Az első Rotterdami Nemzetközi Építészeti Biennále: Háromdimenziós városfejlesztés?

szerző
Szentpéteri Márton
publikálva
2003/21. (05. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A biennále témája tulajdonképp teljesen kézenfekvő. Nem kell építésznek vagy várostervezőnek lenni ahhoz, hogy tudjuk, milyen rendkívüli mértékben kell számolniuk a jövőben a kortárs városfejlesztési programoknak a mobilitás döbbenetes intenzitású növekedésével szerte a világban.

A biennále témája tulajdonképp teljesen kézenfekvő. Nem kell építésznek vagy várostervezőnek lenni ahhoz, hogy tudjuk, milyen rendkívüli mértékben kell számolniuk a jövőben a kortárs városfejlesztési programoknak a mobilitás döbbenetes intenzitású növekedésével szerte a világban.Nem véletlen persze, hogy éppen egy Rotterdamban szervezett biennále választja főmotívumaként a mobilitást. Hollandia ugyanis betelt. A németalföldi urbanisták és építészek ezen állításukkal persze nem a közelmúltban meggyilkolt Pim Fortuyn szájából egykor felhangzó szélsőjobboldali szlogent ismétlik meg. Elég csak ránézni a térképre, s rögtön kiviláglik: az ország gyakorlatilag nem más, mint egy autópályákból szőtt textília. A légi folyosók térképe pedig szintén ugyanezt a képletet mutatja. Míg Hollandia lassan egyetlen óriási, utakkal, csatornákkal és légi folyosókkal átszőtt megapolisszá válik, városépítészete alig-alig reflektál a technikai fejlődés e feltartóztathatatlan következményére. Az autópályák pedig, noha az ország óriási részét fedik le, építészeti értelemben tulajdonképp teljességgel elhanyagolt területek - jobb híján megtűrt köztereknek számítanak, vagy egyszerűen csupán valódi "nem helyek" (non-places), szürke aszfaltarculattal. Jogos a kérdés, miért nem fordítunk több figyelmet a közterek e formáira, ha egyszer időnk egy igen jelentős részét töltjük el itt.

A világ infrastrukturális értelemben túlfejlett régióinak kérdései állnak tehát a rotterdami rendezvény fókuszában. Noha a World Avenue-ra kiállítani meghívott városok sorában Mexikóváros is szerepel, vagy például Dzsakarta, a biennále mégis gyakran a fejlett országok nézőpontjából eredő

elitizmus

jeleit mutatja. Míg például a holland második modernitás kulcsfigurája, Wiel Arets arról beszél, hogy a nyugati világ urbanistái mindig csupán két dimenzióban gondolkodtak, most pedig végre el kell kezdődnie a háromdimenziós városfejlesztéseknek is, addig a Föld jelentős részén a társadalomépítés "egydimenziós", avagy egyenesen "dimenziótlan" állapotokat mutat. Izgalmas és a fejlett országokban természetesen megkerülhetetlen feladat a városépítészetnek a mindennapi utazás és utaztatás új szempontjait követő áthangolása, ez a program azonban vajmi kevés a globalizált világ urbanisztikai problémáinak teljességéhez mérten. Remek dolog azon törni a fejünket, hogyan lehet a különféle közlekedési formákat minél változatosabban kombinálni, avagy miképp működhet az épített környezet tájszereppel olyan helyeken, ahol a természetes környezet gyakorlatilag megszűnt, de nem lehet ugyanakkor elfeledkezni arról a tényről, hogy a világ jó részén a hagyományos közlekedési formák minőségi értelemben messze elmaradnak a fejlett országokban tapasztalhatóktól. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos területeken, mint az Amazonas őserdőiben vagy az Antarktiszon, mindenképp gátat kell szabni az urbanizációnak, mese nincs!

Az elitizmus mellett a biennále másik uralkodó jellegzetessége az

utópisztikus

hangoltság. A bemutatott installációk szinte kivétel nélkül kerülik a naivabb ökomozgalmak érintetlen természet iránti nosztalgiáját, tudomásul veszik a világméretű urbanizáció elkerülhetetlenségét, s csaknem mindannyian futurisztikus lendülettel tekintenek előre. Ezt az utópisztikus hangvételt leginkább a sztrádalakótelep ötletét felvázoló kísérletek mutatják, csöppet a legendás Galaktika Magazinra emlékeztetően. A múltba révedő nosztalgia és a jövőbe tekintő utópia között a jelenre koncentrál a biennále mindenképp leghumorosabb produkciója, a FileKit©. A fiatal építészekből álló holland Artgineering, a kölni D+.NL és a bécsi érdekeltségű feld72 közös projektje egy, a forgalmi dugók élvezhetőségét elősegítő túlélőcsomagot tervezett meg a hozzá kapcsolódó marketingstratégiával egyetemben, melyet azon melegében ki is próbáltak Rotterdamban. A motoros "dugóangyalok" (file angel) disztribuálta csomagokban iránytű, Biblia, Korán, vízipisztoly, óvszer, filctoll, kommunikációs parfüm, gukker és hasonló, a dugókban elengedhetetlenül szükséges tárgy található. Külön kis "traffic jam" eszperantót is kidolgoztak, amivel könnyűszerrel lehet kommunikálni krízishelyzetekben. Abban az esetben például, ha az ablakmosónkkal spriccelünk egyet, lelkesedésünkről, izgatottságunkról adhatunk jelet, márpedig ez egy alkalmi dugó-flört során nélkülözhetetlen gesztus. Szokásos sofőragressziónkat pedig anyázás helyett vízipisztollyal vezethetjük le. És így tovább, fő hogy élvezzük a dugókban eltöltött időt, ha már mást nem lehet tenni. A FileKit© nem megoldást kínál, csupán tünetkezelésre szolgál, Ole Schillingék projektje mégis figyelemre méltó (Pesten pedig külön ajánlott!), hiszen a látványos trendek a Brazil című film kulisszáit idéző modelljeivel szemben valóban emberbarát gondolkodásmódra vall.

A biennále magyar vonatkozásban is gazdag. A World Avenue egyik kiállító városa ugyanis éppen Budapest. A Holland Építészeti Intézet (NAI) kiállítóterében a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudo-mányi Egyetem Várostervezési Tanszékének hallgatói által készített installációk - modellek, egy animációs film és egy videoinstalláció - képviselik Magyarországot. A World Avenue minden egyes városa a rá leginkább jellemző autót állította egy forgó pódiumra, s a városokat bemutató filmeket ezekből az autókból lehet megtekinteni az autók elé húzott paravánokon. A kiállítás a gyanútlan szemlélő számára valaminő puccos autószalonnak tűnhet, ahol azonban furcsamód használt autók pörögnek a porondokon; Bejrútban például kombi Mercedes (a Maghrebben és a Közel-Keleten obligát Grand Taxi!), Mexikóvárosban VW-bogár, Pesten pedig egy Lada Nova. Irimiás Balázs és Gulyás Tibor Ladából látható filmje cseppet sem mellékesen a biennále

fődíját nyerte el

az Inspiráció kategóriában (lásd az interjút). A Kop van Zuid dokkjában álló, újrahasznosított Las Palmas raktárépület kiállítótereiben is találkozhatni magyar produkcióval, a MobLab egyik kiállítója, a nemrég végzett Valkai Csaba aquincumi vonatkozású diplomamunkájával. Valkai olyan sztárépítészek és -irodák társaságában állíthatott ki, mint a már említett Arets és az MVRDV, Massimiliano Fuksas, Odile Decq, Dominique Perrault, Will Alsop, Rem Kolhaas és a francia Architecture Studio.

Szentpéteri Márton

Mozgás!

Gulyás Tibor és Irimiás Balázs díjnyertes filmje a rotterdami biennálén

Magyar Narancs: Sokunknak tűnt úgy Rotterdamban, hogy a mobilitás témáját a ti videoinstallációtok dolgozta föl a leginkább filmszerűen. Nyilván ez is döntő szerepet játszhatott a díjazáskor.

Irimiás Balázs: Talán az igaz ebből, hogy mi vettük a legkomolyabban, hogy a filmünk egy kompakt, végtelenül sokszor lejátszható kis videoklip legyen. Az egyébként rendkívül gyors filmet számos belassult, izgalmas jelenettel tagoltuk, azzal a céllal, hogy az épp a budapesti installációnál járó nézőket ott marasztalja egy darabig. A többiek lényegében sokkal komolyabban vették a hollandok elvárásait, és valóban többnyire autóból felvett jelenetek montázsait készítették el csupán, meglehetősen szerény dramaturgiával.

MN: Bár rekordgyorsasággal készítettétek el a végső változatot, a forgatást és a vágást hosszú tanulmányok előzték meg.

IB: A film természetesen a budapesti műszaki egyetem csapatának kutatásába illeszkedik, amely a Hollandiában már jó ideje kulcsfontosságú témának, a mobilitásnak szentelt első rotterdami biennále magyar szereplését készítette elő. Hollandiában hosszú évek óta folynak komoly szakmai viták az egyre nagyobb intenzitású mobilitás és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra városképre gyakorolt hatásairól. Nemigen akad ugyanis olyan város a világon, melyet az autós fogyasztók élvezetére terveztek vagy legalábbis optimalizáltak volna. A városok többsége már évszázadok óta létezett, amikor megkezdték például az utak szélesítését, amikor el kellett kezdeni azon gondolkodni, hogy a beáramló, megnövekedett forgalmat miként vezessék el, illetve a körgyűrűket például miként vágják be a városok szövetébe. Szerintem a biennále létrejöttének hátterében az a kiinduló konfliktus állt, hogy az utak környezetének kialakítását és elhelyezését - annak ellenére, hogy azok keresztül-kasul átjárják a városokat - nem építészek határozzák meg, hanem politikusok és egyéb döntéshozók, illetve közlekedési mérnökök. Ezért van, hogy a világ legtöbb városa autóból meglehetősen ijesztő képet mutat önmagáról.

MN: A ti filmetek persze korántsem csak az autós mobilitásról szól...

Gulyás Tibor: A mobilitás fogalma a biennále kontextusában számunkra az újítás lehetőségének kulcsszava lett. Egy olyan változtatásé, amely az utazás élvezhetőbb formáit keresi, kutatja. A műszakisok csapata, amelyhez Rácz Borinak köszönhetően csatlakozhattam, sokkalta ötletesebben közelítette meg a mobilitás témáját, mint amit a biennále kiírása egyébként sugallt. Számunkra - rajtunk kívül még Jovanoviz Biljana, Pallaghy Kata Fruzsina, Berencsi Juli és Nagy Zsolt számára - a kezdetektől fogva többet jelentett a városi mozgás élménye, mint csupán a mozgó autóból szemlélt stabil tereptárgyak elmozdulásainak játékát. A pesti fiatalok világának meghatározó mozzanatait szerettük volna láttatni, s az ezeket övező tereket, épített környezetet. A zene, a sport és nem utolsósorban a szexualitás képei építik fel filmünk Budapestjét. Az út, amit az utazó bejár, a legtágabb értelemben vett utazás metaforáinak láncolata. Az utazás képzete ily módon jóval áttételesebb, mint a turisztikai reklámok nyújtotta instant, konvencionális értékekre hajazó élménycsomagok.

MN: A filmetek utazója, a néző végső soron honnan hová jut el?

IB: Ez az út természetesen a vágóasztalon alakult ki végül. Elkezdtük forgatni a filmet, és azt vettük észre, hogy a harmadik-negyedik nap után már csak azokra a helyszínekre mentünk ki, ahol mi amúgy is szívesen fordulunk meg. Egyre kevésbé akartunk tehát egy nagy ívű, átfogó képet adni Budapestről, és egyre inkább tudatosult bennünk, hogy a saját szemszögünkből mutassuk be a várost.

MN: Van azért néhány keresettnek tűnő gesztus is a filmben, mint például az új Eric van Egeraat-épület átszelése a Felvonulási téren...

IB: Ez tudatos választás volt, kíváncsi voltam arra, hogy a hollandok mennyire elfogulatlanok a szakmai konkurenciával szemben. A biennálét ugyanis egy másik holland iroda, a Mecanoo csapata szervezte részben.

MN: Az is igaz ugyanakkor, hogy az épület egyike azoknak a sajnálatosan kis- számú pesti beruházásoknak, amit neves külhoni építészek tervezhettek.

IB: Persze, ez sem volt elhanyagolható szempont a választás során.

GT: Visszatérve az előző kérdésedhez, a filmnek egyértelmű a dramaturgiája. A képek gyors, időbeli váltakozásának nem csupán kronológiai menete van, hanem egy igen erős feszültségteremtő ereje is. Gondoljunk csak az intim tereket átmetsző erotikus jelenetekre például.

MN: Mint az a bizonyos orális jelenet, ami a holland királynő figyelmét is felkeltette?

IB: Igen... a biennálét megnyitó királynő magas rangú kíséretével éppen akkor ért a magyar installációhoz, amikor ez az - egyébként rendkívül kulturált formában felvett, stilizált - jelenet villant fel a vásznon. Egy pillanatra töprengőn megállt, majd annyit fűzött a látványhoz, hm, ez igazán érdekes, és továbblépett.

MN: A filmmel kapcsolatban egy, a sajtóban többször napvilágot látott félreértést mindenképp el kell oszlatnunk. Valójában ki is szerezte a zenét?

IB: Eredetileg Yonderboyt kértük meg, ám ő elfoglaltságai miatt túl szorosnak találta a határidőt, s egy barátját, Miraqot, alias Janzsó Tibort ajánlotta az első jelenetsorok láttán.

szerző
Szentpéteri Márton
publikálva
2003/21. (05. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...