Könyv

A keserves lelkiismeret-teremtés, az illegális érzések, az önbüntetõ szembesülések és megnyerhetetlen reményfutamok könyve. Egy halott beszélõ helyzetben. Egy élõ, aki csak a nap huszonötödik órájában tud nevetni. A némaság paralízise, a némaságé, amely ordításnak hallatszik. A makacs gátlások könyve, a mozsár legmélyebb hangja, egy szudétamagyar vagy egy harmadik nemû halandó, azaz egy kirekesztett lény vallomása (ez az alig-beszéd, ez a szenvedélyes értelemtagadás, úgy tûnik, párbeszéd a távollévõkkel, akik egykor éltek).

Egy átlagos magyar rím két szótagra terjed. Vegyük olybá, hogy a két magánhangzó a rím két szeme. Egészséges szempár néz ránk, ha ezek megegyeznek. Az arc, amelybõl ránk néznek, persze különbözõ. Lehet pufók, lehet beesett, aszerint, milyen mássalhangzók közül néznek. Ha ezek is azonosak, akkor a rím tiszta. Ha csak hasonlók, akkor asszonánc. Kegyed nem tudja, mi az asszonánc? Eriggyen, és olvassa el Arany alapvetését: Valami az asszonáncról. Nekünk most nem ez a dolgunk, hanem a kancsalság. Ha csak kicsit különbözik a két magánhangzó, mondjuk, az egyik a, a másik o, akkor az a rím még alig kancsal, a tekintet inkább csak hamiskás. De ha az egyik mély, a másik magas hangrendû, az már, vélhetnénk, igazi kancsal rím. Zafir-zefir, fél hat-félhet (mindkettõ Kosztolányitól).

Az amerikai stílusú médiapoli-tizálás hazai térnyerésének egyik mellékterméke a kommunikációs szakember, pontosabban: a politikai kommunikációról magyarázó, médiában mutatkozó közszereplõ. Lehet inkognitóban lévõ pártkatona vagy a "média" nevezetû gumicsontban témára lelõ középkategóriás bölcsész, a lényeg, hogy percenként többször is használja a "kommunikációs defenzívába kényszerült" és a "neki sikerült tematizálnia a közbeszédet" fordulatokat. Még egy segítség az azonosításhoz: az ilyen elemzõk a közvélemény-kutatási eredmények hibahatáron belüli ingadozásában is a pártok társadalmi támogatottságának apró átrendezõdését látják, ezzel bizonyítva, hogy gõzük sincs a kommunikáció- és társadalomkutatás módszertanának alapjairól. Pedig a kommunikációelmélet ma már egy többé-kevésbé önállónak tekinthetõ szaktudomány, bõ fél évszázados múlttal, saját kánonnal, zsargonnal és axiómákkal. A terület magyar nyelven hozzáférhetõ, egyébként több mint gyér szakirodalma a közelmúltban egy fontos klasszikussal gyarapodott, Denis McQuail A tömegkommunikáció elmélete címû, több mint két évtizede íródott, de máig érvényes és jól használható alapmûvével.

Kosáry Domokos tanár úrnak teljesen igaza volt. Azt mondta BraudelrõlÉ Na, nem, mindehhez ma már kell némi magyarázat és bevezetõ.

Az utóbbi években két rendkívüli könyvet olvastam, mindkettő angolul íródott, mindkettő a szerző első magyar nyelvű kötete. Az egyik, Margaret Atwood A vak bérgyilkos című regénye a Jelenkornál jelent meg tavaly, és sajnos semmiféle visszhangot nem keltett. A most negyvenéves, Oxfordban tanult és jelenleg ott is élő Mark Haddon regénye (Sóvágó Katalin nagyszerű fordításában), remélem, jobban jár. Eddig 24 országban adták ki, elnyerte az év gyerekkönyve díjat Angliában. A roppant siker mindig egy kicsit gyanús, de ezúttal aligha tévedett a közönség és a szakma, Haddon regénye feltehetően remekmű, mély, szomorú, ötletes, szellemes, szívszorító.

A British Council támogatásával Összetartó sorok (Converging lines) címmel rendezett brit-magyar költészeti fesztivál díszvendége jelen volt V című művének premierjén a Trafóban. A költeményt Ferencz Győző nagyszerű fordításában hallhattuk. Az előadást Jordán Tamás főszereplésével Magács László rendezte.

Éppenséggel arról is elbeszélgethetnénk, hogy az 1994-es brit kultuszfilm, a Sekély sírhant társulata - Andrew Macdonald producer, John Hodge író, Dany Boyle rendezõ és Ewan McGregor színész - mit bírt hozzátenni a hírhedt Hibernian-szurkoló, Irvine Welsh sokat vitatott regényéhez. Ám ahogy az már pár esetben elõfordult, a mozi - Trainspotting (1996) - volt meg elõbb nekünk, így McGregor - azóta a legdrágább filmsebészek keze által obivanosított - feje és futása olyan adottság, amitõl a büdös életben nem leszünk hajlandók (vagy képesek) elvonatkoztatni. Az adott esetben végzetes is lenne: hisz ha másra nem (dehogynem) is, de várakozásainkra feltétlenül jó hatással van Dany Boyle filmjének emléke - vagy sokkal inkább legendája, végtére a Pornó a Trainspotting folytatása. Ismerek olyanokat, akik már a piacra dobás napján, nyitáskor ott voltak a videokölcsönzõben, amikor az n+1. Dallas-utánlövés (moziváltozat) megjelent. A folytatások úgyszólván alkatilag söpörnek le bizonyos esztétikai kérdéseket, hisz ki érzi magát jól attól, ha a régi barátokkal való találkozást kekeckedéssel ünnepli - ugyanakkor az piszkosul nem jelent semmit, ha azt mondjuk, hogy ez van olyan jó, mint az volt. Van, na és?

Régi közhely: a magyar eszme- és politikatörténet egyik legvitatottabb alakja szegény Jászi Oszkár. A sajátos, máig virulens magyar nemz.-konz.-rad.-sat. ideológia képviselõi szerint Jászi a született ördög, aki elméleti munkásságával elõkészítette, majd a forradalmak alatt gyakorlati politikusként betetõzte a történelmi Magyarország szétverésének áldozatos munkáját. A kommunisták (sõt, némely szocdemek) számára Jászi nettó ellenforradalmár, a liberális utódok számára pedig túl erõsek szocialista vonzalmai. Arról nem is szólva, hogy a jobboldali nacionalista legendárium szerint õ volt az eredetileg - származásához és társadalmi státusához illõen - tisztes paraszt- és zsidógyûlölõként induló gr. Károlyi Mihály megrontója - a démon, aki õt mintegy dróton rángatta.

Bukowski (1920-1994) Magyarországon, hát az nem egy sikersztori. 1974-ben a Nagyvilág lehozta egy szolidabb novelláját (Mit gondol, érdemes az embernek írásra adni a fejét?, fordította Rákosy Gergely), az mondjuk éppen idejében volt, de aztán semmi hír. Húsz év kellett, hogy a halála évében kijöjjön az Egy vén kujon jegyzetei (Ferenczy Könyvkiadó, fordította Balázs Attila), visszhang persze nuku. Úgyhogy maradtak a filmek, a tékában a Barfly (rendezte Barbet Schröder), a tévében meg a Tales of Ordinary Madness (rendezte Marco Ferreri). Láttam egy holland feldolgozást is, de annak nem emlékszem a rendezõjére, abból a sztoriból készült, amiben két csávó lop magának egy halott csajt, és azzal kamatyol. Tessék, most itt van: A venice-i tüzes sellõ.

A múlt szombaton jó volt zalaegerszeginek lenni. A focisták hét-nullra verték a fõ ellenséget, a Szombathelyt, az Omega pedig itt kezdte országos turnéját. A város lakói egy estére a sosem volt aranykorban érezhették magukat: a foci és a rock, ez a két magyar mostohagyerek most az egyszer a csúcson járt.

Wass Albert élete és munkássága kitűnő lehetőséget szolgáltat arra, hogy a mai Magyarországon a politikai hatalomért vetélkedő felek egymás érvrendszerét ismét "megfellebbezhetetlenül" diszkvalifikálják, egymástkényelmesen liberál-bolsevikoknak, illetve hungaro-fasisztáknak bélyegezzék.

Miután Németországban legalább három város hirdeti magáról, hogy náluk látható a világ legnagyobb kakukkos órája, vagy ott "él" a legtöbb kerti törpe, a helyi értékén kell kezelni, amikor a hazai online könyváruházak többsége "a legnagyobb választékkal" meg "a legalacsonyabb árral" kecsegtet.

Magunk között mindig csak "a Gartner"-nek neveztük. Akkor is, amikor még szemtől szembe tanárnőnek vagy Éva néninek szólítottuk, és akkor is, amikor sok évvel később nagy nehezen sikerült rábeszélnie minket az évázásra és a tegeződésre.