rés a présen

„Úgy éreztem, letepert a történelem”

Gurubi Ágnes író, szerkesztő

  • rés a présen
  • 2020.09.27 13:08

Könyv

rés a présen: Első regényeddel, a most megjelent Szív utcával neveztél át a szöveggondozói oldalról az írói oldalra. Mindig is benne volt az írás a pakliban?

Gurubi Ágnes: Kiskoromban magyartanár akartam lenni, aztán színész, később újságíró. Ez utóbbi sikerült is. Az ELTE Tanárképző Karán végeztem magyar–művelődésszervező szakon, és rögtön utána ’99-ben Zoltán Gábor révén a Magyar Rádió irodalmi osztályára kerültem, ahol Kőrösi Zoltán volt akkoriban a főszerkesztő, és ahol beletanultam a szerkesztő-riporteri munkába. Az itt töltött hat év aztán meghatározóvá vált a szakmai életemben. Az elmúlt 15 évben kulturális magazinok felelős szerkesztője voltam, vagyok (Papageno). Nem készültem írónak, egyáltalán nem szerepelt a terveim között, mindig a kérdező oldalon álltam.

rap: Hogyan és miért fogtál mégis neki?

GÁ: Három évvel ezelőtt, a 40. születésnapom után pár hónappal volt egy olyan autóbalesetünk a nagyobbik lányommal, aki mellettem ült, amelybe állítólag bele kellett volna halnunk. Ez és az ezt követő élmények sorsfordítóan hatottak az életemre, úgy éreztem, ami eddig volt, az lezárult. Fel akartam hagyni az újságírással. Keresgéltem. Új munkát, új hangot, új formát. Jelentkeztem pultosnak egy cukrászdába, eladónak a Lidlbe, de nem vettek fel sehova. Az írás nem tudatos döntés volt, inkább, mintha rálöktek volna erre az útra. Végül, amikor beletörődtem, hogy nem leszek pultos, és kaptam egy lehetőséget, hogy magamról írjak, akkor történt az áttörés. Egy terápiás élményem publikálása olyan lavinát indított el, ahonnan már nem volt megállás. Egy kávézóban ültem, egy barátnőmet vártam, amikor a férjemtől karácsonyra kapott jegyzetfüzetbe leírtam a Szív utca első pár oldalát.

rap: Volt valami előképed arról, hogyan fogod megírni?

GÁ: Egy filmet láttam magam előtt, hangokat, színeket, szagokat, mozdulatokat. Ment a mozi a fejemben, szólt a zene a fülemben, Bach Goldberg variációk vagy az Elefánt Zenekar valamelyik száma, és írtam a konyhában, éjszakánként, amikor a családom, a férjem és a gyerekeink már aludtak.

rap: Kiktől kaptál segítséget, visszajelzést?

GÁ: A legtöbbet a családomtól, akik ezt a megváltozott élethelyzetet kibírták, sőt elfogadták. A kilenc hónap alatt, amíg a regényt írtam, nemcsak fizikailag távolodtam el – kétszer utaztam a tengeren túlra, először Amerikába, majd Argentínába –, hanem lelkileg is egy másik dimenzióba kerültem. Aztán ott voltak a barátaim, kollégáim, sőt teljesen ismeretlen emberek is, hiszen az argentin utamat egy közösségi finanszírozási oldalon létrehozott adománygyűjtéssel sikerült megvalósítanom. A Szív utca nők generációiról szól, nem csak nőknek. A Szív utca szól az elhallgatásról, a titkokról, a láthatatlan férfiakról, a szenvedélybetegségről, az anyaságról, a feloldozásról és a megnyugvásról. Sok mindenkinek, sokféle módon lehet kapcsolódni a történethez. A visszajelzések legalábbis ezt bizonyítják.

rap: Mi a kedvenc sztorid az utazással kapcsolatban?

GÁ: Amikor Buenos Airesbe indultam a nagymamám akkor 90 éves húgához, vittem neki gesztenyemasszát, mert tudtam, hogy a gesztenyepüré a kedvence. Újságpapírba csomagolva tettem a bőrönd aljába három csomaggal. A reptéren a biztonsági ellenőrzésnél, az átvilágításnál félreállítottak, és rákérdeztek, hogy mi ez, amikor elmeséltem, együtt röhögtünk a biztonsági őrrel. Rettegek a repüléstől, ráadásul soha nem utaztam egyedül, és van egy úgynevezett barotraumám (irtózatos fülfájás le- és felszálláskor). Amikor az útra készültem, utánajártam, hogy a füldugón és a rágózáson kívül úgy tudom enyhíteni a fájdalmat, ha két papírpoharat szorítok a fülemre. Az argentin út volt a legnagyobb megrázkódtatás, egyszerre volt felemelő és fájdalmas, olyannyira, hogy miután hazaértem, nagyon komolyan beteg lettem, úgy éreztem, letepert a történelem. Azon a ponton hoztam egy tudatos döntést, talán az egyetlent írás közben, és két hónapot adtam magamnak, hogy befejezzem a regényt, mert azt éreztem, felemészti a testem ez a történet és ez a munka.

rap: Befolyásolta a járvány a kötet sorsát?

GÁ: Nagy szerencsém van a Kalligram Kiadóval, és a vezetőjével, Mészáros Sándorral meg a szerkesztővel, Toldi Veronikával. Bevállaltak egy ismeretlen, első kötetes szerzőt. Ez óriási dolog a hazai könyves piacon, mert kockáztattak, nem is keveset. Roppant hálás vagyok nekik ezért. Októberre terveztük a megjelenést, aztán jött a járvány, és vele egy időben a Szív utca is előrendelhetővé vált. Egy héten belül az előjegyzési sikerlistára került és a 2. helyen volt gyakorlatilag a megjelenésig, amit a járvány ellenére és a jó helyezés miatt a kiadó előrébb hozott, így augusztus 14-én megjelent a regény.

rap: Mikor lesz a könyvbemutató?

GÁ: A hivatalos könyvbemutató szeptember 3-án, 17 órakor lesz az Írók Boltjában, és a Margó Irodalmi Fesztiválon október 16-án, fél nyolckor is lesz velem egy beszélgetés.

Neked ajánljuk