2027, egy fülledt hétfő reggel Isztambulban: Törökország már belépett az Európai Unióba, a nanotechnológia olyannyira elterjedt, hogy a brókerek energiaital és kokain helyett is nanót szippantanak, az egyszerűbb mikrobotok gyerekjátékként sem ritkák, egyedül maga a város állandó és a gólyák fölötte. Ezen a fülledt hétfő reggelen, a Necatibey cadessin zötykölődő villamos második kocsijában egy fiatal nő megnyom a nyakán egy apró gombot és a koponyája finom vérpermetté robban. Elkezdődött a hét.
Ian McDonald kétségkívül egyedi hang a kortárs sci-fi irodalomban: a posztcyberpunk díjakkal és jelölésekkel (Hugo, BSFA, World Fantasy stb.) jócskán megtámogatott képviselőjeként főképp a technikai fejlődés és a társadalmi változások összefonódásával foglalatoskodik, miközben történeteit rendre valamely Belfastból nézve egzotikus nemzet – mint Brazília (Brasyl), India (River of Gods), illetve A dervisház esetében Törökország – fiktív közeljövőjébe ágyazza. Az ír és skót felmenőkkel rendelkező brit szerző a tizenkilencedik századi realista regény és a múlt századbeli mágikus realizmus eszköztárát bevetve haladja meg a cyberpunk irodalom gibsoni hagyományait: sehol egy tökös hacker cowboykalapban és foncsorozott napszemüvegben, a jövő nála nem szükségszerűen disztópia, csupán a jelen lehető leglogikusabb, politikai és gazdasági szempontból is aprólékos precizitással ábrázolt közvetlen folytatása, ahol a helyi vallás és folklór mind bizarrabb módokon szervesül a technika vívmányaival.
Mindennek megfelelően A dervisház elsősorban a közeljövőbe helyezett fajsúlyos tablóregény, amely az öt napot – a hétfő reggeli fejrobbantós terrortámadástól fél tucat párhuzamos cselekményszál mesteri szövevényén keresztül jutunk el a pénteki fináléig – átfogó sztorijában változatos merítéssel rajzolja fel egy lehetséges Isztambul látképét. A science fiction és a mágikus realizmus bravúros összegyúrásának köszönhetően a címbeli dervisház lakásaiban a legnagyobb természetességgel ténykedik egymás mellett az alakváltó mikrobotjait nyomozásra használó kisfiú és alig pár helyiséggel arrább a dzsinnekkel meg Hızırrel, a zöld szenttel bratyizó fiatal férfi, vagy nem messze tőlük a mézzé lett ember után kutakodó régiségkereskedő és annak tőzsdei nagyragadozó férje. McDonald kezei közt a Boszporusz partjain elterülő metropolis minden értelemben átmeneti térré formálódik, Isztambul az Európa és Ázsia közti határátlépés tengernyi kulturális hatással terhelt bazárja, ahol ahelyett, hogy kioltanák egymást, egybeolvad az iszlám tradíció és az ember meghaladásával kecsegtető nanojövő. A nagyobbrészt csak a kiemelt fordulópontokon érintkező cselekményszálak közös nevezője – a helyszínen túl – maga a nanotechnológia: az apró-, mikro- és még kisebb botok nem pusztán A dervisház sci-fivénájának megtestesülései és a cselekmény legalapvetőbb mozgatórugói, de a regény struktúráját is tükrözik. Ahogy a porszemnyi kütyükből egyre komplexebb gépezetek állnak össze, úgy növekszik McDonald műve bőbeszédű életképekből, a helyi legendárium töredékeiből és a zsáner olykor szinte mellékes toposzaiból szőtt, visszafogott következetességével együtt is letaglózó regénymonstrummá.
Ez a hibriditás érvényesül a kötet nyelvezetében is. McDonald – és az egyenletesen magas színvonalú magyar fordítás – magától értetődően használja mind a cyberpunkban gyökeredző terminus technikusokat, mind pedig a török folklórhoz köthető zsargont. Ebből fakad, hogy mint cizellált, de cseppet sem könnyed olvasmány, A dervisház kezdetben kevés fogódzót nyújt: török fonetikai gyorstalpalót ugyan tartalmaz a kötet, ám egy szószedet legalább ennyire hasznos lett volna – habár néhány fejezet után bármely Gépnarancson edződött olvasó otthonosan lavírozhat a mondatonként felbukkanó ceptepek, cadessik, haramok és halalok között. De az ebből fakadó esetleges nehézségeket kellőképpen ellensúlyozza az olykor kifejezetten költői hangvétel és a lassan bontakozó cselekmény mögött megbúvó hibátlan dramaturgiai szerkezet: Ian McDonald újabb világteremtési kísérlete kétségkívül mestermunka, még ha kell is egy nagy levegő belépés előtt.
Fordította: Tamás Gábor, Ad Astra, 2012, 574 oldal, 3490 Ft
