Könyv

Tóth Krisztina: Gatyát fel! – Malac és Liba 3.

Sorköz

Malac és Liba két jó barát, komoly szereplők Gáborka családjának udvarában. Kíváncsiak, tettre készek, kedvesek és kellőképpen szeleburdiak is. Mindig történik velük valami. Hol sportolnak, hol leruccannak kettesben a Balatonra. Külön öröm, amikor kalandjaik közben versikéket, dalolászni való sorokat költenek. Lelnek egy hátizsáknyi kinőtt gyerekruhát, amelyeket – miért is ne – felpróbálnak, végtére is itt az ideje, hogy egyszer végre kinézzenek valahogy. És ha már: akkor rögtönzött divatbemutatót is tartanak. A Libára került zokniból csőrvédő lesz, egy bojtos sapka meg farokvédővé avanzsál, a színes harisnya jó sálnak. Malacnak csak a pulóvert sikerült rendeltetésszerűen magára öltenie, míg a kapucnis kabátot ételtárolásra alkalmas darabnak nyilvánítva már fordítva veszi fel. Persze roppant viccesen néznek ki, olyannyira, hogy amikor Gáborka anyukája meglátja őket, inkább megígéri, hogy varr nekik saját hacukát. Így Malac és Liba is kap egy-egy saját, díszes kezeslábast, de azért megtartanak egy-egy jól passzoló emberi ruhadarabot is. Hiába azonban a csodás öltözék, a mesekönyv másik történetében az ősziesre fordult időben meghűlnek az állatkák. A két hű cimbora egymást segítve gyógyul. És persze a többiek is aggódnak értük, szerető gondoskodásuknak meg is lesz az eredménye. A Hajba László által csodásan és részletgazdagon illusztrált történetek úgy szólnak fontos dolgokról, hogy nem húzzák rájuk a direkt tanulságok gúnyáját.

 

Manó Könyvek, 2020, 56 oldal, 1990 Ft

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.