Tartalom

MaNcs 35. évf. 23. sz. (2023-06-07)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Megkérték Gyulát

„Hivatali visszaélés miatt feljelentést teszek, mert két tanú egybehangzó állítása szerint hamis tanúzással akart a NER engem és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest »lecsukatni«” – ezt írta Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalára, miután a hvg.hu a nyomozati iratokat idézve megírta, Fidesz közeli macherek („üzletemberek”) és politikusok hogyan akarták lejáratni Bajnai Gordon volt miniszterelnököt és Budapest jelenlegi városvezetését.

Egotrip

Egotrip

Egotrip

Váradi Balázs: Csak semmi politika!  

Visszavág-e a birodalom?

Amióta az Orbán-rezsim 2010-ben nekilátott a liberális demokrácia felszámolásának, a szabadság és a demokrácia hazai híveinek hullámzó a viszonya az EU-hoz, mint az emberi és polgári jogok, a jogállamiság és a demokrácia őréhez.

Publicisztika

Kulcsár Árpád

Publicisztika

A majdnem szentté avatott ember

Böjte Csaba újabb nagy gonoszságairól

Két évvel ezelőtt az azóta megboldogult Transindex.ro munkatársaként interjút készítettem Böjte Csabával. Az interjúban Böjte az abúzusokat szenvedett és a traumát feldolgozni képtelen gyerekeket „fonnyadt almáknak” nevezte, akikből „pálinkát főznek”. 
A szerzetes a beszélgetés egy pontján dühöngve felállt, és faképnél hagyott.

Belpol

Interjú

Belpol

„Felfedezték, hogy a nőkhöz kell beszélni”

Szikra Dorottya, a TK Szociológiai Intézetének tudományos főmunkatársa, a CEU Demokrácia Intézet kutatója az autokrata rezsimek szociálpolitikájáról  

A nyílt és hibrid autokrata rendszerek családpolitikája és annak kommunikációja kiemelkedő szerepet játszik e rezsimek fenntartásában – állapították meg Lengyelország, Magyarország, Törökország és Oroszország gyakorlatát elemezve Szikra Dorottya és szerzőtársai, Győry Adrien, Kerem Gabriel.

Kölcsönből foltoz lyukat a kormány: különadó a banki kamatokon, égben az állampapír hozama

Belpol

Eskü, hogy megadom

Majdnem a duplájára emeli a kormány júliustól a kamatadót, az állampapír továbbra is adómentes lesz. Bár racionálisan az állampapír a legjobb befektetés, a befektetők mégis menekülnek tőle. Vajon miért? És jó megoldás-e ez ellen az adóemelés?

Marad a kirakatban a vádlott, 11 gyerekes szegedi képviselő

Belpol

Hinni kell benne

Családostul a nyilvánosság előtt éli az életét a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolt Joób Márton önkormányzati képviselő, és azért küzd, hogy ne ítéljék el. Politikusként a senki földjére került, de a következő választáson is indulni akar.

Kritika

Koncert

Kritika

Utcazene

Ligeti 100: Ligeti találkozik Kurtággal; Ligeti Ensemle, Vajda Gergely, Keller András

Mint egy hatásvadász romantikus szimfónia, a BMC Ligeti-fesztiválja is a végére tartogatta a nagy csúcspontokat. (Az első beszámolónkat lásd: Haj, ifjúság, Magyar Narancs, 2023. június 1.) A Ligeti találkozik Kurtággal című koncertet Pierre Charial produkciója nyitotta. A 80 éves, hórihorgas, mutatványosra emlékeztető kintornás még Ligetivel dolgozta ki a mester jó néhány darabjának átiratát.

Színház

Kritika

Kabuki Kőbányán

A megesett hercegnő története

A 19. századi Japán egyik leghíresebb írója, IV. Namboku Curuja kabuki színműve nyomán Silviu Purcărete a román nyelvű Radu Stanca Nemzeti Színházban 2018-ban rendezte meg ezt az előadást, hogy még abban az évben elnyerje vele a román színházi szövetség (UNITER) díját, három kategóriában is.

Koncert

Kritika

Karlengetés helyett

Pantera

Kevés név erodálódott jobban, nem csak a metál, de általában a popzene történetében a Panteráénál.

Lemez

Kritika

Gyúlnak a fények

Alison Goldfrapp: The Love Invention

Szép számmal akadnak olyanok a popvilágban, akiknek tinédzserként hull az ölükbe a világhír, míg mások hosszú időn át, sok kitérővel küzdenek meg a sikerért, s ha látszólag későn rajtoltak is, mégis mindig akkor érnek oda a célhoz, amikor kell.

Tévésorozat

Kritika

Mocsárláz

Bűntelen

Miért szeretjük újra és újra kitenni magunkat a borongós, brit bűnügyi nyomasztásnak (Happy Valley, Broadchurch, Sherwood)?

Könyv

KÖNYVMELLÉKLET - Minimum tizenegyes!

Könyv

Időgépben

A Magyar Narancs irodalmi sikerlistája – magyar irodalom

KÖNYVMELLÉKLET - kritika

Könyv

Oidipusz Erdélyben

Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg

E gigantikus panorámaregény a karakterei sorsába és belső tereibe nyújt betekintést, általuk láttatva az egyéni és társadalmi traumákat Erdélyben, a II. világháborútól a Szovjet­unió felbomlásáig.

KÖNYVMELLÉKLET - Interjú

Könyv

„A világ összes szívószála”

André Ferenc költő, slammer, szerkesztő

Hol tart a fiatal erdélyi líra, és mi az a metamodern érzékenység? Epika és líra, populáris és magaskultúra, erdélyi és magyarországi hagyomány viszonyáról is beszélgettünk a Csíkszeredán született, jelenleg Kolozsváron élő szerzővel.

KÖNYVMELLÉKLET - kritika

Könyv

Fidget spinner a kútban

André Ferenc: Kepler horoszkópírás közben letér a pályájáról

André Ferenc öt évvel ezelőtti, szótagadó című verseskötete figyelemre méltó debütálás volt.

KÖNYVMELLÉKLET - A Szép versek antológia 59 éve

Könyv

Túlhaladni József Attilát

Lassan hatvan éve tartozik az Ünnepi Könyvhét állandó kötetei közé a kortárs hazai költészet antológiája, a Szép versek.

KÖNYVMELLÉKLET - kritika

Könyv

Lucifer szeme

Karl Ove Knausgård: Hajnalcsillag

„Igazán élvezem, hogy nem vagyok író többé” – írta a szerző nagy hatású autofikciós regényciklusa, a Harcom zárómondatában, amivel alaposan ráijesztett egyre növekvő rajongótáborára.

KÖNYVMELLÉKLET - Stay Brutal! 21 metáldal – 21 írás a metálról

Könyv

Különös mitológia

A kötet szerkesztőjéről, Cserna-Szabó Andrásról nem titok, hogy rajong a metálzenéért.

KÖNYVMELLÉKLET - kritika

Könyv

Mennyi az annyi?

Felicia Law – Gerry Bailey: A pénz és én. Hogyan tudod megkeresni és elkölteni

Hány éves kortól kezdjük el a gyereket megismertetni a pénz értékével? 

KÖNYVMELLÉKLET - kritika

Könyv

Második félidő

Romsics Ignác: Hetven év – Egotörténelem 1951–2021

A sok szempontból szubjektív, de forrásokkal gazdagon alátámasztott memoár nem csupán a mából nézve izgalmas.

Színház
Visszhang

Visszhang: film

Visszhang

Őrült randi Toszkánában

Egy csapat idegen érkezik a misztikus, távoli helyre egy gazdag, titokzatos úr meghívására, de maguk sem tudják biztosan, miért.

Visszhang: lemez

Visszhang

Jessye Norman: The Un­released Masters

A négy éve elhunyt opera-énekesnő bizonyára elátkozta volna a kiadóját, amiért ezek az 1989 és 1998 között készült felvételek, amelyekkel nem volt elégedett, megjelennek.

Zene
Film

tévésmaci

Film

Medvetál a háncson

Amikor Sztupa és Troché a téli átállást tervezték, Troché az első tételek között vette volna lajstromba a zmijovkákat.

Interaktív
Sport

Viruló európai focihuliganizmus

Sport

Hálózatépítés ököllel

Az internet korában megváltozott a futballhuliganizmus, a gyors kommunikációnak köszönhetően meccs nélkül is össze lehet hozni olyan akciókat, mint amilyet a lengyelek virítottak Budapesten a spanyolok ellen. Persze, némi magyar segédlettel.

Tudomány

Interjú

Tudomány

„Mintha az lenne az egyetlen veszély..."

Jamie Susskind angol író, ügyvéd a mesterséges intelligenciáról

A technológiai ipar számtalan módon befolyásolhatja életmódunkat, a jogainkat, a társadalmunkat – elszámoltatható felelősség nélkül teheti. Jamie Susskinddel, a Politika a jövőben című könyv szerzőjével ennek következményeiről és az észszerű szabályozás lehetőségeiről beszélgettünk.

Gasztro
Lokál