A pszichés megnyomorodások rendre egy-egy katartikus pillanatban bukkannak elő. A cselekmény ráadásul rendre ráfut a fővonalról leágazó magánéleti vakvágányokra, és a titkok felfejlése leginkább a középszerű krimik mintázatát és ritmusát követi. A fanyar humorú tragikomédia egy színészi jutalomjátékra és jó pár társulati tag helyzetbe hozatalára kiválóan, egy feszes, önmagunkba nézésre késztető előadás létrehozására kevésbé alkalmas.
A helyszín az amerikai Dél a maga nyár végi hőségével, szalonrasszizmusával és mozdulatlanságával. Az egykor itt élő nagycsaládból már csak hárman laknak a kúrián: Beverly Weston, korábban nagy reményű költő, mostanra alkoholista egyetemi tanár, felesége, a gyógyszerfüggő és rákbeteg Violet, illetve az egyik lányuk, Ivy. Mellékesen vagy nem, néhány napja egy őslakos házvezetőnő is náluk él. Beverly eltűnésének hírére megérkezik Violet nővére és Ivy két lánytestvére is, mindannyian a maguk pereputtyával és belviszályaival. Az egymásra zártság teréből eleinte lassan, majd egyre gyorsuló ütemben fogy a levegő. Úgy tűnik, Violet szívja el az oxigént mindenki más és önmaga elől is, és még csak nem is most kezdte a lelkek fosztogatását.
Tihanyi Ildi jól bejátszható, túlzsúfolt színpadképe az egy helyre sűrűsödő, családon belüli problémák érzékletes metaforája. A kétszintes, polgári jó (és kevésbé jó) ízléssel berendezett ház alig másfél emeletnyire szűkül, a szereplők nem csupán átláthatnak, de néha át is sétálnak a képzeletbeli falakon. Itt semmi nem maradhat és nem is marad titokban. A jelmezek hasonlóan evilágiak, a legtöbb esetben gondosan illenek az adott figurához.
Alföldi Róbert rendezői stílusáról megoszlanak a vélemények (az mindenesetre jó, hogy van neki), azonban a kritikusai sem tagadhatják, hogy sosem hagyja a színészeit mismásolni. A szombathelyiek is kivétel nélkül kiteszik az asztalra az általuk játszott figurák tétjeit, párbeszédekben és a megszólalások közötti jelenlétben egyaránt. Nyoma sincs indokolatlan harsányságnak vagy más módon túltolt színészkedésnek. Az előadás indításakor Szabó Tibor Beverlyként elmondott halk, lassú monológjában az apátia üressége mellett ott van a szereteten túli, feltétlen elfogadás epikája. Ami a drámát és a krimivonalat illeti, cinizmustól mentes, (ön)gyilkos mondatai után meghalni és tovább élni voltaképpen egyre megy.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
