Színház

Kabuki Kőbányán

A megesett hercegnő története

  • Kiss Annamária
  • 2023. június 7.

Kritika

A 19. századi Japán egyik leghíresebb írója, IV. Namboku Curuja kabuki színműve nyomán Silviu Purcărete a román nyelvű Radu Stanca Nemzeti Színházban 2018-ban rendezte meg ezt az előadást, hogy még abban az évben elnyerje vele a román színházi szövetség (UNITER) díját, három kategóriában is.

A nagyszebeni társulat 2019-ben, a párizsi Les Halles-ban hatalmas sikert aratott a darabbal, az idei MITEM-en, Budapesten is állva tapsolta meg őket a közönség. A produkció ötvözi a hagyományos japán kabuki műfaját a kortárs európai színházi hagyománnyal, reflektálva a kortárs színházi működésre is: a díszlet elemei az öltözőkből ismert, soros lámpaizzókkal megvilágított tükrös fésülködőasztalok, amelyek előtt hol maga a japán császár ül robusztus valójában, hol fekete lepelbe bújt szellemek. Groteszk elemek uralják a történetet, és amikor a rendező kikacsint, szintén a groteszk eszközét használja, hogy véleményt mondjon a ma színházáról, párbeszédet kezdeményezve az európai és japán kultúra között.

Nem először látjuk a MITEM-re hozott előadásoknál (ilyen volt például a szentpétervári Alexandrinszkij Színház Bűn és bűnhődése is), milyen könnyed, elegáns színjátékkal csalnak mosolyt arcunkra az egyik pillanatban, hogy azután, minden átmenet nélkül kerüljünk a másik oldalra, vagy éppen egyfajta átszellemült hangulatba – ez az előadás is a könnyű és a komoly között egyensúlyoz, mértani pontossággal. Ahogy a gésák, úgy suhanunk végig az estén (itt a lepelszerű szoknyájuk takarásában Segway-n gurulnak) anélkül, hogy uralni tudnánk az érzéseinket. Bábok vagyunk most, akikkel – szerencsénkre – kedvükre játszanak az alkotók. Humorban sincs hiány: a szerelmet vagy a bosszút tálalják elénk viccesen, de fordítva is működik, amikor komolytalan helyzetekben látjuk eltúlzottan drámaian viselkedni a szereplőket. A legfeltűnőbb kicsavarását a valóságnak, ti. hogy az összes női szerepet (még a gésákét is) férfi, és valamennyi férfiszerepet (még a leghírhedtebb banditát is) nő testesít meg, tulajdonképpen egy ősi japán színházi tradíciónak köszönhetjük, a kabuki daraboknak számos jelenete tartalmaz ugyanis erotikus elemeket, ami miatt a nőket nem csupán kitiltották a színházból, de a női szerepeket is érett férfiakkal játszatták el.

A nemek szokatlan leosztása okoz némi meglepetést a prológusnál: elvonja figyelmünket a történésről, hogy eldöntsük, a szerelem két férfi között dúl, vagy csak az egyikük férfi, viszont akkor melyikük. Az első jelentben ráeszmélünk, hogy a nemek felcserélődtek, ennek szellemében megpróbáljuk kikövetkeztetni, mit is láttunk az elején: a páros egyik tagja, Siragikuba miután öngyilkos lesz, a japán kultúrában népszerű Szakura hercegnőként reinkarnálódik, de továbbra is ugyanaz a férfi színész játssza őt (Iustinian Turcu) – majd tizenhét év után, a prológus másik szerelmes tagját, Szeigen apátot (Ofelia Popii) ismét magába bolondítja. A nemek egymáshoz való viszonyát – kihasználva a hagyományt – hangsúlyos kérdésként veti fel az előadás. „A nemek megkülönböztetése a Gonosz műve”, hangzik el.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Szergej Tyimofejev orosz költő: „Nem tudom, hogy a kortárs orosz kultúra hogyan fogja túlélni ezt az őrületet”

Idén magyarul is megjelent Replika című kötete, aminek lettországi kiadásához egy üres füzetet is kaptak az olvasók. Az Orbita nevű művészeti kollektíva egyik alapítóját videóköltészetről, kreatív könyvtervezésről, a kétnyelvű irodalomról és az Ukrajna elleni háború miatt megszakadt oroszországi kapcsolatokról is kérdeztük.