Könyv

Utazni élvezet?

Belényi Dániel: Útikalauz modern nomádoknak

  • Svébis Bence
  • 2012. július 4.

Könyv


Mielőtt bárkit is meglepetés érne, le kell szögeznem, hogy Belényi Dániel írása korántsem útikönyv. Sokkal inkább informatív önvallomás, melyben a szerző igyekszik meggyőzni minket, hogy „utazni élvezet”. S persze nem jól szervezett, kényelmes társasutazásokon, hanem hátizsákkal, kötöttségek nélkül, átabotában világot látni. A szabadság nehéz mámora ez, melyben elsősorban önmagunkra vagyunk utalva egy számunkra idegen környezetben. Az erre való felkészülésben nyújt segítséget e kiadvány, mely egyszerre kíván kézikönyv és útirajz lenni.

Voltaképp még azt is írnám, hogy hasznos és élvezetes, ha nem kezdene irritálni rögtön az első lapokon az a tolakodó gesztus, hogy mindenáron rá akar beszélni a szerző az ilyesfajta utakra. Oldalakon át sorakoznak az ellenérvek, melyek azon argumentumokat igyekeznek cáfolni, amelyek az utazás ellen szólnak. És még abban sem vagyok biztos, hogy ne volna meggyőző – ám Belényi írásmódja kifejezetten frusztráló. Próbál humoros lenni, de inkább kínos, próbál laza lenni, de inkább nevetséges, kultúrtörténeti utalásai pedig gyakran elhibázottak. Csak egy példa: az utazás módjait tárgyaló fejezetben azt írja: „[v]onatozni Esti Kornél óta menő dolog.” Miért is?! Mert a nevezetes novellában egy szerelvényen csattan el a bolond lány csókja? Netán a bolgár kalauz története miatt? Kornél nem volt az a tipikusan utazósfajta, ez a félreértés Pacskovszky József filmje óta él, aki előszeretettel mosta át Szindbádot Esti karakterén. Ráadásul a könyv felépítése is csak első ránézésre tűnik jól szerkesztettnek. A különböző témákat felsorakoztató fejezetek közt ugyanis elég sok és gyakori az átfedés. Ez egyfelől abban nyilvánul meg, hogy sok mindent feleslegesen, többször is leír a szerző (többek közt olyan jelentéktelen dolgokat, mint hogy mivel foglaljuk el magunkat a hosszú út során, képes három-négy helyen is megismételni), másfelől pedig akad olyan téma, melynek teljes áttekintéséhez több különböző fejezet információit kell összenézni. Ilyenek például a helyi taxizásról szóló részek.

Ha tehát a fejlődő országok valamelyikét kívánjuk meglátogatni a közeljövőben, érdemes itt-ott fellapozni e kalauzt, ám ha élvezetes útirajzra vágyunk, hamar félre fogjuk tenni.

Jaffa Kiadó, 2012, 248 oldal, 2940 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.