A nagyszebeni társulat 2019-ben, a párizsi Les Halles-ban hatalmas sikert aratott a darabbal, az idei MITEM-en, Budapesten is állva tapsolta meg őket a közönség. A produkció ötvözi a hagyományos japán kabuki műfaját a kortárs európai színházi hagyománnyal, reflektálva a kortárs színházi működésre is: a díszlet elemei az öltözőkből ismert, soros lámpaizzókkal megvilágított tükrös fésülködőasztalok, amelyek előtt hol maga a japán császár ül robusztus valójában, hol fekete lepelbe bújt szellemek. Groteszk elemek uralják a történetet, és amikor a rendező kikacsint, szintén a groteszk eszközét használja, hogy véleményt mondjon a ma színházáról, párbeszédet kezdeményezve az európai és japán kultúra között.
Nem először látjuk a MITEM-re hozott előadásoknál (ilyen volt például a szentpétervári Alexandrinszkij Színház Bűn és bűnhődése is), milyen könnyed, elegáns színjátékkal csalnak mosolyt arcunkra az egyik pillanatban, hogy azután, minden átmenet nélkül kerüljünk a másik oldalra, vagy éppen egyfajta átszellemült hangulatba – ez az előadás is a könnyű és a komoly között egyensúlyoz, mértani pontossággal. Ahogy a gésák, úgy suhanunk végig az estén (itt a lepelszerű szoknyájuk takarásában Segway-n gurulnak) anélkül, hogy uralni tudnánk az érzéseinket. Bábok vagyunk most, akikkel – szerencsénkre – kedvükre játszanak az alkotók. Humorban sincs hiány: a szerelmet vagy a bosszút tálalják elénk viccesen, de fordítva is működik, amikor komolytalan helyzetekben látjuk eltúlzottan drámaian viselkedni a szereplőket. A legfeltűnőbb kicsavarását a valóságnak, ti. hogy az összes női szerepet (még a gésákét is) férfi, és valamennyi férfiszerepet (még a leghírhedtebb banditát is) nő testesít meg, tulajdonképpen egy ősi japán színházi tradíciónak köszönhetjük, a kabuki daraboknak számos jelenete tartalmaz ugyanis erotikus elemeket, ami miatt a nőket nem csupán kitiltották a színházból, de a női szerepeket is érett férfiakkal játszatták el.
A nemek szokatlan leosztása okoz némi meglepetést a prológusnál: elvonja figyelmünket a történésről, hogy eldöntsük, a szerelem két férfi között dúl, vagy csak az egyikük férfi, viszont akkor melyikük. Az első jelentben ráeszmélünk, hogy a nemek felcserélődtek, ennek szellemében megpróbáljuk kikövetkeztetni, mit is láttunk az elején: a páros egyik tagja, Siragikuba miután öngyilkos lesz, a japán kultúrában népszerű Szakura hercegnőként reinkarnálódik, de továbbra is ugyanaz a férfi színész játssza őt (Iustinian Turcu) – majd tizenhét év után, a prológus másik szerelmes tagját, Szeigen apátot (Ofelia Popii) ismét magába bolondítja. A nemek egymáshoz való viszonyát – kihasználva a hagyományt – hangsúlyos kérdésként veti fel az előadás. „A nemek megkülönböztetése a Gonosz műve”, hangzik el.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
