„Vannak, akik küldetésből írnak, mások pénzértˮ – Magyar írók a szegénységről

  • Gera Márton
  • 2015. április 12.

Könyv

Ha szegénység van az országban, az irodalomban is ez a téma. De aki nem szegény, az milyen jogon ír a nincstelenekről? A Magyartanárok Egyesületének tegnapi rendezvényén jártunk.

Nem győzünk örülni, hogy végre valami különlegesebb helyre szerveztek konferenciát, ugyanis a költészet napján megrendezett Szegénység, kisemmizettség a kortárs és a korábbi magyar irodalomban című előadás-sorozatot a várban, pontosabban az Országos Széchényi Könyvtárban ülte végig a közönség. Bár ahogy a Magyartanárok Egyesülete választmányának tagja, Schiller Mariann fogalmazott, nemcsak az irodalomban van jelen a szegénység, az egyesületnek se igazán van pénze, így a helyszínt is ingyen bocsátották rendelkezésükre. Az mindenesetre meglepő és egyben örömteli, hogy a decemberben megjelent utolsó Holmiból a résztvevők – legfőképpen tanárok – ingyen vihettek egy-egy példányt. Schiller egyébként említi a 2000 folyóirat korábbi rendezvényét, ami szintén a szegénység irodalmi reprezentációját járta körül, de az nem feltétlenül a pedagógusokra volt kihegyezve: péntek délelőtt tartották.

A szegénységből nincs kitörés

Ami talán a nap lényege, hogy leszámol bizonyos beidegződésekkel. Így Margócsy István irodalomtörténész előadása is, aki szerint elsősorban fontos leszögezni, hogy milyen szegénységről beszélünk. Mert egyrészt van az anyagi szegénység, a kiszolgáltatottság, de ott van az is, amikor valakit szegénynek nevezünk, mert szimplán sajnáljuk. Ezzel játszik egyébként Jókai is, amikor megírja a Szegény gazdagokat és a Gazdag szegényeket. De a legérdekesebb mégis Margócsy azon gondolata, miszerint a szegényekről egészen a 20. századig nem úgy beszélt az irodalom, mint lecsúszott rétegről, hanem társadalmi csoportról, akik számára jogot követel. Petőfi sem a szegényeket akarja felemelni, hanem jogállam után kiállt. Ebben persze benne van egyfajta utópia is, hogy a szabadság majd hozza magával a jólétet is. És az előadó szerint, amikor az 1960-as években ismét felszínre kerül a szegénység az irodalomban, az írók részéről egyfajta számonkérés érzékelhető, hogy a várt hatás nem jött el. Margócsy az elmúlt időszak fordulatának azt tartja, hogy ez a társadalmi utópia eltűnt az irodalomból, mintegy kimondva: a szegénységből nincs kitörés. Ez látszik Krasznahorkai László, Borbély Szilárd és Kiss Tibor Noé regényei esetében is.

false

Ha az irodalomról és szegénység kapcsolatáról van szó, megkerülhetetlen szereplő Móricz Zsigmond. A konferencia szervezői nem is kerülik meg, Szilágyi Zsófia értekezik az úgynevezett móriczi hagyományról. Ami utóbbit illeti, erről esik a legkevesebb szó, elsősorban arról beszél Szilágyi, miként kapcsolja össze az olvasó mondjuk a Hét krajcár vagy a Légy jó mindhalálig hősét az íróval – itt elsősorban hetedikes diákokról beszélünk. Szerinte az író mint foglalkozás, még mindig együtt jár a szegénység fogalmával. Amikor néhány éve hasonló témában szerveztek konferenciát, lehetetlen volt találni olyan írót, aki jómódú, és vállalja is azt. Közben pedig felmerült az is, hogy milyen alapon beszél valaki a szegénységről, ha nem ismeri testközelből a helyzetet. Szilágyi viszont úgy gondolja, az író feladata, hogy írjon ezekről a problémákról, noha ezzel a szegénységet nem lehet felszámolni. Döbbenetes az élmény, miszerint nemrég azt olvasta egy OTDK-dolgozatban (fiatal tudósjelöltek kvázi versenye), hogy „vannak, akik küldetésből írnak, mások pedig pénzértˮ.

Ezek után kissé érdekes a rendkívül konkrét, szinte csak Kosztolányira fókuszáló Bíró-Balogh Tamás előadása, ám amennyire nehézkesen indul, annyira élvezetes lesz a végére, amikor lassan már a Való Világ valóságábrázoló szerepénél tartunk. Mindenekelőtt azonban szó van Kosztolányi publicisztikájáról, és arról, miként vélekedik a koldusokról. Bíró-Balogh öt olyan cikkről tud, ami róluk értekezik, ezek közül a legérdekesebb egy viszonylag korai, melyben Kosztolányi szerint a koldusok városi jelenléte az esztétikai érzéket sérti. Nem mintha az író nem adott volna bőven a kéregetőknek, ezt maga is leírta. Bíró-Balogh viszont érdekesnek tartja, hogy Kosztolányi, ha a múltba helyezi a cselekményt, szinte mindig az ókori Rómát választja helyszínéül; vagy a  leggazdagabb réteget mutatja be (Nero, a véres költő), vagy a legszegényebbet (Paulina). Végül reflektál Margócsy azon felvetésére, miszerint eltűntek a társadalmi utópiák; ő is Krasznahorkai László és Kiss Tibor Noé köteteit említi. Valamint enyhe iróniával megjegyzi, hogy hamarosan eljöhet egyfajta újrealizmus az irodalomban, melynek esetleg „kapitalista realizmusˮ lesz a neve.

Ki lenne hajlandó feketén?

Látszólag nem kapcsolódik az irodalomhoz, mégis, van jelentősége Krémer Balázs szociológus előadásának, mert helyre tesz néhány fogalmat. Amikor is a szegénységről beszélünk, fontos tisztázni, milyen mérés alapján mondjuk valakire, hogy szegény. Itt a legáltalánosabb és legelfogadottabb módszer egy bizonyos kilenc kérdés, melyből, ha legalább négyre nem a válasz, az egyén szegénynek minősül. A helyzet az, és ezt Krémer maga mondja, hogy Magyarországon drasztikusan nő a szegények száma. Miközben a kapitalista világnézetbe beletartozik a szegénység mint funkció, vagyis hogy az szükséges rossz. Krémer egy banális példával jön elő: ha nem lenne szegénység, hogyan lehetne takarítót fogadni, aki hajlandó feketén dolgozni?

Annyiban reagál az előző előadókra, hogy elmondja, a magyar irodalmat ebből a szempontból rendkívül gazdagnak tartja, a diák megannyi helyzettel szembesülhet így. A tanárok számára pedig annyit tud tanácsolni: provokáljanak.

Vári György, aki maga is tanított középiskolában, bár elmondása szerint ezzel nem feltétlenül dicsekedne, Borbély Szilárd Nincstelenekjéről beszél. Előadását úgy kezdi, hogy elmondja, második olvasásra már kissé mást gondol a regényről, és hát eléggé befolyásolja az is, hogy szerzője öngyilkos lett. A szinte felfoghatatlanul sok kérdést felvető, gondolatot megnyitó előadás közben nehéz elhinni, hogy valóban lesz szó a 2013-ban megjelent életrajzi fikcióról. De lesz, és Vári szerint a regény egy megváltás előtti, vagy ha úgy tetszik, megváltás utáni történetet mond el. És ebből a világból nincs kitörés, elemelkedni, otthagyni azt lehet, de kitörni belőle nem. Szerinte ezt szolgálja a keretezés motívum is, amikor a szereplők arról beszélgetnek, miért is kellene bekereteztetni a tervrajzot.

És ezzel nincs vége, délután kezdődnek a szemináriumok, ahol a tanárok segítséget kapnak, miként kezdjenek diskurzust egyes kortárs művekről a diákokkal. Most már csak az lenne a jó, ha minél több idő jutna a kortárs irodalomra az iskolákban – és ez nem elsősorban a pedagógusokon múlik.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."