"Hasadnak rendületlenül / Légy híve, oh magyar!" - idézte nem is olyan rég e hasábokon Takács Ferenc Kapirgálója Arany János szatirikus Szózat-átírását 1880 tájáról, s a nagy költő epésen önszórakoztató verses gyakorlata nem csupán az irodalom sok évszázados játékhagyományainak vonulatába illeszkedett bele, de a dualizmus korának politikai humorával is rokonságot tartott. A mindenki által ismert költemények átfogalmazása, napi közügyekre való áthangszerelése, travesztálása és áltravesztálása ugyanis a korabeli élclapok egyik kedvelt eszköze volt, amely még a mechanikus alkalmazás esetén is okkal számíthatott az olvasó rokonszenvező megértésére. Különösen akkor, ha az olvasó ugyanahhoz a politikai oldalhoz tartozott, s így, mondjuk, éppúgy középbalról bólogathatott az Üstökös nevű ellenzéki élclap "gyászmagyarra lefordított" Szózatának, mely 1869-es versezet imigyen ütötte-vágta a Deák Ferenc neve alatt tömörülő kormánypártot, s a kiegyezést megelőző önkényuralom éveire fátylat vető politikát:
"Jobb pártnak rendületlenül
Légy híve gyászmagyar!
Bölcsed itt, majdan zsírod is,
S a 'fátyol', mely takar!
Te kívüled itt senkinek
Nincsen számára hely,
Alkotmány: provisorium
Ott élned, laknod kell.
Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid bora folyt,
Hol minden restoráció
Egy ezrest elpakolt.
Itt küzdenek borért a hős
Kortesek hadai,
Itt törtek össze poharat
Tyukodnak botjai.
Ittasság! Itten hordozák
Sáros zászlóidat,
S elhulltanak legjobb fiaink
Hosszú asztal alatt."
S így halad tovább mindösszesen 14 szakaszon át a Kakas Márton, azaz Jókai Mór által versbe szedett gyászmagyar Szózat, amelyhez hasonlót Tisza Kálmánék - akkor még ellenzékben lévő - pártja és személy szerint az ott alvezérkedő Jókai is a fejéhez kapott jó párszor a kormánypárti élclaptól. Ez az orgánum az 1868-ban megindított Borsszem Jankó volt, amely Csicseri Bors, azaz Ágai Adolf szerkesztésében vágott vissza, sőt sokszor elébe a gunyoros támadásoknak: gyakran éppígy versben, s szintúgy a nemzeti klasszikusok műveinek kreatív felhasználásával. Például az ekkor még (és már) élő klasszikusnak tekintett Arany egyik versével, mint tették azt 1869-ben, mikor is a költő Poétai recept című versét fogalmazták át Politikai receptté, az ellenzéki szólamok összehalmozásával:
| ||
"Jogfeladás, quóta, bérenc, subventió,
Pártszakadás, programm, factio, fictio -
Törvényes út, s hozzá Asztalos-taktika:
Recipe - és megvan a bal politika.
[...]
Hencegést nemzeti önérdeknek véljed,
Takarja be gyásznapja a hazai éjet,
Közös ügy helyett mondj közös érdekeket,
Korteskedj' és mondd: az ellenfél veszteget."
Talán nem érdektelen egy szakasszal megidézni az eredeti verset is, melyben Arany vagy másfél évtizeddel korábban a petőfieskedők által elözönlött hazai költészetet gúnyolta:
"Gyöngy, harmat, liliom, szellő, sugár, villám,
Hajnal, korom, szélvész, hattyu, rózsa, hullám,
Délibáb, menny, pokol... ha mind egybevészed:
Recipe - és megvan a magyar költészet."
Merthogy az élclapok, részben alighanem kényelemszeretetből, előszeretettel fordultak olyan költeményekhez, amelyek eredendően a humor regiszterét közelítették - akarva vagy épp akaratlanul. Így nyúltak például Garay János Magyar hölgy című verséhez, benne a már akkortájt is komikusnak tetsző fordulattal: "Magyar hölgynek születni / Nagy és szép gondolat". A Borsszem Jankónál 1882-ben e vers mintája a főrendiház - utóbb hamvába halt - reformjától ódzkodó arisztokraták csipkedését segítette:
"Főrendinek születtél,
Áldd érte sorsodat.
Főrendinek születni:
Nagy és szép gondolat.
Nem köll hozzá se érdem,
Se fáradtság, se ész;
Anyádnak f é r j e mágnás -
És megvan az egész."
Az élclapok átköltési gyakorlatának másik főelve, alkalmasint az olvasó és a sajtómunkás közös örömére, a népies hangütést favorizálta, s ez a gyakorlat Petőfi Sándor verseit avatta a politikai klapanciák legkedveltebb mintáivá. A Megy a juhász szamáron című versét ilyesformán többször is feldolgozták az évtizedek során, a ma leginkább A Székelyföld leírása révén ismert függetlenségi politikus, Orbán Balázs báró kontójára pedig elsüthették az átfogalmazott Orbánt:
"Orbáncz Balázs báró
- mikor interpellált. -
Komor, mogorva ember volt Orbán
Mivel nem látott túl az orrán.
Tehát fogta magát a jó Orbán
Vasutat vinni át a királyhágó ormán;
Interpellált s indítványozott Orbán,
S nehogy híre maradjon csorbán,
Szidta a Deákpártot gorombán..."
A névazonosság máskor is felkínálta Petőfi sorait. Így mikor a baloldalon mindinkább háttérbe szorult a valaha oly nagy hatalmú Nyáry Pál, s immár egyértelműen Tisza Kálmán alakította a párt kacskaringós politikáját, ez a Petőfi-részlet állt a vonatkozó rajz alatt:
"Nyáry-napnak alkonyulatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál..."
Az ismeretlen bukott képviselő pedig az Ezrivel terem a fán a meggy eme változatával nótázta el bús sorsát:
"Ezrivel terem a fán a
Meggy...
Kerületem volt nekem csak
Egy;
És óh ez az egy bizony nem
Sok,
Gyanítottam, hogy elcsapni
Fog.
Furcsa isten teremtése
Ő!
Merre kérte, vasút arra
Jő.
Törvényszék is az ölébe
Tér
S íme mégis elcsapás a
Bér."
Akadtak azonban szép számmal olyan átköltések is, amelyek kevésbé könnyed és közkeletű eredeti műveket választottak alapanyagul, s így még antik eposzok és horatiusi ódák is mintául szolgálhattak "a politika, e híg lé" (Tompa Mihály) napi témái körül forgó versezetek számára. Igaz, ezek a travesztált eposzrészletek olyan korszak olvasóinak íródtak, amelyben egy nyelvbotlás a latinban, a "videant consules" helyett vesztére "videant consuli"-t mondó Hegedűs Sándor hibája évekre nevetség tárgyává tette a feltörekvő gazdaságpolitikust. Operák és divatos vígjátékok, Goethe Faustja, Szigligeti művei s persze Shakespeare ugyancsak színesítették a dualista korszak politikai humorát. Mint például az az 1873-as Szentivánéji álom-(ál)travesztia, melyben az immár a kormányképesség nagy közjogi engedményeire (lásd még: a bihari pontok szögre akasztására) készülődő Tisza-párt két sajtófelelőse, Jókai Mór (Titánia) és Csernátony Lajos (Oberon) civódik egymással a Borsszem Jankó hasábjain:
"Oberon. Üdvöz ne légy hűtlen Titánia!
Titánia. Hah! féltő Oberon! Tündérim el!
Kerülni esküvém a Tisza-cliquet.
Oberon. Várj, semmi asszony! Nem vagyok urad?
Titánia. Én akkor asszonyod, de jól tudom még,
Midőn Magyarhonból elillanál,
Sültél sokáig külföldön, dudálva
Zabszár tilinkón levelezéseket
Akkor Honomba. Mért jössz most ide
Legtávolabb fokáról Ellenőrnek,
Hanemha, mert a cingár pártvezér
Akarna egybekelni valamely
Piros zsölyével és te jössz
Megáldni sok örömmel fotelét.
Oberon. Hogy tudsz, ha orczád van, Titánia,
Tiszával így faggatni, tudva azt,
Hogy én tudom szerelmedet Ghyczydhez?
Te mindig külön árnyalat valál
És egykor Horváth Bódit is kicsaltad
Egy szürke este szép találkozásra..."
Shakespeare felhasználása amúgy már a paródia huszadik századi zsenijéhez s egyszersmind a dualista korszak végnapjaihoz is elvezethet minket, amint erről az Így írtok ti gyűjteményébe illesztett King Press (=Lear király) is bizonyságot ad. A szereplőkként elénk bukkanó Károlyival, Apponyi Alberttel meg a paródia zárószavait elmondó Bokányi Dezső népbiztossal:
"Takarjátok sötét lepellel el
E bús látványt - mi meg, barátaim
Szerényen és méltányosan vigadva
Üljük torát a feltűnő időknek.
Én meg sietve Moszkvába fölmegyek
Elmondani e bús történetet."
