1860 és 1890 között zajlott le a Vadnyugat, azaz fél Amerika (a Mississippitől a Csendes-óceánig, Kanadától a mexikói határig) meghódítása. Kezdete a déli államok elszakadásával, illetve az amerikai polgárháború kitörésével esik egybe, végpontja az indián megújulási mozgalom, az erőszakmentességet és testvéri szeretetet hirdető Szellemtánc betiltása, valamint az indián háborúkat lezáró Wounded Knee-i mészárlás. Ekkorra a fehérek már túl voltak a keleti parti törzsek (csirokik, sonik, kríkek, huronok, delavárok stb.) megtizedelésén, nyugatra telepítésén. A Mississippi vonalán meghatározott "örök" határon át akadálytalanul özönlöttek be az indiánoknak szerződésileg átengedett hatalmas területekre a telepesek, vasútépítők, postakocsi-vállalkozások, aranyásók, vadászok és a velük tartó népség százezrei. Az írott források is ebből a három évtizedből maradtak fenn a legbőségesebben. Ezek alapján rekonstruálta a történteket Dee Brown (1908-2002), az Illinois University agrár tanszékének könyvtárosa, aki tudományos munkákat és regényeket is írt a Vadnyugatról. Az 1970-ben megjelent Wounded Knee-nél temessétek el a szívem című grandiózus műve bestseller lett, közel húsz nyelvre fordították le, több mint ötmillió példányban kelt el. (Magyarul már 1973-ban megjelent a Vadnyugat története indián szemmel címmel, az ebből hiányzó két fejezetet most pótolták. Később Brown A nagy lovaskaland című regényét és Vasút a Vadnyugaton című ismeretterjesztő munkáját is kiadták.) A könyv hatására - a vietnami háborúban nyakig lévő - Amerika keletkezéstörténetének lelki "vegyértéke" az ellenkezőjére fordult, az erkölcsi iránytű átállítására késztette a büszke nemzetet - olvasható az előszóban. Mi volt ennek az oka?
A könyv minden fejezete a nyugati, keresztény civilizáció képviselői által államilag támogatott jogtiprások és mészárlások sorozatát tárja elénk: egy kontinens őslakosainak módszeres megtizedelését. Brown nem vádol és nem ítélkezik, csupán ötszáz oldalon keresztül következetes: a Vadnyugat meghódításának "dicsőséges" történetét azok nézőpontjából mutatja be, akikre a fehérek nagy mítoszában a gonosz szerepe jutott. Ők többek közt a navahók, a sziúk (dakoták), a komancsok, a csejenek, az apacsok és hős főnökeik, Manuelito, Kis Varjú, Kormos Üst, Geronimo, Nagy Sas, Álló Medve, vagy az olyan, karizmatikus, kifinomult diplomáciai érzékkel és hadvezéri képességgel rendelkező személyiségek, mint az oglala-sziúk vezetője, Vörös Felhő, és a hunkpapák főnöke, Ülő Bika - az egyik utolsó, aki letette a fegyvert, és feladta szabadságát.
Az indián főnökök többsége hamar felmérte: a túlélés érdekében békére kell törekedni. A fehérek azonban az eleve előnytelen és örök szerződéseket rendre megszegték. Brown egy életen át csodálkozott azon az elképesztő bizalmon, amit az indiánok a hatóságok, a washingtoni Nagy Fehér Atya iránt tápláltak.
Brown érdeme, hogy a tárgyalási jegyzőkönyvek, kormányzati iratok, szerződések, tudósítások, visszaemlékezések, útirajzok, cikkek, hivatalos és magánlevelek mozaikjaiból izgalmas, letehetetlen olvasmánnyá, regényszerűvé gyúrta a nagy történetet. A kötet nem tanulmány, ahogyan a kiadó ajánlja, tudományos használatát nagyban korlátozza, hogy sem személy-, sem helynévmutatója nincs. Megismerjük viszont az indiánok gondolkodásmódját, világlátásának részleteit, élvezhetjük az általuk használt tiszta, egyszerű, mégis sok-sok költőiséggel átitatott nyelvet. És olvasás közben izgulhatunk, hátha egyszer az indiánok győznek...
Fordította: Tandori Dezső. Cartaphilus, 2011, 541 oldal, 2990 Ft
