„Azért csináltam, mert képtelen vagyok egy helyben ülni” – hárítja el Jászberényi a bátorságára vonatkozó feltevést azzal kapcsolatban, hogy miért ment vissza sérülten az utcára, tüntetőket fényképezni. Fölösleges szerénykednie: mindenképpen bátor dolog volt, hogy részt vevő megfigyelőként volt jelen az arab tavasz több kairói megmozdulásán, ahol a belbiztonsági erők sok tüntetőt megöltek, még többet megsebesítettek.
A Budapest–Kairó ennek a bátorságnak vagy inkább vakmerőségnek az árnyalatait, lelki mozgatóit tárja fel, sokszor egész mélyen átélhető módon, beleérző megértést ébresztve e fiatalember iránt, aki szomjazza a hősiességet, a tetszést, az elismerést. Erre utal – még ha netán akaratlanul is – maga az alcím, amely nem az eseményekre, hanem a szerző öndefiníciójára utal, miszerint egy haditudósító naplóját olvassuk. Az öntudatos titulus jogosultságát igazából nem lehet okunk megkérdőjelezni, hiszen Jászberényi igyekezett valóban ott lenni, ahol a nagy dolgok történnek, még ha naplójából néha mintha hiányoznának pontosan azok a részletek – okok és összefüggések részleteinek felkutatása, a részletesebb ténybeli ismereteken alapuló elemzések, az eseményekre árnyaltan rálátó beszélgetőpartnerek faggatása. Ezek tartósíthatnák a könyv időszerűségét arra a (jelenlegi) helyzetre is, amikor legkülönfélébb okokból szerveződő megmozdulások céltáblája immár a könyvben még nagy tisztelettel emlegetett Morszi elnök, akit a tüntetők a forradalom elárulásával vádolnak. Vagyis immár szerintük is javában posztforradalmi idők járják Egyiptomban, ahonnan nézve 2011 első fele immár nosztalgikusan felidézhető időszaknak, zárványnak tűnik. Erről a zárványról viszont lényeges dolgokat mond el a könyv.
Jászberényi eközben fontosnak tartja megemlíteni, hogy „hatvan kilóval szériázik” az edzőteremben, egyik naplórészletét pedig drámai bejelentéssel indítja: „November 21-én lőttek le.” „Ne aggódj, Sándor, nincs semmi baj, rendben vagy, habibi!” – veregetné vállon ilyenkor minden gúny nélkül, együttérzéssel az olvasó. A lelövés egészen pontosan egy bordatörést okozó gumilövedék-találat, ami persze nem kisebbíti az eset drámaiságát, a lövedék gumiköpenye acélmagot rejtett. Ennek ellenére másodjára, tíz sorral később én már inkább meglövésről, sebesülésről stb. írtam volna.
De nem írtam, hiszen nem jártam Kairóban, sőt sehol sem jártam, ahol az arab tavasz drámai és emelkedett, örvendetes és aggasztó eseményei zajlottak. Így aztán nem is élhettem át a forradalmi hangulat gazdag árnyalatait, amelyekről Jászberényi beszámol: az elszántságot, a félelmet, az önzetlen segítőkészséget, az együttérzést, mindazt, ami idealisztikus képzeteink szerint – és ezúttal a valóságban is – egy forradalom tisztaságát adja. Ezt a légkört idézi fel a könyv (és benne a szerző izgalmas és informatív fényképei), amely végül is egyszerre teszi átélhetővé Egyiptom és a szerző önazonosság-keresését.
Libri Kiadó, 2013, 191 oldal, 3290 Ft
