Bőséggel el vagyunk látva gyermekirodalommal, kortárs mesekönyvektől roskad a gyerekszoba polca, ám verseket annál kevesebbet lelni. Néhány üdítő kivételtől eltekintve (mint például a viszonylag visszhangtalanul maradt Apám kakasa) jobbára be kell érni az olyan klasszikusok újrakiadásaival, mint a Hóc, hóc katona, a Mesebolt vagy a Bóbita. Varró Dániel ebbe a poétikai résbe ékelte be magát tavaly, amikor közreadta akkor nyolc hónapos kisfia által ihletett gyermekverseit.
"Korszerű mondókák" - hirdeti a borító, és valóban mai, realisztikus miliő lengi be e versvilágot. Itt már nem ülnek körben angyalok, nincsenek törpék, vízilányok, s nem nyílik kutya-tár sem. Van azonban elrágni való laptopkábel, széttépni való papírpénz, elveszett fél pár zokni, szappanbuborék, és dögönyözhető macska. Az már szinte természetes és elvárható Varrótól, hogy a legváltozatosabb formákban és stílusokban prezentálja a verseket, így találunk itt népdalátiratot, virgonc felező nyolcasokat, Kosztolányi Boldog, szomorú dalát parafrazeáló leltárverset, mi több, még gyermekfülhöz szelídített limericket is.
Hasonlóképpen többfelé szálazható - és ez a kötet legnagyobb érdeme - a versek értelmezési köre. A vidám, játékos dallamok mögött jobbára nem is a gyerekekhez, hanem a szülőkhöz szólnak a versek. A gyerekneveléssel járó hétköznapi bosszúságokat oldja humorrá az irónia és a játékosság. "Gyere, baba, lépcsőt mászni / - homokot az ingből rázd ki! - / fokokon a lábunk caplat, / odahaza megmosdatlak." - áll a Homokozgató című versben. Ugyanakkor a versbeli elbeszélő is folyton változik. Az előző kötethez képest jóval kevesebb a szülői szemszögből megírt költemény, ezúttal túlnyomórészt maga a gyermek az egyes versek megszólalója, így hozva közelebb, értetve meg saját, apró világát - épp úgy, mint mikor Lóci óriás lett.
Manó Könyvek, 2011, 34 oldal, 1990 Ft
