Tanári titoktartás: Pistike az Al-Kaidától

  • Zsuppán András
  • 2003. szeptember 11.

Könyv

A közoktatási törvény közelmúltban elfogadott módosításai közül a leghevesebb vitát a tanári titoktartási kötelezettség bevezetése váltotta ki. Látszólag adottak a szerepek: a tanár- és családbarát jobboldal ismét elutasította a liberális kormányzat túlzónak tartott, gyermekpárti reformjait. Végre egy szakmai konfliktus, ahol következetesen képviselt, valódi világnézeti különbséget találunk a két oldal között! A valódi probléma persze egészen máshol rejlik.
Villanynarancs

Az ellenzék vezető oktatáspolitikusai többször támadták az Oktatási Minisztériumot a szülők jogait korlátozó változtatás miatt, és bejelentették, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak. A gyermek nevelése ugyanis nemcsak alkotmányos joga, de kötelessége is a szülőnek, amit az iskolával közösen gyakorol: márpedig ha megfosztják a szükséges információktól, e kötelezettségének nem tud eleget tenni. Pokorniék korábban nem tapasztalt érdeklődést mutatnak a téma iránt - hivatkoznak például az Alkotmánybíróság egy 1996-os határozatára is, mely kimondta, hogy az állami szerepvállalás a nevelésben nem a szülői felügyeleti jog korlátozása érdekében történik, hanem ellenkezőleg, azt erősítendő. Az Alkotmánybíróság e határozatában kimondja továbbá azt is, hogy "a gondoskodás és védelem joga és kötelessége elsősorban a szülőket illeti". A szülő éppen ezt a védelmi jogát nem tudja gyakorolni, ha a pedagógus, illetve közvetve a gyermeke elzárja azoktól az információktól, amelyek e joggyakorláshoz szükségesek. De milyen esetekre is vonatkozik a vitatott törvény?

Tegyük fel, hogy a gondos osztályfőnököt zavarni kezdi az állandó vihogás, suttogás, üzenetküldözgetés "Anna" és "Marcsi" között. Fél szemmel mindig a tinilányokat figyeli, és észrevesz pár gyanús mozdulatot, furcsa összekacsintást. "Itt valami gikszer lesz", gondolja, vagyis aggódni kezd a rábízott gyermekek egészséges pszichoszexuális fejlődése miatt. És közbelép, mielőtt az erkölcsi fertő elborítaná az osztályt. Az elfogott levelek valóban kissé "terhelőek", ezért az egyik lány szülei úgy döntenek, elviszik a gyereket az iskolából, de megállapodnak a tanárokkal, hogy a valódi okot titokban tartják. A tapintatos ofő ennek megfelelően hétfőn az egész osztály előtt bejelenti: "Marcsi elhagyja az osztályt, de nem ám azért, mert leszbi, tudjátok..." Anna vakációját az olvasó fantáziájára bízzuk.

A fent leírt eset megtörtént az egyik magyar gimnáziumban. A lány szülei az oktatási jogok miniszteri biztosához fordultak, aki akkor még nem hivatkozhatott a tanári titoktartás törvényi kötelezettségére, viszont elmagyarázta az igazgatónak, hogy

ilyet tisztességes ember nem csinál

A történet vége: az osztályfőnök lejáró szerződését nem hosszabbították meg.

Az ilyen esetek lebeghettek a törvényalkotó szeme előtt a titoktartási kötelezettség bevezetésekor, annál is inkább, mivel az órai levelezés és az elfogott levelekből szerzett információ kiadhatósága a legtipikusabb iskolai adatkezelési problémák egyike. Felmerül azonban a kérdés, miért kell védeni a titkot még a szülővel szemben is? Erre Gusztos Péter, az SZDSZ vezérszónoka adta a legfrappánsabb választ a törvény parlamenti vitája során: szerinte ez a törvény azokat védi, "akik olyan családban élnek, hogy őket ettől a családtól védeni kell. Önök is tudják, hogy vannak ilyen gyermekek, ez a titoktartási kötelezettség az ő érdeküket szolgálja, semmi mást."

Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa szerint azonban a fenti vélemény fordított szemléletet tükröz. Abból a 2500 ügyből ugyanis, mellyel irodája eddig foglalkozott, alig fél tucatot lehet a titoktartási kötelezettség megsértéséhez sorolni. Vagyis a titoktartás, ha nem is törvény, de morális alapelv formájában általában érvényesül a magyar iskolákban, több pedagógiai etikai kódexben is szerepel, és létezését a legtöbb tanár magától értetődően elfogadja. A szülő-pedagógus-gyerek háromszögben pedig alapvető fontosságú a bizalom és az információk megosztása, így az a néhány eset, melyben ezt korlátozni kell, inkább kivételnek tekinthető. Általános tiltás helyett tehát ésszerűbb lett volna azokat a speciális ügyeket felsorolni, amikor a gyerek magánélete még a szülők elől is indokoltan maradhat rejtve.

Ha azonban elfogadjuk Gusztos álláspontját, és feltételezzük, hogy a tanár (vagy bárki) képes megvédeni a gyereket saját szüleitől, még mindig nem érthető, miért kell ezt kötelességévé tenni. Hiszen ha nem akarta, az ilyen információkat eddig se volt muszáj kiadnia a veszélyes szülőnek! A másik lehetőség, hogy magának a tanárnak sincsenek józan fogalmai a magánélet határairól, és valójában tőle is meg kellene védeni az ostoba szülővel és tanárral egyszerre megvert gyereket. Alkalmas-e erre a törvény?

A szabályozás szerint a pedagógusnak kötelessége titokban tartania azokat az információkat, melyekhez

hivatása gyakorlása közben

jut, kivéve, ha a diák írásbeli engedélyt ad a titok közlésére. "A tanuló írásbeli hozzájárulásának hiányában sem minősül a titoktartási kötelezettség megszegésének a cselekvőképtelen kiskorú szülőjének tájékoztatása, ha az a konkrét tény, adat, információ átadása nélkül, és azt követően történik, hogy a pedagógus, illetve a nevelő- és oktatómunkát segítő alkalmazott meggyőződött arról, hogy a tanulót ezzel nem hozza hátrányos helyzetbe." Ez a mondat jogászi vélemények szerint is értelmezhetetlen, leginkább a mesebeli lány esetére emlékeztet, aki hozott is ajándékot, meg nem is - a tanár 14 éves kor alatt elmondhatja a titkot, de konkrétan azért nem mondhatja el.

A törvény szerint a titoktartás nem vonatkozik fegyelmi ügyekre, azokról továbbra is tudósítani kell a szülőt. Az osztálykiránduláson először berúgó srácok, verekedésig fajuló ellenségeskedés, dohányzás a vécében - ez mind fegyelmi ügy, ha akarjuk: éppen azok az esetek, melyekkel a pedagógus a mindennapi életben legtöbbször találkozik. Végül, ha a tanár mindenáron el akarja mondani a nagy titkot, de a fenti esetek egyike sem alkalmazható rá, például 14 éves kor fölötti diákja bizalmasan elmeséli, hogy füvezik, akkor egyszerűen úgy dönt, hogy a gyermek szerinte súlyos veszélyben van, és értesíti a gyermekvédelmi szolgálatot. A hivatal eljárást kezdeményez, és senki nem lehet olyan naiv, hogy azt gondolja, a titok ezután titok maradhat.

A megvalósult törvény tehát elhibázott jogalkotói szándékot követ (a gyerek általános védelmét a szülővel szemben), de olyan kevéssé hatékony eszközökkel, ami még a valós problémák megoldását is nehezíti. A titoktartás törvénybe foglalása azonban eredetileg egyáltalán nem ezt a célt szolgálta volna.

A tanári titoktartással kapcsolatos problémákra az az emlékezetes eset hívta fel a közvélemény figyelmét, amikor 1998-ban a rendőrök gázspray-vel lefújtak egy diákja adatait kiadni nem akaró tanárnőt. Majtényi László akkori adatvédelmi ombudsman vizsgálatot indított az ügyben, mely megállapította, hogy a tanároknak hivatásukból eredően titoktartási kötelezettségük van, hasonlóan az orvosokhoz, ügyvédekhez vagy a papokhoz. A papok és a tanárok esetében ezt ugyan nem mondja ki törvény, de ettől még létezik. Majtényi ugyanakkor javasolta a minisztériumnak a titoktartás törvénybe foglalását, hogy a helyzet teljesen egyértelmű legyen. A Pokorni Zoltán vezette minisztérium azonban teljes értetlenséggel fogadta a javaslatot, és a kormányváltásig semmi sem történt. Ekkor az új közigazgatási államtitkár, Szüdi János váratlanul pártfogásába vette az ügyet, és hozzákezdett a módosítás kidolgozásához. Szabó Máté adatvédelmi szakember, aki évek óta foglalkozik a kérdéssel, elmondta, milyen meglepetéssel vették észre, hogy az eredeti célkitűzés, a gyerek adatainak védelme a hatóságokkal és államigazgatási szervekkel szemben, menet közben ugyancsak megváltozott. A témáról rendezett egyik fórumon, melyen Szüdi

nem tudott megjelenni,

munkatársa előadta a minisztérium új elképzeléseit - az adatok szülővel szembeni védelméről. A parlament elé került törvénytervezet már elsősorban ezzel a kérdéssel foglalkozott.

Szabó szerint azonban nem is ez a legnagyobb baj a törvénymódosítással. Az elfogadott változatba ugyanis menet közben bekerült egy katasztrofális hatású mondat. "A titoktartási kötelezettség nem terjed ki azokra az adatokra, amelyek e törvény alapján kezelhetők és továbbíthatók." Ezek az adatok továbbíthatók a fenntartó, a rendőrség, a bíróság, az ügyészség, az önkormányzat, a nemzetbiztonsági szolgálat és az államigazgatási szervek felé, és felsorolásuk gyakorlatilag lefedi a diákokkal kapcsolatos adatok teljes körét: "a gyermek óvodai fejlődésével kapcsolatos adatok", "a tanulói jogviszonnyal kapcsolatos adatok" és "az érintett hozzájárulásával kezelt többi adat". Különösen a tanulói jogviszonnyal kapcsolatos adatok alpontjainak felsorolása tanulságos: mi nem fér bele például a "tanuló magatartásának, szorgalmának és tudásának értékelése és minősítése" vagy a fegyelmi ügyek körébe? Ez azt jelenti, hogy az iskola mostantól elvileg köteles a gyerekre vonatkozó szinte összes adatot kiadni mondjuk a drogfogyasztókra vadászó rendőrségnek vagy a fiatalkori dohányzást szankcionáló Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak. Szabó Máté szerint, aki a Társaság a Szabadságjogokért egyesület törvényt bíráló álláspontját elkészítette, ezzel a módosítással valójában szűkültek a korábban meglévő jogok: az általános, hivatáshoz kötődő titoktartás a védett adatok körének meghatározásával megszűnt.

Kérdés, kell-e tartanunk attól, hogy a rendőrség vagy a túlbuzgó tanárok élni fognak újonnan kapott "bejelentési jogukkal". A legfontosabb probléma ebben a tekintetben természetesen a drogfogyasztás. Miközben az ellenzék egy része attól fél, hogy a titoktartás törvénybe foglalása a füvezőket védi, a helyzet lehet, hogy éppen az ellenkezője. A törvényt mindenesetre olyan kétértelműen fogalmazták meg, hogy szinte mindenféle értelmezést megenged, ezért hatásait egyelőre nem lehet megjósolni.

A drogtörvény 1999-es módosítása után a tanárok között elterjedt az a hír, hogy ezután kötelességük feljelenteni a rajtakapott diákot. A bejelentések száma a szigorítás után jelentős növekedést mutatott, Aáry-Tamás Lajos pedig elmondta, hogy az általuk szervezett fórumokon sorra kaptak a pedagógusoktól ezzel kapcsolatos kérdéseket. A közkeletű tévedés eloszlatásához évekre lesz szükség, pedig ahogy a miniszteri biztos fogalmaz, ilyen kötelezettség kizárólag a legsúlyosabb, államellenes bűncselekmények esetén áll fenn. Vagyis legfeljebb akkor kell bejelentést tenni, ha Pistikéről kiderül, hogy az Al-Kaida beépített ügynöke az osztályban. A rendőrség szerencsére eddig nem nagyon próbálkozott az iskolák felhasználásával, bár egyes hírek szerint Csongrád megyében előfordult néhány ilyen eset. Bevett gyakorlat viszont, hogy a szabálysértési eljárás alá vont diákról jellemrajzot kérnek, és ilyenkor a tanár felhasználja azokat az ismereteket is, melyekhez a családlátogatás során jutott.

A tanárok feljelentési hajlamával kapcsolatban tanulságos az az adat, amit az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa, Ritter Ildikó bocsátott rendelkezésünkre. A drogtörvény hatását vizsgáló, teljes mintán végzett, 5000 aktát feldolgozó kutatás egyik legmeglepőbb eredménye, hogy a kérdésben

tanácstalan, félrevezetett vagy előítéletes

tanárok bizony rendszeresen feljelentik diákjaikat. A füvezés miatt indított eljárások 63 százalékát kezdeményezik a bűnügyi szervek, 19 százaléka indul el bejelentés hatására, és ennek majd felét az oktatási intézmények teszik meg, szinte sohasem név nélkül. Ez a törvény nem fogja őket megakadályozni benne.

Mivel a törvényt a jogászokon kívül valószínűleg senki nem fogja alaposan végigolvasni, feljelentési hullám helyett Aáry-Tamás Lajos inkább "titoktartási pánikra" számít. A tanárok tanácstalansága máris érzékelhető, mivel senki nem tudja megmondani, pontosan mit is kellene tenniük, félő, hogy semmit nem mernek majd elmondani a szülőknek, még azt sem, ami fontos lenne. A titoktartást tévedésből pedagógiai és értékelési ügyekre is alkalmazni fogják, a diákok pedig félinformációk birtokában sorra teszik majd a panaszbejelentéseket. Ezért a miniszteri biztos szerint a titoktartással kapcsolatos ügyek a közeljövőben megszaporodhatnak, ami végső soron elvezethet a hibás törvény revíziójához. Ezt az adatvédelmi ombudsman, az állampolgári jogok biztosa vagy ő maga is kezdeményezheti a tapasztalatok alapján.

A megoldás valószínűleg a szülővel kapcsolatos titoktartási kötelezettség radikális szűkítése lenne - ami egybeesik az ellenzék és a szakma követeléseivel -, kifelé viszont a teljes titoktartás bevezetése. Megkértük a Fidesz oktatáspolitikai kabinetjének vezetőjét, Sió Lászlót, hogy ominózus átgondolatlan, elfogadhatatlan kijelentése után mondjon érdemi véleményt a problémának erről az általuk mindeddig figyelmen kívül hagyott aspektusáról. Válaszában nem zárkózott el a felvetéstől: "Én inkább olyan szabályozást támogatnék, amely nem a szülőtől, hanem a hatóságtól védi a gyermekeket. Ez a törvény az ellenkezőjét teszi, hiszen a szülő irányába mérlegelés nélküli tiltást vezet be. Ha például a gyerek teherbe esik, akkor ezt az adatot a szülővel a pedagógus nem közölheti, ám egy hatósággal köteles ezt az információt megosztani. Azaz a szülő esetleg többhetes késéssel a hatóságtól szerez majd tudomást a történtekről. A tanárnak korábban nem volt kötelessége, hogy a hatóságoknál jelezze, ha tudomására jut, hogy egyes tanulók kábítószert fogyasztanak. A törvénymódosításután ezt meg kell majd tenniük."

Zsuppán András

Figyelmébe ajánljuk

Európa hálás lehet Trumpnak

Az öreg kontinens eddig drámai helyzetekben bizonyította tettrekészségét és vállalt történelmi szerepet abban, hogy többé ne váljon világháború terepévé. Az eddig az Egyesült Államokkal közösen vitt szerepben a jelek szerint most egyedül maradt, de ismét tanúbizonyságát kész adni annak, hogy felismerte felelősségét.