A termékeny, ráadásul szórakoztatóan, jó stílusban alkotó szerzőnek bőségesen akad mondanivalója, amivel hozzászólhat napjaink sokszor magas hőfokú, erős történeti relevanciájú disputáihoz. A Tettesek vagy áldozatok? látszólag vegyes műfajú munka: akadnak itt folyóiratban, esetleg online portálokon már megjelent (ám ezen alkalomból alaposan átírt) munkák és első alkalommal közölt dolgozatok egyaránt. A témák is átölelik a 20. század szinte teljes keresztmetszetét, és érintik az elmúlt száz év legfontosabb neuralgikus pontjait: az I. világháborútól a második világégésen át egészen a Rákosi- és a Kádár-kor szinte pikareszk, kémregénybe illő történeteiig, no meg a jelen tragikomédiájáig. Ungváryt magától értetődően érdekli az alig lecsengett évszázad egyaránt, de rendre máshogy rettenetes rezsimjeinek jellege - leginkább a bennünk élő, dolgozó, együttműködő vagy ellenálló emberek motivációi. Írásaiban igyekszik feltárni azt a sok-sok ellentmondást, melyekből - legalábbis részben - megérthetjük e rezsimek eredendő ambivalenciáját, kétségbevonhatatlan sikereik titkát és azt, hogy miért tudtak még pusztulásukban is annyi szenvedést okozni.
Már az utolsó magyar lovasrohamról szóló, idei kerek évfordulóhoz kapcsolódó bevezető dolgozat is kis magyar abszurd: gyakorlatilag a tévedések szörnyű összjátékának jóvoltából kerülnek huszárjaink az orosz géppuskák elé - ahogy az I. világháború valamennyi frontján saját kárukból és iszonyatos veszteségek árán tanulták meg a katonák, hogy a gyorstüzelő fegyverek, mindenekelőtt a géppuska korában végképp elavult a napóleoni háborúk harctéri hagyománya. Itt jegyeznénk meg, hogy a kötet elbírt volna még egy lektorálást - bár az első világháború kontextusában előkerülő "szovjet főerők" pontosan rávilágít arra, hogy e régióban csaknem negyed évszázadonként ugyanazon véres fordulatok és hibák ismétlődnek.
A Szálasi házaspárról közölt két tanulmány revelatív erejű, ráadásul a Lucz Gizelláról szóló rövid írás a 20. század nőtörténetének egyik leginkább stigmatizált figuráját próbálja megértetni az olvasóval (a nők szerepe a hungarista mozgalomban éppen az utóbbi években került a történeti kutatások fókuszába - lábjegyzetben Ungváry is utal Pető Andrea várhatóan ez évben megjelenő könyvére). De talán az igazi meglepetések a kötet közepén várnak ránk: Szennik György, a negyvenes évek tán legkeresettebb szélsőjobboldali dizájneréből lett kommunista besúgó, majd rabbiportré-készítő története a maga tömörségében is lenyűgöző. Zákó András, az emigrációban erősen jobboldali félkatonai mozgalmat gründoló tábornok többszörösen munkát adott a honi elhárítás vezetőinek, még a szervezetből való kilépésük után is: a Berkesi András-Kardos György-duó kváziirodalmi, Hollós Ervin pedig jelenkor-történeti munkáiban is megörökítette a magyar Werwolf-szervezet, a Kopjások történetét - most megtudhatjuk az igazságot is az ügyben. A Sir Martin Gilbert világhírű történész (utóbb a nyolckötetes Churchill-biográfia szerzője) magyarországi útjának és beszervezési kísérletének története jobb, mint bármelyik fikciós kémregény - ráadásul a sztori legvalószínűbb tanulsága (a történész kettős ügynöki szerepe) még sosem került elő a nemzetközi szakirodalomban. A Kádár-kori zsidó kárpótlás felháborító epizódjainak felemlegetése tökéletesen illusztrálja, hogy a napjainkban előkerülő hazug apológiák erős beágyazottsága többek között abból származik, hogy ezek képezték a szocialista áltörténelmi mitológia alapjait is. Az akkori NSZK cinikus lehúzását pedig jól egészítette ki az áldozatokkal való megalázó bánásmód és gátlástalan kizsebelésük - ezzel együtt a magyar állam felelősségének körömszakadtáig való tagadása. Ehhez már csak témájában is jól kapcsolódnak a szerző Terror Házáról, illetve a megszállási emlékműről írt megszívlelendő dolgozatai: az Andrássy út 60.-ban berendezett múzeumról közölt elemzéséből szépen kiderül, mi értelme lehet fenntartani egy olyan reprezentatív teret, amely szinte minden ízében hazudik a papíron bemutatni kívánt korról.
Jaffa, 2014, 330 oldal, 3490 Ft
