Könyv

Jelentős töredék – Illyés Gyula: Ítélet előtt

  • Bán Zoltán András
  • 2014. augusztus 17.

Könyv

Talán nem is elsüllyedt, sokkal inkább lappangó szerző Illyés Gyula. Élete és műve részben még feltárásra vár, annál inkább, mivel ettől azt is remélhetjük, hogy világosabban látjuk majd a Horthy- és az Aczél-Kádár-rendszer szellemi szerkezetét. Sokat nyerhetnénk naplóinak csorbítatlan kiadásával, feltehetően roppant terjedelmű levelezésének legalább részleges publikálásával.

Francia kapcsolatainak feltérképezése is elodázhatatlan. Avantgárd korszakát sem ismerjük eléggé. Magyar kortársaival szövött sok évtizedes kapcsolati-szellemi hálója szintén feltárásra vár. Sértődésnek, frontok képzésének, harcias handabandázásnak itt nem lehet helye. A magyar irodalom elkötelezett képviselőinek e kérdéskörben csak egy dolguk akadhat: az áldozatos, közös munka. A szövegkiadások, a velük való szembesülés lehet a feltámadás vagy legalább az újraértelmezés záloga, hadd említsem példaként a Kalligram új Krúdy-sorozatát.

És most mintha alkalom nyílna némi szembenézésre. Ugyanis előkerült a hagyatékból egy nagyra tervezett regény töredékes kézirata. Illyés Mária, az író lánya és a lelet publikálója Illyés 1951-es interjúját idézi: "Egy nagy regényen dolgozom, illetve dolgoznék, ha másik, sürgősebb munkám miatt félbe nem szakítottam volna. A regény címe ez lesz: Ítélet előtt. Kezdődik 1935-ben egy magyar faluban, és folytatódik napjainkig, a földosztáson és a falu, a falusi emberek átalakulásán keresztül a legfrissebb máig. A könyvből eddig százötven oldal van készen."

Az utóbbi évtizedekben két fontos magyar író hagyatékából került elő egy-egy töredékben maradt regény. Ottlik Géza Buda és Rubin Szilárd Aprószentek című fragmentumát néhány halk opponálástól eltekintve szinte kitörő üdvrivalgással fogadta a magyar művészeti világ. De aligha valószínű, hogy Illyés esetében is hasonlóan történik majd. Már azon is csodálkoznék, ha egyáltalán beszélnének/írnának róla, noha a kézirat első ízben a Holmi folyóiratban jelent meg, ami elvileg garancia a minőségre, és arra is, hogy nem csupán az úgynevezett népiesek fogják elolvasni. Pedig az Illyés-szöveg összemérhetetlenül jobb állapotban van, mint az előbb említettek, melyek meglátásom szerint csak erősen korlátozott értelemben taglalhatók teljes befogadásra alkalmas műalkotásként; inkább egy elképzelt, de komolyan át nem gondolt regény lomkamrája vagy kaleidoszkópszerű vázlatsorozata mindkettő. Ám Illyésnél más a helyzet. Nála azt érezhetjük, hogy pontosan tudta, mit akar megírni, és nagy lendülettel fogott a munkához; a most megjelentetett anyag meglehetősen kidolgozott hatást kelt; számos jelenet még ebben a formában sem hagy hiányérzetet az olvasóban, noha ugyanakkor nem tudhatjuk, mit finomított/változtatott volna a szerző, ha folytatja a munkát. De a lényeg, hogy az alapzat, maga a szerkezet szilárd, a figurák éles kontúrokkal rendelkeznek, a szituációk világosak, a regény "szociológiai" rétege feltárt és megalkotott, a figurák szellemi arculata is tiszta, a nyelv egységes, határozottan formált.

A lineáris cselekmény kissé vékonyka, de egyszerű és könnyen átélhető. Házassággal indul, mint oly sok regény: a "pusztán" élő, elszegényedett családból származó Piroska kezét kéri meg a Menyődön híres kovácsdinasztiának számító Kéri család Józsi nevű sarja. Pontosabban a nemrég megözvegyült nagyanyja intézi ezt a fontos ügyet, és a szoborszerűvé formált asszony már az első oldalon uralja a regényt: "A Kéri családnak láthatóan ez az öregasszony volt a lelke. (...) Nem is volt még olyan öreg, beillett volna a vőlegény anyjának is. Csak úgy áradt belőle a mozoghatnék. Holott valójában csak az a fekete szeme rebbent, ugrált folyvást, mint a veréb a búzarakáson. Ha a sötét színű arcon mosoly fénylett, a szem komolynak, őrködőnek látszott; ha az arc elkomolyodott, a szem látszott mosolygósnak, melegen egyetértőnek." Az utolsó mondatból kitetszik, hogy Illyés elbeszélőjének majdnem teljes rokonszenvét bírja ez az özvegy. Holott tettei nem is olyan rokonszenvesek. Vagy mégis? Talán ez lenne a regény szellemi tétje. Mert miután a fiatalok beköltöznek Menyődre, és elkezdenek munkálkodni a nagykocsmában, mely egyben az özvegyasszony háza, Piroska meghökkenve tapasztalja, hogy a jelentős forgalom ellenére pénz alig marad a kasszában, és a tárgyak is egyre-másra tűnnek el, annyira, hogy a végén ez már a teljes anyagi összeomlással fenyeget. Ám férjétől hiába vár segítséget, és "udvarlója", Ángyán, az orvos is inkább csak cinikus rezonőr. Krimiszerű bonyodalom indul, amelybe a különféle orgazdaságok, sikkasztások révén az egész falu és annak úri értelmisége ("Uraknak Menyődön az intelligencia tagjai számítottak") is belekeveredik. De mégis inkább a bűnregény lélektani világába jutunk. Kiderül ugyanis, hogy valóban az özvegyasszony a bűnös, bár nem jogi értelemben. ' felelős a tárgyak vándorlásáért, de nem eladja, hanem elajándékozza őket. És mivel a kocsma teljes berendezése az övé, büntetőjogilag semmiféle felelősség nem terheli. Persze nem aprócska morális konfliktus és kérdéshalmaz ez. Felmerül többek közt, hogy Kériné tette bizonyos értelemben az elmebaj egyik szimptómája, ám ugyanakkor a keresztényi felebaráti szeretet csodás megnyilatkozásaként is értelmezhető. És mivel a papság szintén erősen belekeveredik az elajándékozott tárgyak birtoklásába, a végén szinte szükségszerű, hogy az egész falu Piroska ellen forduljon, aki végső elkeseredésében feljelentést tett. De mindenki érdeke, hogy ezt visszavonja, mert a status quo fenntartása bárminél fontosabb.

Az elbeszélői hang hűvös, mondhatni fölényes. Ez igen közel áll a Puszták népe modalitásához, és a regény egészében is némileg szociológiai érdekű. E téren a leginkább emlékezetes a csendőrök megjelenése, a kihallgatási módszerek leírása, a verések, egyáltalán a hatalom rabszolgáinak pszichológiája, valamint a "Csókás" nevű nyomortelep megrázó leírása. Egy közösség, egy réteg évtizedeken átívelő teljes rajza - ez lehetett a cél. Hogy mi lett volna a vég, nem tudhatjuk. Ám így is tüzetes olvasásra méltó e nagyszabású töredék.

Magyar Napló, 2014, 332 oldal, 2500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.