Könyv

Jelentős töredék – Illyés Gyula: Ítélet előtt

  • Bán Zoltán András
  • 2014. augusztus 17.

Könyv

Talán nem is elsüllyedt, sokkal inkább lappangó szerző Illyés Gyula. Élete és műve részben még feltárásra vár, annál inkább, mivel ettől azt is remélhetjük, hogy világosabban látjuk majd a Horthy- és az Aczél-Kádár-rendszer szellemi szerkezetét. Sokat nyerhetnénk naplóinak csorbítatlan kiadásával, feltehetően roppant terjedelmű levelezésének legalább részleges publikálásával.

Francia kapcsolatainak feltérképezése is elodázhatatlan. Avantgárd korszakát sem ismerjük eléggé. Magyar kortársaival szövött sok évtizedes kapcsolati-szellemi hálója szintén feltárásra vár. Sértődésnek, frontok képzésének, harcias handabandázásnak itt nem lehet helye. A magyar irodalom elkötelezett képviselőinek e kérdéskörben csak egy dolguk akadhat: az áldozatos, közös munka. A szövegkiadások, a velük való szembesülés lehet a feltámadás vagy legalább az újraértelmezés záloga, hadd említsem példaként a Kalligram új Krúdy-sorozatát.

És most mintha alkalom nyílna némi szembenézésre. Ugyanis előkerült a hagyatékból egy nagyra tervezett regény töredékes kézirata. Illyés Mária, az író lánya és a lelet publikálója Illyés 1951-es interjúját idézi: "Egy nagy regényen dolgozom, illetve dolgoznék, ha másik, sürgősebb munkám miatt félbe nem szakítottam volna. A regény címe ez lesz: Ítélet előtt. Kezdődik 1935-ben egy magyar faluban, és folytatódik napjainkig, a földosztáson és a falu, a falusi emberek átalakulásán keresztül a legfrissebb máig. A könyvből eddig százötven oldal van készen."

Az utóbbi évtizedekben két fontos magyar író hagyatékából került elő egy-egy töredékben maradt regény. Ottlik Géza Buda és Rubin Szilárd Aprószentek című fragmentumát néhány halk opponálástól eltekintve szinte kitörő üdvrivalgással fogadta a magyar művészeti világ. De aligha valószínű, hogy Illyés esetében is hasonlóan történik majd. Már azon is csodálkoznék, ha egyáltalán beszélnének/írnának róla, noha a kézirat első ízben a Holmi folyóiratban jelent meg, ami elvileg garancia a minőségre, és arra is, hogy nem csupán az úgynevezett népiesek fogják elolvasni. Pedig az Illyés-szöveg összemérhetetlenül jobb állapotban van, mint az előbb említettek, melyek meglátásom szerint csak erősen korlátozott értelemben taglalhatók teljes befogadásra alkalmas műalkotásként; inkább egy elképzelt, de komolyan át nem gondolt regény lomkamrája vagy kaleidoszkópszerű vázlatsorozata mindkettő. Ám Illyésnél más a helyzet. Nála azt érezhetjük, hogy pontosan tudta, mit akar megírni, és nagy lendülettel fogott a munkához; a most megjelentetett anyag meglehetősen kidolgozott hatást kelt; számos jelenet még ebben a formában sem hagy hiányérzetet az olvasóban, noha ugyanakkor nem tudhatjuk, mit finomított/változtatott volna a szerző, ha folytatja a munkát. De a lényeg, hogy az alapzat, maga a szerkezet szilárd, a figurák éles kontúrokkal rendelkeznek, a szituációk világosak, a regény "szociológiai" rétege feltárt és megalkotott, a figurák szellemi arculata is tiszta, a nyelv egységes, határozottan formált.

A lineáris cselekmény kissé vékonyka, de egyszerű és könnyen átélhető. Házassággal indul, mint oly sok regény: a "pusztán" élő, elszegényedett családból származó Piroska kezét kéri meg a Menyődön híres kovácsdinasztiának számító Kéri család Józsi nevű sarja. Pontosabban a nemrég megözvegyült nagyanyja intézi ezt a fontos ügyet, és a szoborszerűvé formált asszony már az első oldalon uralja a regényt: "A Kéri családnak láthatóan ez az öregasszony volt a lelke. (...) Nem is volt még olyan öreg, beillett volna a vőlegény anyjának is. Csak úgy áradt belőle a mozoghatnék. Holott valójában csak az a fekete szeme rebbent, ugrált folyvást, mint a veréb a búzarakáson. Ha a sötét színű arcon mosoly fénylett, a szem komolynak, őrködőnek látszott; ha az arc elkomolyodott, a szem látszott mosolygósnak, melegen egyetértőnek." Az utolsó mondatból kitetszik, hogy Illyés elbeszélőjének majdnem teljes rokonszenvét bírja ez az özvegy. Holott tettei nem is olyan rokonszenvesek. Vagy mégis? Talán ez lenne a regény szellemi tétje. Mert miután a fiatalok beköltöznek Menyődre, és elkezdenek munkálkodni a nagykocsmában, mely egyben az özvegyasszony háza, Piroska meghökkenve tapasztalja, hogy a jelentős forgalom ellenére pénz alig marad a kasszában, és a tárgyak is egyre-másra tűnnek el, annyira, hogy a végén ez már a teljes anyagi összeomlással fenyeget. Ám férjétől hiába vár segítséget, és "udvarlója", Ángyán, az orvos is inkább csak cinikus rezonőr. Krimiszerű bonyodalom indul, amelybe a különféle orgazdaságok, sikkasztások révén az egész falu és annak úri értelmisége ("Uraknak Menyődön az intelligencia tagjai számítottak") is belekeveredik. De mégis inkább a bűnregény lélektani világába jutunk. Kiderül ugyanis, hogy valóban az özvegyasszony a bűnös, bár nem jogi értelemben. ' felelős a tárgyak vándorlásáért, de nem eladja, hanem elajándékozza őket. És mivel a kocsma teljes berendezése az övé, büntetőjogilag semmiféle felelősség nem terheli. Persze nem aprócska morális konfliktus és kérdéshalmaz ez. Felmerül többek közt, hogy Kériné tette bizonyos értelemben az elmebaj egyik szimptómája, ám ugyanakkor a keresztényi felebaráti szeretet csodás megnyilatkozásaként is értelmezhető. És mivel a papság szintén erősen belekeveredik az elajándékozott tárgyak birtoklásába, a végén szinte szükségszerű, hogy az egész falu Piroska ellen forduljon, aki végső elkeseredésében feljelentést tett. De mindenki érdeke, hogy ezt visszavonja, mert a status quo fenntartása bárminél fontosabb.

Az elbeszélői hang hűvös, mondhatni fölényes. Ez igen közel áll a Puszták népe modalitásához, és a regény egészében is némileg szociológiai érdekű. E téren a leginkább emlékezetes a csendőrök megjelenése, a kihallgatási módszerek leírása, a verések, egyáltalán a hatalom rabszolgáinak pszichológiája, valamint a "Csókás" nevű nyomortelep megrázó leírása. Egy közösség, egy réteg évtizedeken átívelő teljes rajza - ez lehetett a cél. Hogy mi lett volna a vég, nem tudhatjuk. Ám így is tüzetes olvasásra méltó e nagyszabású töredék.

Magyar Napló, 2014, 332 oldal, 2500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."