Az utóbbi évek legnagyobb norvég ifjúsági könyvsikere remek ötletből indult: a szerző kamaszokkal készített interjút az életükről. E beszélgetéseket felhasználva aztán Skåber 31 fiktív monológot írt, Lisa Aisato pedig finom, érzelemgazdag, bár néha a giccs határát súroló illusztrációkat készített hozzájuk.
Az Euphoria, a Grand Army vagy akár a norvég Skam című televíziós sorozatok tiniábrázolásával szemben (ahol a kamaszkor vad, pusztító, végeláthatatlan buliként és a társadalom minden aktuális betegségének leképződéseként jelenik meg) e kötet nem láttatja a tinikort sem vonzó, sem dekadens életszakaszként. A fiatalok inkább a fullasztóan unalmas hétvégéikről, a hálószobában sóvárgással töltött magányos óráikról mesélnek. Érzékenyek, nehezen viselik, hogy már nem olyan szerethetők, mint kisgyerekként, és szüntelenül sóvárognak: a szerelem, a több like, az átlagosabb vagy épp az izgalmasabb élet után. De a szomorú és dühös történetek mellett akadnak a könyvben egészen bájosak is. A Nina feneke például egy fiú ódája egy nagydarab lány hátsójához, amely az utcán, akár egy ringó, lengedező ecset, kiszínezi az egész világot.
A szövegek, akár szabadversről, novelláról vagy naplószerű vallomásról legyen szó, magukon viselik Skåber névjegyét. Gyakoriak az egy-két szavas, ütős mondatok, a kapitálissal szedett érzelemkitörések, jellemző a nyelvi regiszterek keveredése. Az olykor filozofikus szövegek sem zavaróak, a szerzőnek olyan empatikusan sikerült belebújni a fiatalok bőrébe.
Fordította: Iván Andrea. Scolar, 2000, 256 oldal, 4475 Ft
