KÖNYVMELLÉKLET

Torben Kuhlman: Armstrong

  • - urfi -
  • 2017. január 1.

Könyv

Az csak természetes, hogy ha egy fiatal illusztrátor Lindbergh címmel adott ki számtalan nyelvre lefordított képeskönyvet egy repülő egérről, akkor nem kell sokat várni az Armstrong című folytatásra. A választás nemcsak azért kézenfekvő, mert a sajtszerűségéről híres Hold ott szerepel minden repülésre hajlamos egér topdesztinációi között, hanem mert az ilyen utaknak gazdag hagyományai ismertek. Az első űrugrók muslicák voltak, akiket négy tragikus véget érő makákó követett, és mi sem bizonyítja jobban az egerek rátermettségét, mint az a történelmi tény, hogy ők az első emlősök, akiket nem csak fellőttek az űrbe, de épségben sikerült is visszatérniük. A később indokolatlanul agyonsztárolt majmok és kutyák ezt szeretik elhallgatni, de ez a könyv most igazságot szolgáltat a világ egereinek, és leleplezi, ki is volt valójában Armstrong, az első holdjáró.

Ahhoz, hogy e nagyszerű tényfeltáró írás első mondatáig eljussunk, számos akadályt kell leküzdenünk. Először a könyv illata tereli el a gondolatainkat, aztán az első oldalpár vég nélkül bogarászható űrhajó-tervrajzai kényszerítenek megállásra, lapozás után pedig meglátjuk a kiismerhetetlen arckifejezésű főszereplő egeret, majd kétoldalnyi csillagos eget muszáj bámulni egy darabig, azt pedig a New York Times történelmi tényeknek megfelelően átrajzolt címlapja követi. Az elszánt egér történetét a későbbiekben is nagyon kedves, sziporkázóan sokféle illusztrációk veszik körül, amelyek mellett tényleg nehéz figyelni az ezeknél azért szürkébb, de alapvetően tisztességes szövegre.

Fordította: Várnai Péter. Partvonal, 2016, 120 oldal, 3800 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.