Kosáry Domokos tanár úrnak teljesen igaza volt. Azt mondta BraudelrõlÉ Na, nem, mindehhez ma már kell némi magyarázat és bevezetõ.
Az elsõ magyarra fordított Braudel-kötetet 1985-ben jelentette meg a Gondolat Kiadó. Akkoriban teljesen természetes dolog volt, hogy a könyvek nagy részét nem adják ki magyar nyelven, ha kiadják, csonkán, s ha nem csonkán, akkor legalábbis néhány mondatot kihúznak belõle. Ezt mindenki tudta, aki a kiadók háza táján próbált némi pénzt szerezni magának. A történészek és irodalmárok fogcsikorgatva belenyugodtak ebbe, mert nem tehettek mást, s nyilván úgy vélték, egy fél kenyér is több a semminél. A nyolcvanas évek elején részt vettem egy rövid szerkesztõi tan-folyamon, másról sem volt szó, mint arról, hogyan és milyen szempontok alapján kell megcsonkítani a könyveket. Egy hatalmas ollót kellett volna az elõadói asztal fölé akasztani mint mesterségünk címerét. Ma már ezt többen elfelejtették, s felháborodva fedezik fel, hogy ebbõl vagy abból a kötetbõl kimaradt néhány mondat. Még igen sok felfedezés vár rájuk, hiszen a rendszerváltás elõtt az olyan ifjúsági klasszikusokat is
megcsonkítva
adták ki, mint Karl May Winnetouja vagy Gárdonyi Géza Egri csillagok címû regénye. (A könyvesboltokban ezért ajánlatos alaposan megvizsgálni, melyik kiadás utánnyomását vesszük meg!) Braudel sem úszhatta meg: neki egy háromkötetes remekmûvébõl, az Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus, XV-XVIII. század címû kézikönyvbõl jelent meg - mindössze az elsõ kötet. Megvettem, lelkesen elolvastam, s vártam a következõ köteteket. Természetesen hiába. Amikor pedig valamilyen jelentéktelen szerzõdés aláírását kérelmezve ellátogattam a Gondolat Kiadó igazgató asszonyához, õ barátságosan leültetett engem, és még Braudel többi kötetének francia kiadásait is megmutatta. Nézzem csak meg, milyen szép könyvek ezek! "Na ésÉ izéÉ - ötöltem-hatoltam -, nem lehetne ezeket isÉ hát, hogy is mondjamÉ kiadni?" Az igazgató asszony szelíd mosollyal nézett rám, mint egy gyengeelméjûre, és a fejét ingatta. Nem, nem, szó sem lehet róla. És újabb köteteket tett elém, hogy megmutassa, milyen gyönyörû könyvek vannak Nyugaton, amelyeket mi nem adunk ki.
Ezért aztán amikor pár év múlva egy történészkonferencia alkalmából kiutazhattam Párizsba, azonnal megvettem a Braudel-sorozat második és harmadik kötetét. A konferencián Kosáry tanár úr is kint volt, s én megmutattam neki szerzeményeimet. Azt hittem, kifejezi elismerését, hogy milyen jól választottam, de csak valami ilyesmit mondott: "Braudel nagyon ügyes történészÉ Amit leírt, azt már mások is megírtákÉ De nagyon jó, hogy õ ezeket összegyûjti és összefoglaljaÉ És azért ezek igen jó könyvekÉ"
Kosáry tanár úrnak teljesen igaza van. Ha már nem adhatjuk ki egyszerre mindazon történelmi mûveket, amelyek 1945 és 1989 között megjelentek Franciaország történetérõl, ha már nem lehet egy csapásra lefordítani Pierre Goubert, Guy Chaussinand-Nogaret, René Rémond, Georges Duby és még vagy ötven kiváló francia történész könyveit - akkor az lesz a legjobb, ha lefordítjuk, kiadjuk és elolvassuk Braudel mûveit. ' ugyanis elképesztõ mennyiségû adatot és információt sûrített össze vaskos köteteiben, s ha nem pótolhatjuk is mindazt a tudást, amelyet a rendszerváltás elõtti kiadói bölcsesség elzárt elõlünk, legalább némi képet alkothatunk magunknak arról, milyen nagyszerû eredményeket ért el a francia történettudomány. Ha nem kóstolhatjuk végig Magyarország összes borát - igyunk egy kis ötputtonyos tokaji aszút.
Vagyis csak azt a közhelyt szeretném újra megállapítani, hogy Braudel mûvei ma már teljes és csonkítatlan kiadásban olvashatók magyarul, s ez önmagában is komoly érv a rendszerváltás mellett. Ráadásul a fordító (Mihancsik Zsófia) és a kiadó igénybe vette a Franciaország történetét jól ismerõ szakember, Sahin-Tóth Péter szakmai tanácsait is, ami határozottan érezhetõ a kötet szövegén. Igaz, ez a mû sem teljes - de ez már nem a magyar kiadáspolitikának köszönhetõ, hanem az emberi élet végességének. Braudel meghalt, és nem tudta befejezni mûvét. E több mint 800 oldalas, kétkötetes szintézis mindössze a három részre tervezett mû elsõ részének a fele - vagyis a megálmodott mû egyhatoda. Braudel azt tervezte, hogy a Franciaország identitása címû kötet után (ez az, amit most a kezünkben tarthatunk) önálló köteteket szentel Franciaország születésének és Franciaország sorsának is. A magam részérõl végtelenül kíváncsi lettem volna, hogy a politikai történetet mélyen megvetõ francia történészóriás hogyan dolgozta volna fel hazája történelmének azon fordulatait, amelyeket nem a földrajz, a gazdaság és a társadalmi struktúrák határoztak meg, hanem egy-egy
uralkodó nagyravágyása,
bölcsessége vagy éppen ostobasága. Mert nem feledkezhetünk meg arról, hogy mire Braudel mûvei megjelentek hazánkban, addigra az általa képviselt irányzat fölött is eljárt az idõ. A mai történészek már jóval nagyobb fontosságot tulajdonítanak az eseménytörténetnek, a politikatörténetnek, az ideológiáknak, a diplomácia-történetnek és a hadtörténetnek, mint az Annales Iskola egykori nagyjai. Az utóbbi két évtizedben Nyugaton tulajdonképpen "rehabilitálták" a politikatörténetet, s már nem vetik meg mélyen, aki nem gazdaság- vagy társadalomtörténettel foglalkozik.
Braudel könyve tehát nem a francia történettudomány legkorszerûbb és legújabb alkotása, de ez semmiben sem csökkentheti a magyar nyelven való kiadása feletti örömünket. Az õ mûvei ugyanis már bekerültek a "klasz-szikusok" közé - amelyeket akkor is élvezetes és tanulságos végigolvasni, ha a mai történészek már több állításukat is megkérdõ-jelezik.
Hahner Péter
Helikon, 2003, 2004, I.: 331 oldal, 3990 Ft, II.: 600 oldal, 5990 Ft
