T´DOOR: Hongongi metrójegy

  • 1999. június 17.

Könyv

Most akkor várj, figyelek, felírom. Mondja a telefon túlvége. Méltó vagyok-e, alkalmas-e, hogy bárkivel is beszélgessek most. Nézd, a hong-kong-i (nem tudom a helyesírását: inkább honiasabban hongongi, ezentúl) metrójegy az az, hogy ha valakinek arra van szeme, egy hongongilag eldobott japán metrójegyből meg tudja mondani a második világháborút. Leszámítva a cseles fogalmazást, hogy ma, na ja, leszámítva ezt: úgy értem, hogy miként a veréb, a sas stb. abból (is) él, hogy a legkisebb elütközést észreveszi a felszíneken, aztán lecsap (ha bír), az erre való szem, ugye (Tradoni felügyelő etc., mondja megtisztelőleg a telefon túlvége), észlel, következtet. Mit tudom én: találkozol valakivel egy adott nap. "Történelmi" esemény zajlik-zajlott. Az illető nyilatkozik neked. Erről. Ismered a nacionáléját. Értékeled szavait. Tudod, máris, a történelmi esemény befutója mögött milyen erők munkáltak. Vagy: összeállítod azon népszerű lapok listáját, folyóiratokét, kiadókét, melyeknek elméleti hozzászólója nem lehetsz, csak iparművészeti termékkel fogadnak téged. Némelyikükbe "vadakat" is írhatsz. Mások váltólázként fogadtak el, hajigáltak ki. (A kapcsolat itt megszakadt a részedről, na ja.) Mi a közös vonás? Bár ezek az újságok eléggé eklektikus közlők, a hongongi metrójegy tanulsága: a lényeg az, hogy olyan témákban, melyekkel ők is foglalkoznak, te ne szerepelj profilosan egyéni véleménnyel. Kilendíthetné valami "közel-nagytérpolitika" (megcsontosodott) félelmei jegyében a kompasszukat. Inkább passzolnak a féltett kompassz, a vélt mutatók stb. érdekében. Holott szinte Szónokok Sarkának látszanak, vagy nem is annyira egyszerű közönséghez szólnak azért, vagy... vagy... vagy. Te igazán otthon náluk nem vagy; mutatja a hongongi metrójegy. (A gong szava itt történetesen te voltál, magadból következtetsz a tünetre.)

Most akkor várj, figyelek, felírom. Mondja a telefon túlvége. Méltó vagyok-e, alkalmas-e, hogy bárkivel is beszélgessek most. Nézd, a hong-kong-i (nem tudom a helyesírását: inkább honiasabban hongongi, ezentúl) metrójegy az az, hogy ha valakinek arra van szeme, egy hongongilag eldobott japán metrójegyből meg tudja mondani a második világháborút. Leszámítva a cseles fogalmazást, hogy ma, na ja, leszámítva ezt: úgy értem, hogy miként a veréb, a sas stb. abból (is) él, hogy a legkisebb elütközést észreveszi a felszíneken, aztán lecsap (ha bír), az erre való szem, ugye (Tradoni felügyelő etc., mondja megtisztelőleg a telefon túlvége), észlel, következtet. Mit tudom én: találkozol valakivel egy adott nap. "Történelmi" esemény zajlik-zajlott. Az illető nyilatkozik neked. Erről. Ismered a nacionáléját. Értékeled szavait. Tudod, máris, a történelmi esemény befutója mögött milyen erők munkáltak. Vagy: összeállítod azon népszerű lapok listáját, folyóiratokét, kiadókét, melyeknek elméleti hozzászólója nem lehetsz, csak iparművészeti termékkel fogadnak téged. Némelyikükbe "vadakat" is írhatsz. Mások váltólázként fogadtak el, hajigáltak ki. (A kapcsolat itt megszakadt a részedről, na ja.) Mi a közös vonás? Bár ezek az újságok eléggé eklektikus közlők, a hongongi metrójegy tanulsága: a lényeg az, hogy olyan témákban, melyekkel ők is foglalkoznak, te ne szerepelj profilosan egyéni véleménnyel. Kilendíthetné valami "közel-nagytérpolitika" (megcsontosodott) félelmei jegyében a kompasszukat. Inkább passzolnak a féltett kompassz, a vélt mutatók stb. érdekében. Holott szinte Szónokok Sarkának látszanak, vagy nem is annyira egyszerű közönséghez szólnak azért, vagy... vagy... vagy. Te igazán otthon náluk nem vagy; mutatja a hongongi metrójegy. (A gong szava itt történetesen te voltál, magadból következtetsz a tünetre.)

Nagyon távol vagyunk, összességünkben is, bármi olyasmitől, hogy a szavak, az írás, netán a festés tiszta művészete. Elképzelhetetlen, hogy - szegény Beckett is kapott úgynevezett dögunalmára némi bírálatot - a monotónia legyen az elegáns érték, a belső rangnak megfelelő valőr. Ad Reinhardt festészetét nézegetem, folytatom ezzel Rothko és Kelly ügyét (nem tévesztendő a Kelly Familyvel, Reinhardt se Rembrandttal). Magam már vagy 30 éve nem tévesztek össze ilyesmit, erre sok rosszat lehet mondani. Na persze, ráért a hapsi monotonná válni. Jó, de ez az országúti sprinter dolgára is hasonlít: 239,7 km felvezetődés, aztán 300 méteren mérkőznek a sprinterek.

Egy-egy ilyen írás is egy-egy sprint.

Most természetesen én sem tenném, hogy - monotónia nemes rangja ide, oda - a sprinteket nem nézném, csak a pedálozást a legforróbb, legkihaltabb spanyol fennsíkon, francia mezőgazdasági tájon. Itt két dologról van szó. Ami már a tökéletességnek nagy csorbája. Egy roppant fogyatékos ember beszél itt, akinek legalább a törekvései, aspirációi - brr! - jobbak lennének, mint a megvalósuló élete.

A formák közönségesek... a színek közönségesek... dizájn van mindenütt. Olvasom a Reinhardt-könyvemben. Reinhardt élete utolsó éveiben főleg feketére festett feketét. Minden gesztus, minden kalligráfia stb. kizárva. Rothko és ő volt ugyanakkor az, aki állítólag - korának nagy festői közül egyedül, azaz kettedül - a fénnyel foglalkozott centrálisan. Ezt most hagyjuk. Nekem most annyira monokrómom van, de olyanom-de-olyanom van ebben, hogy a telefonálás miatt is rossz a lelkim. Nem telefonálni. Szó szót követ. És én monokrómul hallgatnék. Akkor egyre hamisabbul beszélek. Minél távolabb kerülök a monokróm hallgatástól. Aktuális irodalmi értékelésekről van már szó... holott az a természetes folyamat zajlik, hogy lélektől lélekig. Beszél egymással két ember. És mégse mindenki az Úristen, hogyan mondanám: nem vagyok én méltó, hogy hajlékomba... Miféle hajlék? Miféle méltóság van itt megkérdezve egyáltalán?

Nem azé, aki fut... stb. Azaz: nem aki akarja, nem aki tagadja, hanem akinek isten irgalma adja. Jó. De ezt ma hagyjuk. Senkitől nem bírom kitudni, mi ez az Ottlik-izé állítólag. Megint hol tartunk. Nem elegendő, hogy prózaírás-fogalmaink kissé satnyulnak, az internet korszakában sikerül visszább-vetődnünk a régi állapotoknál, mikor Camus ennyi és ennyi év késéssel stb. Nem cikk nekünk az a próza, például, ami "a nyugati embernek" cikk kezd lenni. Amihez képest mi (ki az a mi? mik ezek az ostobaságok, amiket beszélek?), amelyeknek az iparművészeti, rejtelmi "tökély" lekerekítettségeihez képest mégis a keletiesebb-dosztojevszkijesebb stb. változatot tudhatjuk adni...

Hagyjuk. Még én merek monokrómságról beszélni? A semmi se történik eleganciájáról, evidenciájáról? Meg vagyok romolva minden ízemben.

Meg vagyok romolva, amikor beszélgetések számára elérhető vagyok.

Amikor az igazságot keresem.

Amikor nem merem azt mondani, hogy "mb" (Ottlik).

Amikor arról elméletezek, hogy mi a próza plusz a Próza. Az, hogy egy halott szerzőtárs? Az annyi, mint a szótár. A kollázs azé, aki összeművelte. A talált tárgy azé, aki értelmezi. Duchamp után Ottlik szerzőségének kérdését kitűnő embereink vitatják el, rendre, itt és "a művelt Nyugaton"? Mik ezek, Star-rügyek?

De "mit járok erre én? azok már mind alusznak..." Kb. Kosztolányi. Miféle ringyóságok rabsága, mely kézirat... Mely esemény lehet annyira is fontos "tenékem", hogy mikor nekem egyáltalán nem fontos, mert elüt a benső monokrómiámtól, akkor nem mondom rögtön - akkor udvariaskodom, saját "becsületemért" harcolok helyette -, nem mondom: nekem olyan monokróm az egész... a ti világi igyekezetetek... na, tessék, ha kell, Medve Gábor... sajnálatos igyekezetetek helyett a szenvtelenség, a monokrómia talajára még-csak-nem-is-építek. Miért nem mondom? Fogalmam sincs fogalmaitokról, elköteleződéstekről, eddigi utatokból következő logikátokról, tehát hagyjuk az egészet. Hongongi metrójegyem, a vízjelem, például, rég ezt mondja: hagyjuk egymást, akiknek egymást hagynunk a legjobb.

Nem akarok, mert nem is bírok utazni. Menni valahová. Nem a Totyi madaram miatt, nem a monokróm életem ritmusa miatt; telefonok, levelek, köz-hírek, aláírandók, örök változások tönkreteszik azt. Azért nem akarok menni sehová, és ha lehet, még most és ezennel visszalépek, mert a legigazabb lelkem, az az egy a tízezerből, amelyik számít, ezt mondja. Nem akarok utazni sehová, mert öreg vagyok talán már, aztán az utazás körülményei nem érik meg nekem. A legcsodálatosabb körülmények is borzalmasak. A "nem azé, aki fut" szabályát vélem megsérteni bármi igyekezetemmel. A "fut" nekem az "akarja". Monokrómul egybeesnek. Jó, hát én mondtam ezt is, egy napilap erre-robbantásos, ír-robbantásos, jugoszláviás és EU-s (mi az?) lapjaira írtam: "Fulladok itthon. Kimegyek egy kis hazai levegőt szívni ír földre." Attól még, ha igazi monokróm volnék, nem kéne mennem. Se májusban, se júliusban, se októberben sehova. Inkább legyen segg a számból. De monokromitást.

Csak amit monokromálok. S ez nem hongongi?

1914... Koszovó... siessünk. Ld. Kosztolányi. Nem hongongi metrójegy vagyok magam is ezzel a monomkrómságom vágyával? Lenulláznak itt minket a 0 kilométernél, vagy már vidék se marad még a végén egy III. után. Bocsánat, eleget teljesítettem, hogy én is teljesen úgy szeressetnék, szeressétnek stb. élni, amilyenre lettem volna.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.