Interjú

„Okos vagyok”

Jeanette Winterson író

Könyv

Angliában negyven évvel ezelőtt jelent meg első könyve, a Nem a narancs az egyetlen gyümölcs, amely immár magyarul is olvasható. Az önéletrajzi elemekből építkező regény leszbikus főhőse elhagyja nevelőszüleit és az egész gyerekkorát meghatározó, szigorú pünkösdista gyülekezetet. Valóság és fikció határairól, a kultúra és a könyvpiac átalakulásáról is beszélgettünk a szerzővel.

Magyar Narancs: Milyen volt a regény fogadtatása 1985-ben?

Jeanette Winterson: Kulturálisan nagyon más időket éltünk. Nem volt túl mókás dolog leszbikusnak vagy melegnek lenni Angliában. Viszont a nagy üzletláncok helyett rengeteg kis könyvesbolt működött, amelyekbe a megfelelő kapcsolatokon keresztül bárki eljuttathatta a könyveit. Ez nagyon fontos volt, hiszen még nem létezett közösségi média, legfeljebb a tévé vagy a rádió irodalmi adásaiban lehetett reklámozni egy-egy megjelenést. Ilyen körülmények között fokozatosan lett egyre népszerűbb a regényem, szájról szájra terjedt a híre. Aztán még a megjelenés évében megkaptam érte a legjobb első könyves szerzőnek járó Whitbread-díjat, így egy kicsivel több figyelem irányult rá, nem sokkal később pedig elkezdtünk tévésorozatot forgatni belőle a BBC-nek, ez utóbb BAFTA-t nyert. Nem azt akarom mondani, hogy régen minden jobb volt – ez hülyeség –, de akkoriban sokkal könnyebben megvethetted a lábad íróként, mint manapság a túlzsúfolt, idiótákkal és törtetőkkel teli irodalmi mezőnyben. Kulturális változást akartam elindítani a könyvemmel, és azóta is azt szeretném, hogy nyitottabbak legyenek az embe­rek. Nem kell azt gondolniuk, amit én gondolok, nem kell úgy élniük, ahogyan én élek, de nyitottság nélkül nem tudjuk elfogadni a különbségeket és a sokszínűséget.

MN: A független kiadók szerepe is fontos volt. A Nem a narancs az egyetlen gyümölcs is egy ilyen kiadó, a Pandora Press gondozásában jelent meg először.

JW: A nyolcvanas évek elején Angliában és az Egyesült Államokban rengeteg olyan független kiadó jött létre, amelyek kifejezetten női szerzők műveit publikálták. Már csak azért is, hogy egy kis változatosságot csempésszenek a fehér férfiak által uralt rendszerbe. A Pandora Press a Routledge & Kegan Paul alá tartozott, ahol szerkesztőként Philippa Brewster állította össze a női szerzők által írt, elsősorban non-fiction művek listáját. Eredetileg egy álláshirdetés miatt jelentkeztem nála, ám hamar kiderült, hogy nem nekem való a meghirdetett munka. De jót beszélgettünk Philippával, meséltem neki a családi hátteremről és az életemről, mire ő felajánlotta, hogy ha megírnám mindazt, amit elmondtam neki, szívesen kiadná. Abban a pillanatban nem voltam biztos benne, hogy komolyan gondolja, de én komolyan vettem, szóval gyorsan szereztem egy használt irodai írógépet, és nagyjából három hónap alatt el is készült a kézirat.

MN: A kötet 1991-es előszavában így fogalmazott: ez a könyv „semmiképpen nem ön­életrajzi regény, mégis mindenképpen az”. Lehetséges, hogy műfaját tekintve az autofikcióhoz áll közel, ez azonban csak az elmúlt néhány évben lett felkapott fogalom, elsősorban olyan szerzőknek köszönhetően, mint Annie Ernaux vagy Karl Ove Knausgård.

JW: Akkoriban még nem létezett ez a kategória. Ez van, ha az ember megelőzi a korát, nincs még címke arra, amit csinál. Engem nem érdekelt az életrajziság, egyszerűen csak fikciós alakként akartam használni saját magamat. Az avatáromként léptem be az általam megalkotott világba. Mintha egy körzőt használtam volna, amelynek a fix pontja a valóság, a másik szárával megrajzolt kör pedig a képzelet által teremtett, korábban nem létező világ. Azt hiszem, ma már sokkal könnyebben megértik az olvasók, akik gyakran utólag tanulják meg, hogyan kell olvasni bizonyos szerzőket. Minden írónak azt üzenném: ne lepődjetek meg, ha eleinte félreértenek, vagy nem értenek titeket. Ha a saját utadat járod, időbe telik, mire mások is beérnek és csatlakoznak hozzád.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.