Könyv

Kazimierz Nowak: Kerékpárral és gyalog a fekete földrészen át. Levelek az 1931–1936-os afrikai útról

  • - kyt -
  • 2015. április 13.

Könyv

A Lengyel Intézet négy éve kiállította Nowak jó pár, igencsak egzotikus benyomást keltő fotóját. Be is számoltam erről (Titok, idegenség, Ma­gyar Narancs, 2011. február 10.), és azon lamentáltam, milyen kár, hogy nem ismerjük az elképesztő túra (keresztül Afrikán, hosszában oda-vissza) részleteit, hogyan tájékozódott, miként tartotta a kapcsolatot a külvilággal stb. Aztán meg­jelent ez a kötet, lengyelül is csak 2011-ben, tavaly pedig magyarul.

Nos, ebből sem tudunk meg sokkal többet a gyakorlati kérdésekről, Nowak alig ejt szót róluk. A sokféle természeti környezet és társadalmi közeg sem váltott ki belőle átfogó ismertető szándékot vagy elemző dühöt, ami azért kár, mert testközelből élhetett át olyan, immár teljesen megsemmisült világokat, amelyekről rég felülírják az ismereteinket a Nowak által bejárt területeken zajló véres polgárháborúk. A részletes ismeretek hiányáért pótolják viszont az olvasót az apró életképek, és még inkább a már-már groteszk módon rémes kalandok, amelyeket át kellett élnie. A könyv címében már a „gyalog” kifejezés is szerepel, hiszen nem mindenütt engedték meg az útviszonyok a kerékpározást. A lassú haladás során aztán súlyos trópusi betegségekkel kellett megbirkóznia, nem beszélve a csípős rovarokról, veszedelmes ragadozókról, a félájult éhségről és szomjúságról, miután a bőven ömlő trópusi esők minden tartalékát tönkretették. Romlott, kukacos ételek, poshadt, koszos víz, sebesülések – nem világos, hogyan lehet mindezt túlélni. Igaz, nem is igazán élte túl: pár hónappal a hazatérése után, negyvenévesen belehalt a magával hurcolt betegségekbe.

És mégis az sugárzik a kötetből, mennyire jól érezte magát, amikor zavartalanul élvezhette a természet – és a magány – gyönyörűségét, az érintetlenséget, de még a civilizáció hiányát is.


Fordította: Wolosz Vera. Publikon Kiadó, 2014, 422 oldal, 3800 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)