Egy átlagos magyar rím két szótagra terjed. Vegyük olybá, hogy a két magánhangzó a rím két szeme. Egészséges szempár néz ránk, ha ezek megegyeznek. Az arc, amelybõl ránk néznek, persze különbözõ. Lehet pufók, lehet beesett, aszerint, milyen mássalhangzók közül néznek. Ha ezek is azonosak, akkor a rím tiszta. Ha csak hasonlók, akkor asszonánc. Kegyed nem tudja, mi az asszonánc? Eriggyen, és olvassa el Arany alapvetését: Valami az asszonáncról. Nekünk most nem ez a dolgunk, hanem a kancsalság. Ha csak kicsit különbözik a két magánhangzó, mondjuk, az egyik a, a másik o, akkor az a rím még alig kancsal, a tekintet inkább csak hamiskás. De ha az egyik mély, a másik magas hangrendû, az már, vélhetnénk, igazi kancsal rím. Zafir-zefir, fél hat-félhet (mindkettõ Kosztolányitól).
Csakhogy ez az egész hasonlat maga is kancsal. A rím szemeinek ugyanis iránya (és ezért rangsora) van: a sorvégi erõsebb, mint az elõtte levõ. Vagyis nem mindegy, hogy a rím elõre vagy
visszafelé kancsalít,
hogy összezárul-e a sor végén, vagy szétnyílik. Ha összezárul, akkor a rím alapvetõ funkciója végül is be van töltve. Épp ezért az olyan alapos és szigorú verstan, mint a nagy Szepes - Szerdahelyi, nem is hisz Kosztolányinak, és a zafir-zefirt nem fogadja el kancsal rímnek, csak a fél hat-félhetet. Van ebben ráció: ha kancsalnak tekintenénk az olyan rímet, amelyiknek csak az elsõ magánhangzója különbözik, a magyar költészetben hemzsegnének a kancsal rímek. Egyetlen Petõfi-versben mindjárt egy kazal: "Szellõüzött / Felhõk között / Merengve jár / A holdsugárÉ / Dalol vele / A fülmileÉ / S míg elterül / A föld körûlÉ / Akközben a / Kert ajtaja / Halkan kinyíl, / Akár a nyílÉ" Zafir-zefir. Ha jól számolom, az elõbb (részben) idézett Est címû vers 24 rímébõl 18-at kellene kancsalnak minõsítenünk. László Zsigmond, többek közt az elõbbi Petõfi-vers példáján bemutatva, "rímillúzió"-nak nevezi az olyan rímet, amely a magánhangzóiban nem teljes, mégis tökéletes rímhatást kelt. Többnyire a mássalhangzók hathatós támogatásával, amilyen például Aranynál a -pj- kapcsolat ismétlõdése: napja-kopja vagy a -kr-: bokra-nyakra.
Ellenhatásul az elsõ Nyugat-nemzedék rímkultuszára Szabó Lõrinc gyökeres reformokat hajt végre a rímelésben. Neki elég a rímhez, ha ugyanarra a magánhangzóra végzõdik, még ha ez csak egy névelõ is. (Ahogy különben már Petõfinél is láttuk az imént.) Vagy egy vézna -i. Ki gondolna kancsal rímre, ha ezt olvassa a Tücsökzenében: "Késõbb szemem maga betûzte ki, / hogy bömbölnek a Mohos tulkai"? Vagy még akár ezt is: "Ekkortájt kezdõdött az elemi. / A betûket már tudtamÉ Valami / börtön lesz ez isÉ" Már csak a helyzete, az enjambement miatt sem érezzük - nincs idõnk megállni hozzá a sor végén - kancsal rímnek, az ugyanis nem tisztán hangtani jelenség: a hangtani adottságok akkor fejtik ki hatásukat, ha a költõ a megfelelõ helyzetbe hozza õket. Más ízét éreznénk ennek a rímnek, ha mondjuk így volna kihegyezve: Ekkortájt kezdõdött az elemi. / Gondoltam: Végre! Ez már valami!
Teve van egypúpú, van kétpúpú, sõt több. Rím három-, de akár négyszemû is. Mi van, ha egyszerre három szemével kancsalít? Az ilyen anomáliát a tudomány nem kancsal rímnek nevezi, hanem - angol mintára - pararímnek. (Az angolban más elnevezések is ismeretesek: near rhyme, slant rhyme, half rhyme, oblique rhyme.) Nem így a költõk: nekik kancsal rím az is, hogy "Egy hívõ s egy eretnek / feles földön aratnakÉ" (Weöres Sándor: Kancsal rím) vagy "Tegnap itt volt Devecseri, / jaj de nagyon bevacsorált." Ez Kosztolányinak jutott eszébe, akárcsak, álmában, ez a másik: "A szobámat méla hittel / berakattam malachittal."
A rím itt szemlátomást a humor, a groteszk hatás eszköze. Lehet azonban más célja is, fõleg ha a költõ rímfüzér-rendszerbe illeszti a magas-mély hangrendû váltakozást. Kosztolányi Lengyel táncosnõjében a játékosság dominál, és a teljesítmény öröme ("", nõ, te drága lengyel, / olyan vagy, mint az angyal. / Szépséged égi rendjel. / E csókkal, puha-langgyal, / kérlek, hogy ne feledj el / és érd be a kalanddal, / e bús egyetlen-eggyel / és légy nekem a bandzsal / önkívület, mely kengyel / nélkül az égbe nyargal."), Babits azonban sejtelmes, impresszionista hangulat festésére használja: "Az erdõ hallgatag, / nyugosznak a vadak, / lankadt állal hevernek / ágyán a hûs avarnak, / mit a szelek levernek / majd újra felkavarnak."
A kancsal rím rácáfol várakozásunkra. A hívó rím egybehangzásra, konszonanciára készít fel, és helyette disszonanciát kapunk. Komoly versben ez igen hasznos eszköz lehet, ha a pátoszt akarjuk visszavenni. Mint például Orbán Ottó, amikor Blake Tigrisére az elvesztett ifjúság képét vetíti, majd a nosztalgikus önsajnálat heves rohamát egy elegáns riposzttal így védi ki: "Csíkos ékkõ, tündökölsz, / Mûvészi, ahogy te ölsz, / Noha nem tudatos döntés: ösztön, / Hogy nem élsz növényi koszton." (Mint egyik kritikusa írta: "Éa pátoszt és szentimentalizmustÉ megtöri egy kancsal rím", és szerintem is nevezzük csak kancsalnak az "ösztön-koszton"-t, a pararímet hagyjuk meg a tudománynak.)
A kancsal rím sajátos esete a kibicsaklott rím: egy Vas István-vers címe és egyben poétikai slusszpoénja. A kétségbeesés szüli: a nagyvárosi közlekedési viszonyoknak az öregkort súlyosbító tortúrája hajszolja bele a költõt és szonettjét a disszonancia sebzetten felhördülõ csattanójába: "Hát nem únod föld alatt, föld felett / Menteni még mindig az életet, / Zihálva zebrán, lelábalva lépcsõn? // Ha közlekedés közben meg nem ölnek, / Magadtól minél hamarabb dögölj meg, / Tulajdon városodban gyalog õslény!"
"Lépcsõn-õslény": mint látjuk, a rím két magánhangzója itt helyet cserélt. A kontextus dönti el (és a mássalhangzók különbözése), hogy a hatás nem humoros. Nem úgy, mint a kecskerímben, amelynek az elnevezése körül vannak ugyan viták, de ezúttal a Szepes - Szerdahelyi
egy húron pendül
Kosztolányival, aki Esti Kornél rímei közt Két kecskerím címmel publikálta ezeket: "Volt rajta egy rémes zergekabát / és evett egy krémes kergezabát. // Bármennyi embert ölök rakásra, / nem teszek szert egy öröklakásra." A kecskerím tehát annyiban különbözik Vas Istvánétól, hogy "megbolondított" tiszta rím: minden hangja megegyezik, csak vagy a magán-, vagy a mássalhangzói (többnyire azért inkább a mássalhangzói) rímelés közben helyet cserélnek. És akkor Vas István tragikus témája így szólal meg (a kecskerím egyik nagymestere, Vargha Balázs kezén): "Fõvárosunk légtere / bûzzel-gázzal rég tele."
Várady Szabolcs
Irodalmi szószedet címmel új sorozatot indítunk. E lexikoncikkszerû tárcákban literatúránk jelesei világítják meg az egyes, kissé önkényesen kiválasztott fogalmakat. B. Z. A.
