Magyar Narancs: Jól gondolom, hogy tősgyökeres pécsiként nem volt nehéz rátalálni a témára?
P. Horváth Tamás: Elsősorban Zsolnayék szabadkőművessége izgatott. Sok legenda keringett erről a városban, de csak a Zsolnay Vilmos szobrán levő szimbólumok - derékszög, körző és három pont - utaltak rá tényszerűen. Miután utoljára 1950-ben betiltották a rendet, az iratok a levéltárba kerültek. Felmentem Pestre, így kezdődött.
MN: Mit találtál?
PHT: Nicholas Zsolnay gyáros, Fünfkirchen, Schiller-páholy. Mikor avatták inassá, mikor emelték magasabb fokra. Zsolnay Vilmosról, az apjáról viszont nem találtam semmit, holott abból, ahogy vezette a céget, az következne, hogy ő is az volt. A korai kapitalizmusban ugyanis nem volt szokás orvosi ellátást, iskoláztatást, lakásprogramot, 10 órás szabott munkaidőt biztosítani, ahogy ő tette. Nem is nagyon volt sztrájk a Zsolnay-gyárban, kettővel megúszták az egész fennállásuk alatt.
MN: Történelmi regény esetében furcsán hathat, de azért megkérdem: mennyi benne az önéletrajzi elem?
PHT: A regény prológusába, a hajdani napló megtalálásának történetébe beszivárog valamennyi. 1870-ből van egy fotó az egyik ükapámról, az már Pécsen készült. Anyám egyik nagybátyja valóban jóban volt Zsolnay Miklóssal, szóltak erről családi történetek.
MN: Ezek is forrásul szolgáltak?
PHT: Igen, de inkább a Pécsi Napló című napilap, amiben, akár egy folytatásos regényben, Zsolnay Miklós volt a "főszereplő", körötte szerveződött minden, épültek a gyárak, a vasút... De lapozgattam a Munkás című szakszervezeti, szocdem hetilapot is.
MN: Zsolnay Miklós nemcsak az iparosításnak, hanem a helyi kulturális élet alakításának is motorja volt. Hogy bírta szuflával?
PHT: Nem született gyereke - ennek oka egy reménytelen szerelemhez való hűség volt, illetve a szifilisz. Utóbbitól nem tudott szinte egyáltalán aludni. A nővérei gyerekeit fogadta örökbe, így maradt fönn a vagyon és a név. Családja és városa, a magyar ipar és kultúra kerültek az élete központjába. Nagy műve, az 1907. évi Pécsi Országos Kiállítás és Vásár idején hihetetlenül meggazdagodott a város.
MN: A megvalósításhoz szükséges irdatlan pénzt honnan szerezte? Csak nem a szabadkőműves kapcsolataival?
PHT: Bár a korabeli politikai életben számos szabadkőműves volt, mint például maga az akkori miniszterelnök, Wekerle, vagy éppen Széll Kálmán, de az Országgyűlés által megszavazott 170 ezer korona az ötöde volt a költségeknek. A többit a város és a kiállítók adták. A kiállítás bevételeiből egy kultúrpalota építését tervezték, olyan lett volna, mint a marosvásárhelyi. A folytatásban ki akarok térni rá, hogy mi lett a pénzzel, a sokszorosan nyereséges vásár bevételével.
MN: Hogy lett Tündérváros a kiállítás helyszínének neve?
PHT: A sajtó keresztelte el így anno. A könyv Facebook-oldalán láthatók a felépített szecesz-sziós városnegyed pavilonjainak képei. Téglából dolgoztak, a kiállítás utáni bontási anyagból aztán felépítettek egy igazi városnegyedet.
MN: A könyv a második párizsi világkiállítás idején kezdődik. Az elsőn Miklós apja, Zsolnay Vilmos megkapta a Francia Becsületrendet, első fazekasként a világon.
PHT: És neki lett a világon az elsőként, nem szentként vagy hadvezérként, nem is főúrként, hanem egyszerű közemberként köztéri szobra, amit a fia készíttetett, és a pécsi országos kiállításon adtak át.
MN: A fazekas fia meg már a pápával folytatott üzleti tárgyalást.
PHT: A pápával való találkozás egy megmaradt levél alapján került a könyvbe. Miklós akkor már a felsőház tagja volt, a gyáriparosok szövetségében elnökségi tag, befolyásos ember, aki a vagyona és műveltsége révén nagypolitikai körökbe is bejáratos volt. Az apja találmányának, a fagyálló pirogránitnak a piacát igyekezett bővíteni. A pirogránit agyagból készült égetéssel: sárból, az örökkévalóságnak. Miklós, apjával ellentétben, nem feltaláló volt, hanem kereskedő, fejlesztő: menedzser, ma úgy mondanánk.
MN: A jelenkori Pécs kulturális életén te is nyomot hagytál, akárcsak főhősöd. A nevedhez fűződik a Dante tízéves virágzása.
PHT: Én kisfiú voltam Zsolnayhoz képest. Egyébként a Dante előtt már megcsináltam a Petőfi gőzöst is.
MN: Ami nem hajó, hanem egy másik kultkocsma volt a kilencvenes évek elején. Innen a nevedben a P. - Lovasi András máig csak úgy emleget: "a Petőfi".
PHT: Annak a korszaknak is számos regénybe illő sztorija van. A balkáni háború alatt Pécsen állomásozott a NATO déli hadseregcsoportja, rengeteg katonát szállásoltak el itt. Jöttek vissza a nagy mészárlásokból, és itt pihenték ki a háborút. Bejött egy húszfős csapat, 20 sör, 20 vodka, 20 Redbull - és akkor ez tízszer, és két éven át, mindennap. Az volt az IFOR-korszak.
