Tévésorozat

Mocsárláz

Bűntelen

Kritika

Miért szeretjük újra és újra kitenni magunkat a borongós, brit bűnügyi nyomasztásnak (Happy Valley, Broadchurch, Sherwood)?

Talán a nyomozók mély érzelmi bevonódása és az ebből eredő impulzív (és gyakran szakmaiatlan), de szívünk mélyén érthető döntések tartanak a képernyő előtt? Vagy az elit csillogó, egyszerű halandók számára elérhetetlen szféráiból a frusztrált közember szintjére lehozott bűn? Az ismerős helyszínek, az ismerős bűnök és vétkek, az ismerős alakok? A gondosan előkészített, a bosszú vagy épp a megbocsátás nyújtotta katarzis? Valószínűleg mindez együtt, és Frances Poletti lassan felforrósodó, melankolikus bűnügyi sorozata minden összetevőt becsületesen fel is sorakoztat, de talán olyannyira benne ragad a köznapiság mocsarában, hogy nem sikerül igazán megrázóvá válnia.

Stella Tomlinson (Vicky McClure) évek múltán is kamasz lánya, Maisy brutális meggyilkolásának emlékével küzd. Házassága tönkrement, jól fizető, kellemes irodai állását feladta, helyette magányosan uberezik, és szándékosan kiteszi magát Nottingham posványos és lehangoló éjszakai életének. Fájdalmát nem enyhíti sem a fű, sem az ugyanazokkal a kisvárosi mocsárban dagonyázó arcokkal elköltött sör; közérzetét pedig az sem javítja, hogy volt férje láthatóan továbblépett új párja oldalán. Stellát önsajnálatából és dermedtségéből lánya gyilkosának váratlan üzenete zökkenti ki: Charles Stone (Johnny Harris) egy rehabilitációs program keretében venné fel a kapcsolatot Maisy szüleivel, hogy párbeszéd révén valahogyan a megbocsátás és a traumafeldolgozás útjára lépjenek. Stella olyannyira szomjazik a lezárásra, hogy belemegy a találkozóba, azonban nem azt kapja Charlestól, amit a program ígért. A férfi közli, hogy valójában nem ő ölte meg Maisyt, a gyilkosságot csak rákenték, ráadásul egy másik fia­tal lány is veszélyben van. Bár nem lehet biztos a férfi megbízhatóságában, Stella kétségbeesetten kapaszkodik bele Charles csöpögtetett információiba, és saját nyomozásba kezd, hogy fényt derítsen lánya meggyilkolásának körülményeire, és a másik kamasz lány megtalálásával önmagának is némi békét hozzon.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Közel kétmilliárd forint vízdíjat követel az állam Miskolctól, a város bérlakásait adta fedezetként

A magyar állam 2023 végén úgy kapta meg ingyen a rezsicsökkentés miatt milliárdos hiányt halmozó MiVíz Kft.-t 24 milliárd forintos vagyonával, hogy konszolidációt ígértek Miskolcnak. Erre nem került sor, idén nyáron viszont benyújtotta 1,8 milliárdos ki nem fizetett vízdíj számláját a városnak. A törlesztés fedezeteként egy 2,2 milliárd forintra értékelt önkormányzati bérlakásos társasházát adta zálogba a fideszes városvezetés.

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.