Könyv

Hosszú búcsú

Kondor Vilmos: Budapest novemberben

  • Svébis Bence
  • 2012. július 25.

Könyv


Sajnos egy jó ideje megszokhattuk már, hogy Kondor Vilmos krimijei közelebb állnak egy alapos és hangulatos történelmi regényhez, mintsem egy csavaros és robajos csattanóra kifuttatott detektívtörténethez, s ez az utolsó Gordon Zsigmond-regényként beharangozott történetben sincs másként.

Az ötvenes éveiben járó zsurnalisztának ezúttal nevelt lánya, Gellért Emma nyomára kell bukkannia a forradalmi hevületben felforgatott Budapesten, mielőtt túl késő lenne. A nyomozás azonban megint unalmas és jelentéktelen, Kondor valójában újfent azt teszi, amihez a legjobban ért: kortörténeti tablót fest az ’56-os belvárosról. Utcák, terek kövei a talpunk alatt, sőt még a korabeli kávé és dohány íze is ott van a szánkban, miközben olvasunk. Érzékletesen vonultatja fel az októberi események legjellegzetesebb helyszíneit, eseményeit s motívumait a vérengző sortüzektől a Köztársaság téri pincebörtönök legendáján át egészen a legapróbb részletekig. Az egyik fejezet végén például Gordon francia fotós barátja lencsevégre kap egy fiatal lányt, „aki kibomlott hajjal, tüzes tekintettel tartotta kezében a Kalasnyikovot”. A kép valóban létezik, s tényleg egy külföldi fotóriporter készítette a forradalom alatt. Mindezek mellett a szerző nagy érdeme, hogy a forradalom minden oldalát emberközelből mutatja meg. A pesti utcákat, ahol nem csak a válogatás nélkül gyilkoló ÁVH-soktól, de a csőre töltött csőcseléktől is rettegni kell.

Mindeközben Kondor valódi, nosztalgikus hattyúdalt komponál hősének. Az elmúlt négy regény összes fontosabb szereplője és eseménye – ha csak említés szintjén is, de – újra megjelenik a történetben. Mintha búcsúznunk kéne a magyar krimi legeredetibb alakjától, ám Kondor, mint a legtöbb író, nehezen tudja elengedni hősét, s jelenleg egy novelláskötet készül Gordon néhány korábbi kalandjáról. Úgy látszik, Kondor addig húzza, amíg lehet, addig, mikor már csak egyetlen rejtély marad: ki is valójában ez a Kondor Vilmos? Mert nem kell bűnügyi zsurnalisztának lenni, hogy gyanússá váljon: e mögött a középiskolai matematikatanár mögött valószínűleg egy szépíró rejtőzik.

Agave Könyvek, 2012, 320 oldal, 2980 Ft; a Gordon Zsigmond-széria első két darabjáról szóló pozitív kritikánk itt és itt olvasható; a harmadik és a negyedik epizódot már kevésbé szerettük.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.