Tartalom

Narancs XVIII. évf. 21. szám (2006-05-25)

Publicisztika

Publicisztika

Ellenzék nélkül

A hétvégén kongresszust tartott a Fidesz. Az 1751 küldöttből megjelent 1114 (ez 64 százalékos részvétel, ami választásokon jó arány, pártkongresszuson kevésbé),

Publicisztika

Szólóóóó!

Úgy ötezer szavazaton múlott. Az a durván egyszázaléknyi különbség, amivel a függetlenségpárti szavazatok száma meghaladta az 55 százalékos határt Montenegróban, nem több ennyinél.

Egotrip
Belpol

Belpol

Minden kezdet könnyű - MSZP-kongresszus

Míg múlt szombaton a Fidesz zárt ajtók mögött rágta a gittet, az MSZP szigorúan nyilvános kongresszust tartott. Konkrétumokról nem sok szó esett, viszont megismerkedhettünk a Gyurcsány-féle reformkormányzás filozófiájával.

Belpol

Perek szárnyán - A gyulai adatkezelési botrány fejleményei

Az Országgyűlés múlt heti alakuló ülésén Lamperth Mónika belügyminiszter egyebek között a gyulai adatkezelési botrány felemlegetésével vágott vissza a választás tisztaságát megkérdőjelező fideszes politikusoknak. Az adatbázisügy miatt amúgy nemcsak nyomozás indult, hanem pereket is kezdeményeztek.

Belpol

Referenciamunka - Az MDF és tanácsadó cége

Kétezer-négyszázhuszonkilenc szavazaton nemcsak az MDF megmaradása múlt, hanem az is, hogy a párt tanácsadójáról, a Political Capital Kft.-ről (PC) ma ennyi szó essék. A jobboldali sajtóban megfogalmazott vádakat követve megpróbáltuk feltérképezni az MDF-PC viszonyt, ezen túl pedig bemutatni a céget, no meg az ipart, melyben tevékenykedik.

Belpol

"Bizonyos dolgokért nagyon megharcoltam" - Demszky Gábor főpolgármester-jelölt

Úgy két éve jól láthatóan megzuhant - ő maga meg a népszerűsége is. Ezek után sokáig saját pártjában sem tudták, hogy mihez kezdjenek, s mire mennének vele. Ahhoz viszont még legrosszabb pillanataiban is elég erős volt, hogy az SZDSZ, de még a szocpárt is kockázatosnak ítélje meg ellene politizálni. Múlt hétre időzített bejelentéséből jól kiolvasható, hogy politikai ösztönei még a régiek.

Zene

Zene

Történelmi szél - Eurovíziós Dalfesztivál (A nép ópiuma)

A szombati athéni döntőt - az érdekeltség nyilvánvaló hiányában (a Nox tavalyi produkciója nem volt elégséges az idei magyar részvételhez) - a hazai tévék ugyan nem közvetítették (persze felvételről bizonyára nem ússzuk meg), de jócskán tele volt vele a nemzetközi éter, így könnyű megoldás volt a slágerbarátoknak ide menekülni a rémes Megasztárról - és megérte, szavamra. Kész botrány volt. Ám mivel az eseményt tárgyaló világsajtó is kedvvel emlegeti a "botrány" kifejezést, sietnünk kell leszögezni: semmi bajunk a győztes finn Lordi együttessel, nagyon aranyosak, slágeres keményrock kábé, amit művelnek, szolidan avíttas hollywoodiánus maskarában, hurrá. Mi mást láttunk botrányosnak a hosszú ideje már nyilvánvaló anakronizmusától bűbájos rendezvényen.

Zene

Nincs kulcs - Brecht: A szecsuáni jólélek (színház)

Pallók és rudak darabolják a tatabányai Jászai Mari Színház többszintesre épített színpadát, a játék tere benyúlik a nézőtérre is, sőt: a zenészek a nézőtér bal oldalán elkerített részben ülnek - Valcz Gábor díszlete előrevetíti Novák Eszter rendezésének egyik jellegzetességét: az intenzív látványosságot. Szó sincsen persze csillagszórós-flancos teatralitásról - ami mégis "csillagot szór", az igen ironikusan teszi. Az istenek, azok például villognak, jópofa kis szerkentyűkkel - nyilván minden rendes vásárban kapni ilyesmit - forognak, pörögnek bele a sötétségbe.

Film

Film

Dunabeat, zanzásítva - Heaven Street Seven

Minden okunk megvolt rá, hogy leüljünk a HS7 két alapító tagjával, a gitáros-énekes Szűcs Krisztiánnal és a basszusgitáros Németh Róberttel, illetve az új gitárossal, Ábrahám Zsolttal. A zenekar januárban a cannes-i MIDEM zenei vásáron a European Breakthrough Award nyertese lett, most pedig kijött az új lemeze, Tudom, hogy szeretsz titokban címmel.

A nép ópiuma

Film

Asztali áldás

TV Deko: Pedálgép

Bár Kína és Koppenhága meszsze van (meg más irányban is), és a bicikliútjaink is hagynak bőséggel kívánnivalót maguk után (például a Budakalász-Szentendre szakasz megvan? egy rémálom), nem lehet nem észrevenni (különösen egy autósnak) a honi bringásszaporulat buzgó növekedését. Hétköznapi és vasárnapi Lance Armstrongok tömegei gyötrik az aszfaltot - mégse lehet mindegyik után egy szerelőkocsit küldeni, noha nyilván nem ártana.

Könyv

Könyv

Nehéz műtét - Válság a Magyar Állami Operaházban

A társulat A nürnbergi mesterdalnokok premierjére készült az elmúlt hetekben, a figyelmeztető sztrájk miatt félórás késéssel bemutatott Wagner-mű nehézségei azonban a látszat szerint mintha eltörpültek volna az intézmény működési problémái és vezetői személyes viszonyainak elmérgesedése mellett.

Trafik
Lélek

Lélek

A hústornyok közé - Görbicz Anita, a Győri ETO kézilabdázója

Csuklója nem csupán a magyar mezőnyben, de alighanem a világon is egyedülálló, amit ő tud a labdával, azt edző nem tanítja. Gömbérzékére a garázsajtó rugdosása közben figyeltek fel a szakemberek, mi a 2003-as zágrábi világbajnokság után prófétáltunk: Görbicz a női kézilabdázás Zinedine Zidane-ja, az Audrey Hepburn-tekintetű zseni, aki húszévesen mindent tud erről a játékról, és legkésőbb három év múlva egyszerűen kinövi a sportágat. Most a világ legjobb női játékosának választották.

Tudomány

Tudomány

Boldogság, gyere haza! - IV. Károly emlékezete

Békezarándoklatot szervezett múlt szombatra a Nemzetközi Károly Király Imaliga, melyen részt vett a királyi család több jól ismert tagja is. Mindez jó ürügyet szolgáltat arra, hogy megvizsgáljuk: hogyan is áll nálunk és a világban nevezett, boldoggá is avatott uralkodó kultusza.