Az ellenzék vezető oktatáspolitikusai többször támadták az Oktatási Minisztériumot a szülők jogait korlátozó változtatás miatt, és bejelentették, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak. A gyermek nevelése ugyanis nemcsak alkotmányos joga, de kötelessége is a szülőnek, amit az iskolával közösen gyakorol: márpedig ha megfosztják a szükséges információktól, e kötelezettségének nem tud eleget tenni. Pokorniék korábban nem tapasztalt érdeklődést mutatnak a téma iránt - hivatkoznak például az Alkotmánybíróság egy 1996-os határozatára is, mely kimondta, hogy az állami szerepvállalás a nevelésben nem a szülői felügyeleti jog korlátozása érdekében történik, hanem ellenkezőleg, azt erősítendő. Az Alkotmánybíróság e határozatában kimondja továbbá azt is, hogy "a gondoskodás és védelem joga és kötelessége elsősorban a szülőket illeti". A szülő éppen ezt a védelmi jogát nem tudja gyakorolni, ha a pedagógus, illetve közvetve a gyermeke elzárja azoktól az információktól, amelyek e joggyakorláshoz szükségesek. De milyen esetekre is vonatkozik a vitatott törvény?
Tegyük fel, hogy a gondos osztályfőnököt zavarni kezdi az állandó vihogás, suttogás, üzenetküldözgetés "Anna" és "Marcsi" között. Fél szemmel mindig a tinilányokat figyeli, és észrevesz pár gyanús mozdulatot, furcsa összekacsintást. "Itt valami gikszer lesz", gondolja, vagyis aggódni kezd a rábízott gyermekek egészséges pszichoszexuális fejlődése miatt. És közbelép, mielőtt az erkölcsi fertő elborítaná az osztályt. Az elfogott levelek valóban kissé "terhelőek", ezért az egyik lány szülei úgy döntenek, elviszik a gyereket az iskolából, de megállapodnak a tanárokkal, hogy a valódi okot titokban tartják. A tapintatos ofő ennek megfelelően hétfőn az egész osztály előtt bejelenti: "Marcsi elhagyja az osztályt, de nem ám azért, mert leszbi, tudjátok..." Anna vakációját az olvasó fantáziájára bízzuk.
A fent leírt eset megtörtént az egyik magyar gimnáziumban. A lány szülei az oktatási jogok miniszteri biztosához fordultak, aki akkor még nem hivatkozhatott a tanári titoktartás törvényi kötelezettségére, viszont elmagyarázta az igazgatónak, hogy
ilyet tisztességes ember nem csinál
A történet vége: az osztályfőnök lejáró szerződését nem hosszabbították meg.
Az ilyen esetek lebeghettek a törvényalkotó szeme előtt a titoktartási kötelezettség bevezetésekor, annál is inkább, mivel az órai levelezés és az elfogott levelekből szerzett információ kiadhatósága a legtipikusabb iskolai adatkezelési problémák egyike. Felmerül azonban a kérdés, miért kell védeni a titkot még a szülővel szemben is? Erre Gusztos Péter, az SZDSZ vezérszónoka adta a legfrappánsabb választ a törvény parlamenti vitája során: szerinte ez a törvény azokat védi, "akik olyan családban élnek, hogy őket ettől a családtól védeni kell. Önök is tudják, hogy vannak ilyen gyermekek, ez a titoktartási kötelezettség az ő érdeküket szolgálja, semmi mást."
Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa szerint azonban a fenti vélemény fordított szemléletet tükröz. Abból a 2500 ügyből ugyanis, mellyel irodája eddig foglalkozott, alig fél tucatot lehet a titoktartási kötelezettség megsértéséhez sorolni. Vagyis a titoktartás, ha nem is törvény, de morális alapelv formájában általában érvényesül a magyar iskolákban, több pedagógiai etikai kódexben is szerepel, és létezését a legtöbb tanár magától értetődően elfogadja. A szülő-pedagógus-gyerek háromszögben pedig alapvető fontosságú a bizalom és az információk megosztása, így az a néhány eset, melyben ezt korlátozni kell, inkább kivételnek tekinthető. Általános tiltás helyett tehát ésszerűbb lett volna azokat a speciális ügyeket felsorolni, amikor a gyerek magánélete még a szülők elől is indokoltan maradhat rejtve.
Ha azonban elfogadjuk Gusztos álláspontját, és feltételezzük, hogy a tanár (vagy bárki) képes megvédeni a gyereket saját szüleitől, még mindig nem érthető, miért kell ezt kötelességévé tenni. Hiszen ha nem akarta, az ilyen információkat eddig se volt muszáj kiadnia a veszélyes szülőnek! A másik lehetőség, hogy magának a tanárnak sincsenek józan fogalmai a magánélet határairól, és valójában tőle is meg kellene védeni az ostoba szülővel és tanárral egyszerre megvert gyereket. Alkalmas-e erre a törvény?
A szabályozás szerint a pedagógusnak kötelessége titokban tartania azokat az információkat, melyekhez
hivatása gyakorlása közben
jut, kivéve, ha a diák írásbeli engedélyt ad a titok közlésére. "A tanuló írásbeli hozzájárulásának hiányában sem minősül a titoktartási kötelezettség megszegésének a cselekvőképtelen kiskorú szülőjének tájékoztatása, ha az a konkrét tény, adat, információ átadása nélkül, és azt követően történik, hogy a pedagógus, illetve a nevelő- és oktatómunkát segítő alkalmazott meggyőződött arról, hogy a tanulót ezzel nem hozza hátrányos helyzetbe." Ez a mondat jogászi vélemények szerint is értelmezhetetlen, leginkább a mesebeli lány esetére emlékeztet, aki hozott is ajándékot, meg nem is - a tanár 14 éves kor alatt elmondhatja a titkot, de konkrétan azért nem mondhatja el.
A törvény szerint a titoktartás nem vonatkozik fegyelmi ügyekre, azokról továbbra is tudósítani kell a szülőt. Az osztálykiránduláson először berúgó srácok, verekedésig fajuló ellenségeskedés, dohányzás a vécében - ez mind fegyelmi ügy, ha akarjuk: éppen azok az esetek, melyekkel a pedagógus a mindennapi életben legtöbbször találkozik. Végül, ha a tanár mindenáron el akarja mondani a nagy titkot, de a fenti esetek egyike sem alkalmazható rá, például 14 éves kor fölötti diákja bizalmasan elmeséli, hogy füvezik, akkor egyszerűen úgy dönt, hogy a gyermek szerinte súlyos veszélyben van, és értesíti a gyermekvédelmi szolgálatot. A hivatal eljárást kezdeményez, és senki nem lehet olyan naiv, hogy azt gondolja, a titok ezután titok maradhat.
A megvalósult törvény tehát elhibázott jogalkotói szándékot követ (a gyerek általános védelmét a szülővel szemben), de olyan kevéssé hatékony eszközökkel, ami még a valós problémák megoldását is nehezíti. A titoktartás törvénybe foglalása azonban eredetileg egyáltalán nem ezt a célt szolgálta volna.
A tanári titoktartással kapcsolatos problémákra az az emlékezetes eset hívta fel a közvélemény figyelmét, amikor 1998-ban a rendőrök gázspray-vel lefújtak egy diákja adatait kiadni nem akaró tanárnőt. Majtényi László akkori adatvédelmi ombudsman vizsgálatot indított az ügyben, mely megállapította, hogy a tanároknak hivatásukból eredően titoktartási kötelezettségük van, hasonlóan az orvosokhoz, ügyvédekhez vagy a papokhoz. A papok és a tanárok esetében ezt ugyan nem mondja ki törvény, de ettől még létezik. Majtényi ugyanakkor javasolta a minisztériumnak a titoktartás törvénybe foglalását, hogy a helyzet teljesen egyértelmű legyen. A Pokorni Zoltán vezette minisztérium azonban teljes értetlenséggel fogadta a javaslatot, és a kormányváltásig semmi sem történt. Ekkor az új közigazgatási államtitkár, Szüdi János váratlanul pártfogásába vette az ügyet, és hozzákezdett a módosítás kidolgozásához. Szabó Máté adatvédelmi szakember, aki évek óta foglalkozik a kérdéssel, elmondta, milyen meglepetéssel vették észre, hogy az eredeti célkitűzés, a gyerek adatainak védelme a hatóságokkal és államigazgatási szervekkel szemben, menet közben ugyancsak megváltozott. A témáról rendezett egyik fórumon, melyen Szüdi
nem tudott megjelenni,
munkatársa előadta a minisztérium új elképzeléseit - az adatok szülővel szembeni védelméről. A parlament elé került törvénytervezet már elsősorban ezzel a kérdéssel foglalkozott.
Szabó szerint azonban nem is ez a legnagyobb baj a törvénymódosítással. Az elfogadott változatba ugyanis menet közben bekerült egy katasztrofális hatású mondat. "A titoktartási kötelezettség nem terjed ki azokra az adatokra, amelyek e törvény alapján kezelhetők és továbbíthatók." Ezek az adatok továbbíthatók a fenntartó, a rendőrség, a bíróság, az ügyészség, az önkormányzat, a nemzetbiztonsági szolgálat és az államigazgatási szervek felé, és felsorolásuk gyakorlatilag lefedi a diákokkal kapcsolatos adatok teljes körét: "a gyermek óvodai fejlődésével kapcsolatos adatok", "a tanulói jogviszonnyal kapcsolatos adatok" és "az érintett hozzájárulásával kezelt többi adat". Különösen a tanulói jogviszonnyal kapcsolatos adatok alpontjainak felsorolása tanulságos: mi nem fér bele például a "tanuló magatartásának, szorgalmának és tudásának értékelése és minősítése" vagy a fegyelmi ügyek körébe? Ez azt jelenti, hogy az iskola mostantól elvileg köteles a gyerekre vonatkozó szinte összes adatot kiadni mondjuk a drogfogyasztókra vadászó rendőrségnek vagy a fiatalkori dohányzást szankcionáló Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak. Szabó Máté szerint, aki a Társaság a Szabadságjogokért egyesület törvényt bíráló álláspontját elkészítette, ezzel a módosítással valójában szűkültek a korábban meglévő jogok: az általános, hivatáshoz kötődő titoktartás a védett adatok körének meghatározásával megszűnt.
Kérdés, kell-e tartanunk attól, hogy a rendőrség vagy a túlbuzgó tanárok élni fognak újonnan kapott "bejelentési jogukkal". A legfontosabb probléma ebben a tekintetben természetesen a drogfogyasztás. Miközben az ellenzék egy része attól fél, hogy a titoktartás törvénybe foglalása a füvezőket védi, a helyzet lehet, hogy éppen az ellenkezője. A törvényt mindenesetre olyan kétértelműen fogalmazták meg, hogy szinte mindenféle értelmezést megenged, ezért hatásait egyelőre nem lehet megjósolni.
A drogtörvény 1999-es módosítása után a tanárok között elterjedt az a hír, hogy ezután kötelességük feljelenteni a rajtakapott diákot. A bejelentések száma a szigorítás után jelentős növekedést mutatott, Aáry-Tamás Lajos pedig elmondta, hogy az általuk szervezett fórumokon sorra kaptak a pedagógusoktól ezzel kapcsolatos kérdéseket. A közkeletű tévedés eloszlatásához évekre lesz szükség, pedig ahogy a miniszteri biztos fogalmaz, ilyen kötelezettség kizárólag a legsúlyosabb, államellenes bűncselekmények esetén áll fenn. Vagyis legfeljebb akkor kell bejelentést tenni, ha Pistikéről kiderül, hogy az Al-Kaida beépített ügynöke az osztályban. A rendőrség szerencsére eddig nem nagyon próbálkozott az iskolák felhasználásával, bár egyes hírek szerint Csongrád megyében előfordult néhány ilyen eset. Bevett gyakorlat viszont, hogy a szabálysértési eljárás alá vont diákról jellemrajzot kérnek, és ilyenkor a tanár felhasználja azokat az ismereteket is, melyekhez a családlátogatás során jutott.
A tanárok feljelentési hajlamával kapcsolatban tanulságos az az adat, amit az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa, Ritter Ildikó bocsátott rendelkezésünkre. A drogtörvény hatását vizsgáló, teljes mintán végzett, 5000 aktát feldolgozó kutatás egyik legmeglepőbb eredménye, hogy a kérdésben
tanácstalan, félrevezetett vagy előítéletes
tanárok bizony rendszeresen feljelentik diákjaikat. A füvezés miatt indított eljárások 63 százalékát kezdeményezik a bűnügyi szervek, 19 százaléka indul el bejelentés hatására, és ennek majd felét az oktatási intézmények teszik meg, szinte sohasem név nélkül. Ez a törvény nem fogja őket megakadályozni benne.
Mivel a törvényt a jogászokon kívül valószínűleg senki nem fogja alaposan végigolvasni, feljelentési hullám helyett Aáry-Tamás Lajos inkább "titoktartási pánikra" számít. A tanárok tanácstalansága máris érzékelhető, mivel senki nem tudja megmondani, pontosan mit is kellene tenniük, félő, hogy semmit nem mernek majd elmondani a szülőknek, még azt sem, ami fontos lenne. A titoktartást tévedésből pedagógiai és értékelési ügyekre is alkalmazni fogják, a diákok pedig félinformációk birtokában sorra teszik majd a panaszbejelentéseket. Ezért a miniszteri biztos szerint a titoktartással kapcsolatos ügyek a közeljövőben megszaporodhatnak, ami végső soron elvezethet a hibás törvény revíziójához. Ezt az adatvédelmi ombudsman, az állampolgári jogok biztosa vagy ő maga is kezdeményezheti a tapasztalatok alapján.
A megoldás valószínűleg a szülővel kapcsolatos titoktartási kötelezettség radikális szűkítése lenne - ami egybeesik az ellenzék és a szakma követeléseivel -, kifelé viszont a teljes titoktartás bevezetése. Megkértük a Fidesz oktatáspolitikai kabinetjének vezetőjét, Sió Lászlót, hogy ominózus átgondolatlan, elfogadhatatlan kijelentése után mondjon érdemi véleményt a problémának erről az általuk mindeddig figyelmen kívül hagyott aspektusáról. Válaszában nem zárkózott el a felvetéstől: "Én inkább olyan szabályozást támogatnék, amely nem a szülőtől, hanem a hatóságtól védi a gyermekeket. Ez a törvény az ellenkezőjét teszi, hiszen a szülő irányába mérlegelés nélküli tiltást vezet be. Ha például a gyerek teherbe esik, akkor ezt az adatot a szülővel a pedagógus nem közölheti, ám egy hatósággal köteles ezt az információt megosztani. Azaz a szülő esetleg többhetes késéssel a hatóságtól szerez majd tudomást a történtekről. A tanárnak korábban nem volt kötelessége, hogy a hatóságoknál jelezze, ha tudomására jut, hogy egyes tanulók kábítószert fogyasztanak. A törvénymódosításután ezt meg kell majd tenniük."
Zsuppán András
