Magyar Narancs: Amerikában született 1929-ben, de 6 éves korától már Németországban gyerekeskedett: a családja még pont időben települt Amerikából Németországba (Carle szülei német bevándorlók voltak – a szerk.), hogy részesei lehessenek a Harmadik Birodalom minden szörnyűségének…
| ||
Eric Carle: Így is volt, ugyanakkor Németországban értek az első komolyabb művészi hatások is, még ha ezek nem is a birodalmilag elfogadott irányokból érkeztek. 12-13 éves lehettem, amikor Herr Krauss, a rajztanárom megismertetett az absztrakt és impresszionista művészettel. Krauss úr nagy kockázatot vállalt, mert ezeket a műveket nemhogy kiállítani nem lehetett a náci Németországban, de megfesteni sem igen. Képzelje el, miközben ezeket a műalkotásokat a nácik elfajzott, degenerált művészetnek bélyegezték, a rajztanárom titokban reprodukciókat mutatott nekem, egy kiskamasznak! Korábban semmi ehhez foghatót nem láttam. Sokkoló élmény volt, először azt se tudtam, mit kezdjek vele, de a találkozás, mint később, felnőttfejjel rájöttem, sorsdöntőnek bizonyult. Herr Krauss bátor pedagógus volt, aki a maga eszközeivel szembe mert szállni a diktatórikus uralommal.
MN: A húszas évei elején tért vissza Amerikába. Úgy tűnik, a legjobbkor érkezett, mert az amerikai reklámgrafika aranykorába csöppent.
EC: Noha rég felhagytam a szakmával, de a mai napig tervező grafikusként gondolok magamra; az az iparági tudás és tapasztalat, amit a szakmában szereztem, folyamatosan hat a munkámra. A képzőművészeti iskolából kikerülve az egyik első megbízásom a németországi Amerika Haus posztereinek a megtervezése volt. Ezekre a posztereimre ma is büszkén gondolok vissza, és a gyerekkönyv-illusztrációimat is – különösen a borítókat – ebben a szellemben tervezem, úgy tekintek rájuk, mint kicsi plakátokra. Olyan szembetűnő formákban gondolkodom, amelyek jó esetben rögtön megragadják az olvasó figyelmét.
MN: Gyakran viccelődik azzal, hogy egy regény esetében egy 35 szavas ötletet kell egy 35 ezer szavas világgá fejleszteni, míg egy képeskönyv esetében ez épp fordítva van: egy 35 ezer szavas ötletet kell 35 szavasra redukálni.
EC: Egyszerűsíteni, egyszerűsíteni, egyszerűsíteni – ezek a varázsszavai a gyerekkönyvkészítésnek. Ezt mormolom mindig magamnak. Egy képeskönyv az én fogalmaim szerint egyetlen ötlet kibontása 32 oldalon.
MN: Ma már inkább kedves anekdota, de ettől még igaz: a hajdani NDK-ban kapitalista csökevénynek bélyegezték a telhetetlen hernyót; a kritikusok nem nézték jó szemmel ezt a nagyon éhes, olykor még a dőzsölés bűnébe is beleeső, magát mindenen átrágó hőst.
EC: Amikor megtudtam, hogy létezik a gyerekkönyvemnek egy ilyen, ideológiai olvasata is, őszintén elcsodálkoztam. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen szemmel is lehet olvasni. Sokáig egyébként magam sem tudtam mire vélni a könyv népszerűségét. Az évek során aztán arra jutottam, hogy talán a remény az, amire oly sokan rátalálnak ebben a mesében. Úgy hiszem, a gyerekek többsége együtt érez ezzel a magára hagyott, jelentéktelen kis hernyóval, és kitörő örömmel fogadja, amikor csodaszép lepkévé alakul. A történet csupán annyit állít, hogy igen, én is fel tudok nőni, én is képes vagyok kiterjeszteni a szárnyaimat, kibontakoztatni a tehetségemet, és ki tudok repülni a világba. Olyan aggodalom ez, ami a világon minden gyereket elővesz: fel fogok-e nőni? Tudok-e majd felnőttként létezni?
MN: A Bush-gyerekeket is megnyugtathatta a hernyócska története, mert a papájuknak, George W. Bushnak az ön mesekönyve a kedvence. Persze az is lehet, hogy az elnök saját használatra forgatta a könyvet…
EC: Hát, sok szülő van, akik gyerekként nagy hernyóbarátok voltak, és most, hogy felnőttek, a saját gyerekeiknek olvassák a történetet. Amilyen rosszul állunk meséből és varázslatból, szerintem azzal csak tovább rontjuk a helyzetet, ha erről vagy arról a könyvről kategorikusan kijelentjük, hogy az csakis gyerekeknek vagy csakis felnőtteknek szól.
MN: Sokat tett azért, hogy a hernyó legyen az ember egyik legjobb barátja, de nem sokon múlt, hogy ma Vilit, a könyvmolyt ünnepelje a világ.
EC: Remélem, a könyvmolyok megbocsátottak nekem, hogy végül nem Vili, hanem egy hernyó mellett döntöttem. Talán azzal, hogy magam is könyveket készítek, némileg sikerült kiengesztelnem a molyokat.
