Könyv

Hosszú búcsú

Kondor Vilmos: Budapest novemberben

  • Svébis Bence
  • 2012. július 25.

Könyv


Sajnos egy jó ideje megszokhattuk már, hogy Kondor Vilmos krimijei közelebb állnak egy alapos és hangulatos történelmi regényhez, mintsem egy csavaros és robajos csattanóra kifuttatott detektívtörténethez, s ez az utolsó Gordon Zsigmond-regényként beharangozott történetben sincs másként.

Az ötvenes éveiben járó zsurnalisztának ezúttal nevelt lánya, Gellért Emma nyomára kell bukkannia a forradalmi hevületben felforgatott Budapesten, mielőtt túl késő lenne. A nyomozás azonban megint unalmas és jelentéktelen, Kondor valójában újfent azt teszi, amihez a legjobban ért: kortörténeti tablót fest az ’56-os belvárosról. Utcák, terek kövei a talpunk alatt, sőt még a korabeli kávé és dohány íze is ott van a szánkban, miközben olvasunk. Érzékletesen vonultatja fel az októberi események legjellegzetesebb helyszíneit, eseményeit s motívumait a vérengző sortüzektől a Köztársaság téri pincebörtönök legendáján át egészen a legapróbb részletekig. Az egyik fejezet végén például Gordon francia fotós barátja lencsevégre kap egy fiatal lányt, „aki kibomlott hajjal, tüzes tekintettel tartotta kezében a Kalasnyikovot”. A kép valóban létezik, s tényleg egy külföldi fotóriporter készítette a forradalom alatt. Mindezek mellett a szerző nagy érdeme, hogy a forradalom minden oldalát emberközelből mutatja meg. A pesti utcákat, ahol nem csak a válogatás nélkül gyilkoló ÁVH-soktól, de a csőre töltött csőcseléktől is rettegni kell.

Mindeközben Kondor valódi, nosztalgikus hattyúdalt komponál hősének. Az elmúlt négy regény összes fontosabb szereplője és eseménye – ha csak említés szintjén is, de – újra megjelenik a történetben. Mintha búcsúznunk kéne a magyar krimi legeredetibb alakjától, ám Kondor, mint a legtöbb író, nehezen tudja elengedni hősét, s jelenleg egy novelláskötet készül Gordon néhány korábbi kalandjáról. Úgy látszik, Kondor addig húzza, amíg lehet, addig, mikor már csak egyetlen rejtély marad: ki is valójában ez a Kondor Vilmos? Mert nem kell bűnügyi zsurnalisztának lenni, hogy gyanússá váljon: e mögött a középiskolai matematikatanár mögött valószínűleg egy szépíró rejtőzik.

Agave Könyvek, 2012, 320 oldal, 2980 Ft; a Gordon Zsigmond-széria első két darabjáról szóló pozitív kritikánk itt és itt olvasható; a harmadik és a negyedik epizódot már kevésbé szerettük.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.