Intimebb invenciók

Bacsó Kristóf Triad and Daniele Camarda: Imaginary Faces

Bacsó Kristóf legutóbbi szerzői anyaga nem konceptlemez, a szaxofonos nem szokott ilyeneket készíteni. A gondolatok, a képzetek, a keresztutalások sokkal összetettebben bontakoznak ki dallamaiból és témáiból, mint hogy kiragasszon egy képet középre, és a körül motozzon a lemez végéig. Bacsó az irányadó jazzalkotók közé emelkedett a rá jellemző nyugodt, intellektuális megközelítéssel; a saját együttesein kívül elsősorban a Modern Art Orchestra szaxofon szólamvezetőjeként és a Zeneakadémia jazz tanszékének élén.

Triójának nem véletlenül adta a Triad nevet, ezzel hangsúlyozza, hogy vele egyenlő alkotóként tekint két társára. És az is egyértelmű, hogy ez a hármas nem a megszokott ösvényeken indul el, titkos barlangokat és rejtett völgyeket akar felfedezni útja során. Az alakuláskor Juhász Márton dobos mellett Tzumó Árpád játszott billentyűs hangszereken, Bacsóhoz hasonlóan ők is amerikai mesteriskolákba jártak, ahogy igaz ez nagyjából Tálas Áronra, Tzumó utódjára is, aki egy évet töltött Svájcban a leghíresebb amerikaiak keze alatt.

Az amerikai íz, amit ők képviselnek, új hangzást jelentett nálunk: a ritmikában a pop, a bátor hangnemváltásokban és harmonizálásban inkább az avantgárd, az európai mesterek felé orientálódtak. Míg kvartettjével Bacsó inkább kereste a viszonyítási pontokat a jazztörténeti hagyományhoz, a Triad rapszodikusabb zenéjébe pompásan illeszkedett a bartóki felfogás, sőt az Imaginary Faces című legújabb lemezen talán kontúrosabban, népzene-tudatosabban, mint a szaxofonos eddigi szerzői lemezein. Érdekes, hogy az olasz vendégzenész-basszusgitáros, Daniele Camarda szintén a main­stream felfogásnál légiesebb, áttetszőbb hangzásképhez járul hozzá a maga módján.