Triójának nem véletlenül adta a Triad nevet, ezzel hangsúlyozza, hogy vele egyenlő alkotóként tekint két társára. És az is egyértelmű, hogy ez a hármas nem a megszokott ösvényeken indul el, titkos barlangokat és rejtett völgyeket akar felfedezni útja során. Az alakuláskor Juhász Márton dobos mellett Tzumó Árpád játszott billentyűs hangszereken, Bacsóhoz hasonlóan ők is amerikai mesteriskolákba jártak, ahogy igaz ez nagyjából Tálas Áronra, Tzumó utódjára is, aki egy évet töltött Svájcban a leghíresebb amerikaiak keze alatt.
Az amerikai íz, amit ők képviselnek, új hangzást jelentett nálunk: a ritmikában a pop, a bátor hangnemváltásokban és harmonizálásban inkább az avantgárd, az európai mesterek felé orientálódtak. Míg kvartettjével Bacsó inkább kereste a viszonyítási pontokat a jazztörténeti hagyományhoz, a Triad rapszodikusabb zenéjébe pompásan illeszkedett a bartóki felfogás, sőt az Imaginary Faces című legújabb lemezen talán kontúrosabban, népzene-tudatosabban, mint a szaxofonos eddigi szerzői lemezein. Érdekes, hogy az olasz vendégzenész-basszusgitáros, Daniele Camarda szintén a mainstream felfogásnál légiesebb, áttetszőbb hangzásképhez járul hozzá a maga módján.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
