Azt a tavaly júliusi fotót ma már aligha lehetne elkészíteni. Hatan állnak a ragyogó díszcsillár alatt, hatfelé mosolyognak. Az összhang eme hiánya inkább a pillanat kivételességének tudható be, semmint annak, ami azonban mára határozottan megmutatkozott: hogy ők, így, hatan hosszabb távon képtelenek együtt munkálkodni a Magyar Állami Operaház érdekében.
Balról Müller Péter Sziámi, aki társadalmi munkában, stratégiai tanácsadóként áll Hegyi Árpád Jutocsa, a frissen kinevezett főigazgató mellett. Korábban éveken át együtt dolgoztak Miskolcon. Közvetlenül mellettük szintén régi miskolci kolléga, Kesselyák Gergely karmester, aki a múlt héten fordult nyilvánosan Hegyi ellen, s pillanatnyilag lebegtetni látszik visszavonulását a főzeneigazgatói posztról. Mögötte Bozóki András kulturális miniszter, aki őket nyilvánította a pályázat nyertesének, s jelenleg az ügyvezető kormány tagjaként a Hegyitől elvárt modernizáció mellett kiállva várja saját politikusi sorsának alakulását. Előtte Petrovics Emil zeneszerző, aki napokkal Hegyi munkába állása után, még augusztusban lemondott a főzeneigazgatói posztról, melyet Kesselyák kapott meg. Végül a jobbszélen Kunos József, a Hegyi-pályázat gazdasági oldalainak megalapozója, aki ügyvezető igazgatóként dolgozott, majd eltűnt a színről. (Az új vezetés társulati füttyel kísért startjáról bővebben lásd: A csavar fordul egyet, Magyar Narancs, 2005. szeptember 8.)
Nincs a képen néhány személy, akik fontos szerepet játszottak az utóbbi hetek eseményeiben, s várhatóan fognak a továbbiakban is. Nincs ott Kovács János, aki lemondott első karmesteri címéről, mert nem akarta vállalni az elrendelt létszámleépítés végrehajtásának ráeső részét. Nincs ott Keveházi Gábor balettigazgató, aki a jövő szezonra bejelentett radikális előadásszám-csökkentés miatt felháborodván nyilvánosságra hozott levelében megállapította, hogy Hegyi a pályázatában szereplő művészi koncepciót "a felvállalt gazdasági feltételek mellett nem tudja megvalósítani", ezért "az európai szokásokra" hivatkozva "barátilag" azt javasolta neki, hogy mint "korrekt és becsületes" vezető, ajánlja fel lemondását (Keveházi levelének mondandójával a szakszervezet is egyetért). Nincs ott a képen Rotter Oszkár koreográfus, aki szakszervezeti vezetőként és Rácz István énekes, aki a közalkalmazotti tanács elnökeként került szembe a főigazgatóval. Nincs ott Megyeri László, a Thália Színház igazgatója, akit elsősorban az Operához tartozó Erkel Színház PPP (Public Private Partnership) projektjének levezénylésére kértek fel, de immár az Opera egészének gazdasági reformjával is foglalkozik.
És természetesen nincs ott a közalkalmazotti lét biztonságát féltő énekesek, táncosok, zenészek, műszakiak, díszletesek, jelmezesek, fodrászok, irodisták sora, mintegy ezer dolgozó, pályakezdőktől nyugdíjas korúakig (plusz a másik ezer szerződéses).
*
Nem olyan népszerű pozíció ez a kormányban, anekdotázik az Operának történő pénzkérés nehézségeiről Bozóki András a Petőfi Irodalmi Múzeumba összehívott sajtóbeszélgetésen, miután az általa és munkatársai által készített, 2020-ig szóló kulturális stratégia kérdéseiről az első adandó pillanatban az operaház pillanatnyi krízisére terelődik a szó. Õ ugyan megpróbált több pénzt szerezni, mire a környezetvédelmi miniszter azzal talált riposztozni, hogy akkor már inkább az állatkertnek - hajdani munkahelyének - adjanak.
Bozóki azt mondja, a színház hierarchikus és nem demokratikus szervezet. Lehet, hogy arrogáns a főigazgató stílusa, de abszurd, hogy a beosztottja lemondásra szólítja fel. Ha vele tenne így egy államtitkára, másnap röpülne, ahogy ő is, ha ezt próbálná meg Gyurcsány Ferenccel szemben. De a személyi kérdések elterelik a figyelmet a valódi kérdésekről: arról, hogy az állam felelős azért, hogy "ne dőljön be" az operaház, ami ugyanakkor nem jelentheti azt, hogy "számolatlanul döntjük bele a pénzt". Egyetlen nemzeti intézmény, így az Opera sem élhet vissza monopolhelyzetével, nem lehet pénznyelő automata, olyan struktúrát kell kialakítani, ahol nem termelődik naponta milliós veszteség. E feladat végrehajtására kapott felhatalmazást Hegyi Árpád Jutocsa, aki a miniszter szavai szerint Miskolcon "rutint szerzett a vékony jégen táncolásban".
A főigazgató két hete az MTI szerint úgy fogalmazott, hogy a lázadókkal szemben következetesen kiáll a dalszínház modernizációjáért.
*
Ami Keveházi röpülését illeti, nem eszik olyan forrón a kását. A közalkalmazotti törvény értelmében "jelentős súlyú fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja esetén" - márpedig a konfliktus általa történt nyilvános pertraktálása fölvetheti e gyanút - kötelező a fegyelmi eljárás megindítása. Meg is indították. Hegyi szívesebben bízta volna ezt a minisztériumra, onnan azonban visszapöckölték a golyót az Andrássy útra, intézzék el ezt is ott, mint minden mást.
A legfrissebb fejlemény a belvillongásokkal kapcsolatban, hogy szerdán, három nappal A nürnbergi mesterdalnokok premierje előtt a felső vezetés összeszedte magát: Hegyi, Keveházi és Kesselyák megállapodott abban, hogy "a következő hetekben kizárólag az Opera alkotómunkájáról tájékoztatják a közvéleményt".
A belső átalakításokat és a személyi kérdéseket illetően tehát tűzszünet lépett életbe - legalábbis kifelé. Így nem is kerestük őket (Hegyi komplex modernizálást, "produkciós szemléletet", átlátható gazdálkodást és művészi értelemben "sűrűbb" társulatot ígérő főigazgatói pályázata egyébként a www.opera.hu honlapon olvasható). De jellemző az elszabadult indulatokra, hogy az interjúra kért Rácz István zaklatottan mindössze ennyit mondott: "Köszönöm a lehetőséget a Magyar Narancsnak, hogy megszólalhassak. De tegnap este egy olyan megjegyzést tett irányomban tanúk előtt a Magyar Állami Operaház főigazgatója, hogy ha nem hagyom abba ezt az egészet, és tovább folytatom a megnyilvánulásomat mint közalkalmazotti elnök, elvágja a torkomat, eltipor és kirúg. Én itt befejeztem a harcot."
Rácz István különben énekelt volna a Mesterdalnokokban, de a Népszava értesülése szerint kikerült a produkcióból, Veit Pogner szerepe így nincs is lekettőzve az egyébként kettős szereposztású darabban.
*
Rotter Oszkár - miként a Mesterdalnokok premierjére időzített figyelmeztető sztrájk jelzi - folytatja a küzdelmet. Beszélgetésünk közben a büfében két dolgot hallani: a főigazgató tettei miatti méltatlankodó hangokat a szomszéd asztaltársaságtól, a Mesterdalnokok jelmezes főpróbájának szereplőit és munkatársait hívó ügyelői szavakat a hangszóróból. A szakszervezeti vezető hangsúlyozza, hogy az operaház olyan bonyolult működésű, összművészeti intézmény, amelyet kizárólag hideg fejjel, a gazdasági racionalitás mentén nem lehet jól megítélni: mindig az a baj az új vezetőkkel, ha csak így akarják: "Mi magunk is azt mondjuk, hogy szükség van egyfajta modernizációra. Olyannyira, hogy évekkel ezelőtt, Szinetár Miklós alatt, amikor a mai vezetés, a mai koncepció még nem is létezett, már történtek lépések. Győriványi úrnak is voltak jó gondolatai, de a megvalósítás mikéntjével óriási probléma volt."
Az Orbán-kormány operarajongó kultuszminisztere, Rockenbauer Zoltán által kinevezett Locsmándi Miklós főigazgatóval együtt Győriványi Ráth György 2001-2002-ben vezette a házat főzeneigazgatóként. Õket a társulat hangadóinak nyomására a Medgyessy-kormány első kultuszminisztere, Görgey Gábor, 2002 júniusában menesztette, és a korábbi főigazgatót, Szinetárt nevezte ki, aki megkapta a Rockenbauer által 2,3 milliárdról megemelt támogatást. Neki Hiller István kulturális miniszter további emeléssel 6,3 milliárdot ígért, ami Bozóki idején 5,3 milliárdra csökkent.
Rotter Oszkár szerint már évekkel ezelőtt megindult az előadások, az új bemutatók és felújítások számának csökkentése, s tavaly ősszel a vezetők (Kunos, Keveházi, Kesselyák) és az érdek-képviseleti szervek folyamatos egyeztetése közepette készült el a modernizációs terv. "Ezalatt a főigazgató úr háttérbe vonult, és hagyta dolgozni ezt a csapatot. Több verzió készült, az aláírása ott szerepelt ezeken, de nem ő állt legelöl ebben a munkában. Végül egy olyan program készült el a saját bevétel növelésére vonatkozó, komoly financiális elképzelésekkel és egy nem túl nagy mértékű, egy-két évre elnyújtott, folyamatos létszámcsökkentéssel, amit nagyjából elfogadhatónak tartott mindenki. Akkor 1090-en voltunk, ehhez képest megoldhatónak tűnt az 1008 főben meghatározott létszám. Azt lehetett érezni, hogy ezt emberségesen fogják megcsinálni. Nem mennék abba bele, hogyan és miért történt, de ezt a csapatot egy idő után háttérbe szorította a főigazgató úr, és a tanácsadóival újabb modernizációs programokat kezdett kidolgozni. Õk már nem tájékoztattak minket, pedig kötelességük lett volna. Külön érdeklődésre végül megkaptam a legutolsó, tízoldalas változatot, amelyet a miniszter úr elfogadott, erre hivatkozik most az Opera vezetése. A létszámleépítés és az előadásszám csökkentése egyaránt arról szól, hogy kevesebből kell működnünk - a kettőnek persze van köze egymáshoz, de nem érzem, hogy egymásból következnének."
A szakszervezeti vezető elismeri: lehetnek az Operában keveset teljesítő művészek, de kártékonynak és igaztalannak tartja, hogy a kifelé menő kommunikáció nyomán ilyen kép kezd kialakulni a társulat egészéről. És veszélyesnek érzi az előadások számának évi több mint 400-ról 360-ra, majd 315-re, aztán 260-ra csökkentését: "Itt a tendenciát kell észrevenni. A 260 már túl van a tolerálható határon. Ez valóban az opera- és balettjátszás tönkretétele. Ha ez ilyen tempóban csökken, akkor hol a vége?"
*
Az előadásszám csökkentése mögött nyilván nem a hazai opera- és balettjátszás tönkretételének szándéka áll - ez a kényszerhelyzetre való reakció része. Az idei esztendőt kb. 400 millió forintos szállítói tartozással kezdte az Opera, ami mostanra 600 millió fölé nőtt. A bértartozás januárban 750 millió forint körül volt, ez mára 450-re csökkent (a közalkalmazotti bérek kötelező emelésének szabálytalansága miatt munkaügyi perek sorát veszti el az intézmény). A hiány meghaladja az egymilliárd forintot, s a veszteség napi egy- másfél millióval nő.
"Erre mondta az állam az új vezetés munkába állásakor, hogy ennek vége. Véleményem szerint közgazdasági és színházi szempontból egyaránt helyesebb lett volna nem 2006-tól, hanem 2007-től csökkenteni 5,3 milliárd forintra a támogatást, és akkor egy év lett volna arra, hogy balhé nékül, békés átmenettel beálljon az Opera erre a szintre. De az államháztartási szorítás miatt most csak pár hónap jut a reformra. Emiatt kell csökkenteni az előadások számát, elküldeni embereket, hozzányúlni a kollektív szerződéshez, visszavenni korábbi juttatásokat, átszervezni. De ez a kellemetlen folyamat még nem egyenlő a modernizációval, bár természetesen vannak átfedések" - érvel Megyeri László, aki az operaház művészbejárójára néző Thália színházi irodájából jó eséllyel megtippelheti, miről beszélgetnek a kapu előtt cigarettázók. Korábban a Bábszínház és a Vidám Színpad hasonló problémáinak megoldásában vett részt, de az Opera minden tekintetben jóval nagyobb szakmai kihívást jelent számára.
"Az Opera modernizációja röviden azt jelenti, hogy infrastrukturálisan, szervezetileg és működésileg megteremtjük egy korszerűbb játszási rend alapjait" - fogalmaz Megyeri László. E folyamat részeként magántőke versenytárgyalásos bevonásával felújítják az Erkel Színházat, amely ezután a kulturális és idegenforgalmi funkció megőrzésével magántulajdonban üzemel majd tovább, az Opera csak visszabérel 120 napot az előadásokra, s használja az ottani próbatermeket és gyártókapacitást. Eközben az Opera épületében létrehoznak egy háziszínpadot, ahol a nagyszínpad díszleteinek elbontása nélkül folyhatnak próbák, illetve tarthatnak kisebb közönséget vonzó előadásokat. Kialakítják a sokat emlegetett blokkrendszert (vagyis az erre alkalmas darabok előadását nem hónapokra szétszórva, hanem egy csokorban tartják, mint például a Diótörőét karácsony körül). Racionalizálják az intézmény működését (előadás- és létszámcsökkentés, a bérstruktúra átalakítása, szervezeti és hatásköri változtatások, a belső szabályozási, költségvetési, gazdálkodási rendszer korszerűsítése), s mindezekkel párhuzamosan megújítják a színházi technikát (világítás, hangszerpark, informatika stb). A jelenlegi szisztémát ésszerűsítve ráerősítenek az előadások számának csökkentésével felszabaduló napokon az épület hasznosítására, bérbeadására, hiszen - a veszteséget termelő, "rendes" estéktől eltérően - ilyenkor többmilliós nyereséget hozhat a ház. (Az éves jegybevétel egyébként 800 millió és egymilliárd forint körül van, ami az intézmény 5,3 milliárdos állami támogatását figyelembe véve azt jelenti, hogy a jegyvásárló kb. ötszörös állami dotációban részesül; aki 14 ezres helyre ül, 70 ezret kap mellé.)
A legkényesebb - merthogy a dolgozók szempontjából egzisztenciális, a ház szempontjából pedig financiális kérdéseket érintő - változtatási elképzelés az Opera státusát érinti: költségvetési intézményből állami tulajdonú részvénytársasággá alakítanák át (akárcsak a Nemzeti Színházat), ami természetesen nem helyi, hanem politikai döntést igényel. Az rt.-vé alakítás révén megszűnne az a problémahalmaz, amit egyrészt a dolgozók közalkalmazotti "bebetonozottsága", másrészt a költségvetési intézmények gazdálkodási rendszerének a nehézkessége jelent. "A színház lényege a változásra való képesség, halála pedig a költségvetési intézményi lét és a közalkalmazottiság" - állítja Megyeri László.
*
Az Opera őszi bérleteinek árusítását évtizedek óta május 20. körül kezdik meg. Ez éppen most van. Azért robbant ki oly erővel néhány hete az előadásszám csökkentése miatti háborúság, és azért voltak kénytelenek a vezetők sürgősen dűlőre jutni ez ügyben, mert a következő szezon programját pillanatokon belül le kellett fixálni, hiszen anélkül nem lehet bérleteket árusítani. Ha pedig nem kezdik el időben árusítani a bérleteket, végképp sötétbe borul az a kép, ahogy az utóbbi idők botrányai, perlekedései nyomán jelenleg az Opera kívülről fest.
