Sikoly a Savoyban

Nádas Péter 1966–69-ben a Pest Megyei Hírlap munkatársa volt. A napilapban közölt interjúi, kritikái, riportjai azóta most jelennek meg először – tehát elfeledett kincsekről van szó. Itt közölt rövid szövegéből azt tudhatjuk meg, miféle iszonyatos bűntények es(het)nek meg egy kis vidéki szállodában.

Sikoly a Savoyban A kis vidéki szállodában, ahol laktam, kevesen tartózkodtak akkor tavasszal. Persze az évszak megjelölése nem túlzottan lényeges, de ha már leírtam, nem húzom ki. Tartózkodott ott két nyugatnémet férfi egy Opel kocsival, egy angol nő írógépével és kislányával, jómagam egyedül, egy kofferral, valamint a földszinten egy olajmérnök, egy kisasszony, akinek foglalkozása kétes volt, egy fiatal házaspár nászúton – csak azt nem tudom, miért épp ebbe a porfészekbe jöttek nászútra? Emeletes volt a szálloda. Mi, tehát a németek, az angol hölgy, aki egész nap hol a kislányt, hol a gépet verte, valamint én az emeleten, a többiek pedig a földszinten laktak. A földszinten kényelmes társalgó is volt rádióval és televízióval, s ezen elmés szerkezetek akkor is szóltak, ha nem nézte és nem hallgatta őket senki sem. Néha szimultán partit játszott velük az unatkozó szállodás. Mert tudni kell, hogy az ő mindenki által ismert szállodáspultja is ott volt. Még azt is tudni kell, hogy e szálloda két bejárattal rendelkezett, ami bűnügyekben fölöttébb fontos, a főbejárat egyenesen a társalgóba vezetett, a másik az alagsorból nyílt. A harmadik napon esti sétámról megtérve, átmentem a társalgón, az angol hölgy ült ott egy kanapén, s a német, aki egyébként kitűnően beszélt magyarul, szemmel láthatóan csapta neki a szelet franciául, amit az angol hölgy nem nagyon értett, de szívesen vett. A kisasszony kijött szobájából, orkánkabátot viselt. Kulcsát akkor akasztotta a táblára, amikor én leemeltem a magamét. A kezünk véletlenül összeért. – Pardon – rebegtem. – Pardon – mondta rekedtes hangján, és hosszú pillantást vetett rám, mire felmenekültem az emeletre, ő meg valószínűleg kilibegett a szép tavaszi estébe. Alighogy beakasztom a felöltőmet a szekrénybe, elaludt a villany. Abban a pillanatban éles sikoltás hatotta át a levegőt. – Segítség! Gyilkos! Megmerevedtem. Még mindig sötét volt. Ismét idegtépő sikoly. Aztán mély csend. Hideg veríték ült ki a homlokomra. Mit tesz ilyen esetben az ember? És van egyáltalán alibim? Tudtam, hogy most a gyufám után kell kotorásznom. Kotorásztam a gyufám után. Sercenés. A gyufa lángjánál jól láttam, hogy a szobámban vagyok. És a szekrény üres. Feltéptem az ajtót. A következő pillanatban kigyulladt a villany. A folyosó üres. Lerohantam az emeletről. A kanapé előtt feldúltan állt az angol hölgy. A német sehol. Gyorsan benéztem a kanapé alá. – Mi történt? – ordítottam magamból kikelve. – Szemtelenkedett – mondta kitűnő magyarsággal a hölgy. – Maga tud magyarul? – kérdeztem meglepődve. – Megijedtem – válaszolta. Az igazság az, hogy nem válaszolt. És nem kérdeztem meglepődve semmit. És nem szólalt meg magyarul, bár lehetséges, hogy tudott magyarul. És nem ordítottam magamból kikelve. És az is az igazsághoz tartozik, hogy nem kiáltott segítségért senki. De úgy szerettem volna, ha kiált. Mert harmadik napja tartózkodtam a kis vidéki szállodában, s úgy hallottam, hogy az ilyen kis vidéki szállodákban megesik ilyesmi. – nádas – Pest Megyei Hírlap, 1966. március 19.

Nádas Péter írásaiból, melyek a Pest Megyei Hírlapban jelentek meg, a Magyar Narancs október 11-i száma bővebb válogatást közöl!