T´DOOR: Little Nemo

publikálva
1998/8. (02. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ez egy valami könyv, a Little Nemo, nem "az", az is megvan, fél tépet, félbeszakított kötet, borítótlan, a Tabánból. Az igazi Kis Némó a verebünk volt, vad verébszív, nyomban Szpéró után került ide, a sötét történeteimből történet. Szpéró már bele-élte magát az ittenbe, Némó kapta meg Szpéró papírkosarát, aztán kalitkája lett neki is, a Szpéró a két kalitka közül választhatott, amikor a Némó már nem volt velünk, hónapokig két kalitkája is volt a Szpérónak. Egyetlenegyszer hagytuk el Szpérót mindketten embertárs-barátai, a Sch. úrékra, nagy madárbarátok voltak, ez könyvben meg van írva. Itt követtem el a. Mikor azt láttam, nem akarózik betartódniok a szabályoknak, kéréseimnek, hogyan tartsák t. i. a két madarat, s Szpéró és az addigra sokat szelídült Némó - veréb tojó volt ő is! nem tudtuk -, aki társnémmal vadgesztenyefocit játszott már, s köpenye gallérján hasalt, a két madár versenyt kergetőzött, tükörnek rohant, abba belehalhatnak. Kértem Sch. úrékat - ez a bűnöm -, ha nem megy a kettő együtt, Némót engedjék el. Elengedték. Egy hónapig bolyongtam rémségeket művelve összevissza, ld. csatangolok szakadatlan, Impromptu. Némónak nincsen sírja. Félnaphossz üldögéltem a fa alatt, ahol elengedték, hátha visszatér. Egy félbetépett könyv képében tért vissza - fényképe még, persze, van -, a Tabánban mentem, 8-a volt. Milyen halálnap ez, madárhalálnap? Milyen lelési nap? 35-40 madárnál könnyű. Viszont másrészt. Fogalmam se volt. S akkor pillantottam meg egy fa tövében. Némó kapitány és a. 8-án leltük Némót, istenem, 1977. augusztus 8-án.

Ez egy valami könyv, a Little Nemo, nem "az", az is megvan, fél tépet, félbeszakított kötet, borítótlan, a Tabánból. Az igazi Kis Némó a verebünk volt, vad verébszív, nyomban Szpéró után került ide, a sötét történeteimből történet. Szpéró már bele-élte magát az ittenbe, Némó kapta meg Szpéró papírkosarát, aztán kalitkája lett neki is, a Szpéró a két kalitka közül választhatott, amikor a Némó már nem volt velünk, hónapokig két kalitkája is volt a Szpérónak. Egyetlenegyszer hagytuk el Szpérót mindketten embertárs-barátai, a Sch. úrékra, nagy madárbarátok voltak, ez könyvben meg van írva. Itt követtem el a. Mikor azt láttam, nem akarózik betartódniok a szabályoknak, kéréseimnek, hogyan tartsák t. i. a két madarat, s Szpéró és az addigra sokat szelídült Némó - veréb tojó volt ő is! nem tudtuk -, aki társnémmal vadgesztenyefocit játszott már, s köpenye gallérján hasalt, a két madár versenyt kergetőzött, tükörnek rohant, abba belehalhatnak. Kértem Sch. úrékat - ez a bűnöm -, ha nem megy a kettő együtt, Némót engedjék el. Elengedték. Egy hónapig bolyongtam rémségeket művelve összevissza, ld. csatangolok szakadatlan, Impromptu. Némónak nincsen sírja. Félnaphossz üldögéltem a fa alatt, ahol elengedték, hátha visszatér. Egy félbetépett könyv képében tért vissza - fényképe még, persze, van -, a Tabánban mentem, 8-a volt. Milyen halálnap ez, madárhalálnap? Milyen lelési nap? 35-40 madárnál könnyű. Viszont másrészt. Fogalmam se volt. S akkor pillantottam meg egy fa tövében. Némó kapitány és a. 8-án leltük Némót, istenem, 1977. augusztus 8-án.

Ez még csak csekély jel volt, bár a könyvet hazahoztam, szedtem virágot a sírokra, üldögéltem, én nem tudom. Londonba a múltkor megérkezve a 72-es szobát kaptam. Rosszat sejték. Sejtém, hátra néz, az azt jelenti, hogy. Elölre néz: a tér fái. Hátra néz: minden szakadalom. De ez a szoba ennél is "több" volt. 2/3 részét betöltötte a megfoghatatlan takarójú ágy, Woody Allen jégszekrény volt, azaz minibár, mint ruhásszekrény. A mosdó és a - nem működött - tévé állványa minden további teret elvitt. Maradt egy 0,98 m2-es ilyen, elfalazva, plusz ajtóval, a bejárati ajtóba nyílt bele. De ami: zsineges villanykapcsoló, klakk. Klikk. Törött foglalat. Kiégett körte. Elmentem. Egyelőre irodára. Tűnődések után fogadtam: Mystic Isle, apja Callemish, anyja Sleemana; fogadtam Mr. Bojangles; fogadtam Ranger Sloane; fogadtam Doctoor, őt Főmedvém tiszteletére; nem fogadtam pl. Ragamuff, Ragamuffin Romeo, Romeo Heights, Heathland Shire, Shisimoto, Mordo Bordo, Bardolino Ninja etc. Nem is ezekről akarok beszámolni. "Meggyilkolták-e Dianát?" hirdette a sajtó. Ej, azóta ez a Clinton Royale, nem tudom, be lesz-e ilyen ló majd, névbe. Írógépem, Royal 200, szalagemelő villája mellesleg eltört 3. nap, még 4. nap kézzel emeltem a szalagot, jóga szöveget fordíták, ez jóga technikát igényelt, emelni is a szalagot mellesleg, engedni is ujj közt át, többet érdemelt volna technikám, de a végén csak abbahagytam, teljesen természetesen mentem át nem-gépelésbe, verseket írtam füzetbe lófogadótollal, még nem nagyon másoltam le őket.

Némó neve nem jött elő. Most nem a fogadásokról akarok beszélni, arról sem, hogyan sétáltam a "Little Venice" csatorna mentén, miért nem szabad átszámolni a legolcsóbb bordeaux-i bor angol árát, se a sült krumpliét, és azt sem mondom el, mik voltak az ottani, mostani misztikus élmények. S azok-e? Vagy csak megfeszítései valaminek, amiből a munka van különben! Pl.: Desert Brave. Már sok favorit nyert aznap. Egy Exquisit Lad volt épp az, 1/3, annyi mint 10 fontra 3,33, mínusz a levont adó. Túróst. Desert Brave! Értsd: "Arthur Rimbaud a sivatagban forgat" c. nemcímű verskötet, anno 1970, azaz 1973. Némó. Megbűnhődtem már e. S ekkorát, e, nyert Desert Brave. Vagy Cash Flow. De ezekről a dolgokról, ha lehet, többé ne. Meglátjuk most, mire lesz hivatásom.

Ez volt az az időszakasz, mikor a Mrs. J. Pitman lova meghalt. Itt volt a misztikus élmény: a Primitive Heart. Itt volt a hongkongi Sha Tin pályájáról a Luso, akit a Primitive Heart nyereségét elpusztítva kénytelen voltam tenni, csoda folytán tehettem is, és nem alhattam akkor, szombatról vasárnapra éjszaka, hajnali hat-ötvenkor futották a versenyt, Hongkong Vázája, és a kedvenc lovam, a Poszi poszátánk szerinti Posidonas és kedvenc zsokém, T. Quinn ellen kellett fogadnom. Vas. de. aludtam pár órát, hír Hongból semmi, kongó üres Londont jártam be estig, lábrohasztásig. Megsimogattam templomaimat, eldobtam minden csúnya matériát, magamból züllöttséget, istenem, csak a Lusót add. Aztán ez se volt. Kihaltság. Jobb, mint a misztikus könyvek. Lötyögött a bordói üveg alján még sok. Miért kiihatatlan egy ilyen 7 deci háromannyi idő alatt is, mint amennyi magyarhoni bor háromannyi? Kő, aludtam éjszaka. Hétkor fel. Trafikom már nyitva. A templom előtt, Hyde Park, ahol tavaly "Lovak Napja és Gabona Megszentelésének Napja" volt, hazulról hozott búzát vetettem galamboknak, tilos. Lócitromokat néztem; istállók a közelben. A trafik. A Sporting Life. A helyi hírek fenn. "Mohamed sejk sajnálja. De legföljebb neki kevésbé kedves helyen fog, ahol nem nézik a lovaival baleknak." Ez nem érdekelt. Egy kép tetejét láttam, orrhosszal egy ló, ki tudja, ki.

Egy-kettő-három, végre, végtelen. Megfordítottam az újságot.

Akkor már tudtam, Luso honnét ismerős. A kedvenc római kori pályámon, na ja, a falak rómaiak, Chesterben nyerte az ottani Vázát 1995-ben. A legjobb ló volt a mezőnyben, de bezáródott. Ha nem XXX XXX honorálású a futam, mármint a ló tulajdonosának, Mick Kinane, az ír champion, aki 1993-ból tartozott még nekem pénzzel - én nagyon számon tartom a tartozásokat!!! -, Kinane mester nem biztos, hogy így ráhajt. Megpróbált kijönni, bementek eléje megint. A 2400 méterből 320 volt hátra, Kinane a Lusóval még egy sávot jött ki, azaz befelé. Értékes távvesztések. Posidonas akkor már az élen volt.

Mint olvasom, T. Quinn elejtette a pálcát. Kinane bepüfölte a Lusót a célba, nyakhosszal nyert.

Elmentem, mert Icsi és Alíz halála napja volt, dec. 15., Icsi szixte erre a napra halt meg négy éve, Londonban vettem a hírt, nevét bevéstem egy padba stb., a nagy sztori, a padot lecserélték, elmentem, Diana virágai helyén már vetik az új, még zöldebb füvet, sőt. Ültem a padon. Kihalt voltam. Kb. nullára volt lenn a nyereményem, 9 nap melója, de most...!!!

Ez így lett.

Ha szombat este lépteim nem vezérelnek irodára... ha feladom... Sose add fel. Vagy ne?

Ahogy az első irodára mentem, kaszálni, cégtáblára lettem figyelmes: NENE MOMO. A másik irodánál ilyen nem volt.

Hogy most januárban, már visszatemetve magamba Lusót, elhelyezve egy sarokban, más medvék közt, a reptéren vett Lusó nevű medvét, berágva a londoni világ és az egyetlen tisztességes írói pénzkereset, a gyötrelmes fogadások sora helyett a Pipa utcába és a rabszolgás fordításba, néha élvezve a Pipa utcát és egy-egy olyan könyvet, mint... és délutánra már legyintve mindig, hogy minek is kellene nekem az egész nap teljes csöndje, hogy senkiről-semmiről és senkitől semmit ne halljak... dehogy kell az is olyan nagyon... szóval, hogy ez megvolt...

...hogy ez megvolt, kezembe került egy újságlap.

Azt a cikket mintha nem is rólam írták volna. Hogy ezzel a könyvemmel mennyi bánatom volt már! Nem mondok semmit a cikkről, mert Ausztriában jelent meg, jó, hát nem az első, de rólam nem szokták az ilyen sikereket idehaza lelkesen lobogtatni.

Kiadóm, fordítóm is eltűnt némileg a ködben, talán majd megint előtűnnek, ha gondolják. Hét és fél év a lóvilágban: türelemre tanít, bár lázas állapot.

De a cikk olyan volt, maga, mintha nem rólam írták volna. Felemelt a boldogság -hoppá! igen! - lég- és vízhullámaira, ahol rajz-sírkövem is úszik a könyvben s másutt, több példányban.

A cikktől balra ott volt egy másik, egy kisebb cikk.

Valami hangfeldolgozásokról. Könyvek kazettán, mit értek én ehhez.

Az egyik mű, amit hangfeldolgoztak, ez volt:

LITTLE NEMO.

Egy ilyen mű.

Csak néztem. Nem is az, hogy "nekem akkor meg van bocsátva"? Némó rám sosem "haragudhatott". Az sincs, hogy Londonból, ami nekem a lovakkal stb. csak strapa, nem kérek, s inkább tűröm a jelen... Nem, egyszerűen semmi se volt, SEMMI, és ez volt a jó.

publikálva
1998/8. (02. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...