Könyv

Kazimierz Nowak: Kerékpárral és gyalog a fekete földrészen át. Levelek az 1931–1936-os afrikai útról

  • - kyt -
  • 2015. április 13.

Könyv

A Lengyel Intézet négy éve kiállította Nowak jó pár, igencsak egzotikus benyomást keltő fotóját. Be is számoltam erről (Titok, idegenség, Ma­gyar Narancs, 2011. február 10.), és azon lamentáltam, milyen kár, hogy nem ismerjük az elképesztő túra (keresztül Afrikán, hosszában oda-vissza) részleteit, hogyan tájékozódott, miként tartotta a kapcsolatot a külvilággal stb. Aztán meg­jelent ez a kötet, lengyelül is csak 2011-ben, tavaly pedig magyarul.

Nos, ebből sem tudunk meg sokkal többet a gyakorlati kérdésekről, Nowak alig ejt szót róluk. A sokféle természeti környezet és társadalmi közeg sem váltott ki belőle átfogó ismertető szándékot vagy elemző dühöt, ami azért kár, mert testközelből élhetett át olyan, immár teljesen megsemmisült világokat, amelyekről rég felülírják az ismereteinket a Nowak által bejárt területeken zajló véres polgárháborúk. A részletes ismeretek hiányáért pótolják viszont az olvasót az apró életképek, és még inkább a már-már groteszk módon rémes kalandok, amelyeket át kellett élnie. A könyv címében már a „gyalog” kifejezés is szerepel, hiszen nem mindenütt engedték meg az útviszonyok a kerékpározást. A lassú haladás során aztán súlyos trópusi betegségekkel kellett megbirkóznia, nem beszélve a csípős rovarokról, veszedelmes ragadozókról, a félájult éhségről és szomjúságról, miután a bőven ömlő trópusi esők minden tartalékát tönkretették. Romlott, kukacos ételek, poshadt, koszos víz, sebesülések – nem világos, hogyan lehet mindezt túlélni. Igaz, nem is igazán élte túl: pár hónappal a hazatérése után, negyvenévesen belehalt a magával hurcolt betegségekbe.

És mégis az sugárzik a kötetből, mennyire jól érezte magát, amikor zavartalanul élvezhette a természet – és a magány – gyönyörűségét, az érintetlenséget, de még a civilizáció hiányát is.


Fordította: Wolosz Vera. Publikon Kiadó, 2014, 422 oldal, 3800 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.