30 ezer nm-es kiállítóterű és megfelelő raktártérrel is rendelkező épületben. A minisztérium kérésére legutóbb tavaly októberben fogalmazták meg írásban - konkrét épület megjelölése nélkül - a múzeum jövendő "tartalmára" vonatkozó elképzeléseiket. A koncepció abból indul ki, hogy a technika és a hétköznapi élet történetéből a mai látogatót leginkább az érdekli, amivel még ő maga is kapcsolatban van, ami saját életéhez is kötődik - e megközelítés nélkül nem remélhető a műszaki tudományoktól elforduló fiatalok érdeklődésének újrafelkeltése. A technikát mint eljárást, produktumot, sőt munkahelyet is bemutató ötletekkel élővé tett kiállítást az időrendi és a tematikus elrendezés kompromisszumos alkalmazásával tervezik.
Addig is, amíg hozzáfoghatnak a megvalósításához, igyekeznek költözéskész állapotba hozni a meglévő műtárgyállományt, s a privatizáció miatti tulajdonosi körforgással és a műszaki területre is egyre érzékenyebb műtárgypiaccal megküzdve begyűjteni mindazt, amit napjaink ipari szerkezetváltása, a digitális technika elterjedése muzeális holmivá tesz (már a műanyagok, a robotok, a számítógép-vezérlésű szerszámgépek is ide tartoznak). Közben természetesen tovább keresik a helyet (van hol Budapest átalakuló ipari övezeteiben), és várják a politikai döntést, aminek nyomán az állami költségvetésben egyszer csak megjelenik az erre szánt néhány milliárd.
