Tévésorozat

Bácsirománc

Max Mutchnick, David Kohan: Századközepi modern

Kritika

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nem dívik már az ilyesmi manapság, pedig a klasszikus szitkom formátum megnyugtató, otthonosságot sugárzó erejéről már számos elemzés megemlékezett. Ezért nézik újra egyesek végtelenítve a Frasiert, az Öreg­lányokat, a Jóbarátokat, az Office-t, az Agymenőket vagy a Modern családot – kortól, ízléstől, politikai orientációtól függően. Minden kiszámítható és kellemes, az emberléptékű konfliktusok mind megoldódnak a 20–30 perces epizódok végére, néha sírunk, a legtöbbször nevetünk, de az érzelmek mindig kezelhető mederben csordogálnak.

Max Mutchnick és David Kohan (Will és Grace) pontosan értik és szégyentelenül ki is használják az idejétmúlt, mégis kortalan forma adta lehetőségeket. A Századközepi modernben három meleg barát költözik egy fedél alá Palm Springsben, közös cimborájuk halálát követően. Ahogy annak lennie kell, a trió tagjai nem is lehetnének eltérőbb jellemek. Közülük a legidősebb, Bunny (Nathan Lane) gátlásos bugyimágnás, aki önbizalomhiányát önironikus humorral palástolja. Arthur (Nathan Lee Graham) a Vogue szerzőjeként hozzászokott a királyi bánásmódhoz, így egóját érzékenyen érinti, amikor dívás összeférhetetlensége miatt kirúgják a laptól. Jerry (Matt Bomer), a kiugrott mormon légiutas-kísérőként dolgozik és a klasszikus himborecept szerint inkább égszínkék szemeiért és bicepszéért, mintsem az eszéért szeretjük. A nőifehérnemű-bizniszben meggazdagodott Bunny nagyvonalúan magához költözteti két legjobb barátját, de (szerencsénkre) nem számol a bonyodalmakkal, amelyeket ellentétes jellemvonásaik és életvitelük ütközése okoz majd. Mindennek a tetejébe pedig valahogy alkalmazkodniuk kell Bunny halhatatlannak tetsző, örökké zsörtölődő mamájához, Sybillhez (Linda Lavin), aki szintén a pazar villában él.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.