Színház

Kísérleti fizika

Baku György: Folytassa, Öveges!

Kritika

Öveges József fizikus, piarista szerzetes, tanár, mondhatni mé­dia­­sztár volt a hatvanas–hetvenes években. Közvetlen stílusban, élvezetesen előadott ismeretterjesztő előadásai és a közben bemutatott kísérletek tették ismertté.

Ki gondolná, hogy ötven évvel később, az egészen másféle valóságshow-k világában (igaz, egy kis színházban, az RS9 Vallai Kertjében) telt házat vonz a róla szóló előadás? És főleg, hogy nem csak hatvanasok-hetvenesek ülnek be rá, akik korábbi tudásuk birtokában izgatottan várják, hogy vajon most is kiugrik-e az a bizonyos Heki kutya a házból, ha hangosan rákiáltanak – de vajon a tinédzserek is érdeklődve nézik a kísérleteket? Pedig nem is az osztállyal együtt, kötelezően vezényelték ki őket. (Az előadást játsszák egyébként az országot járva iskolákban is.)

A szerző maga állította színpadra a művét. Az előadás kerete egy osztálytalálkozó, ahol a professzor tanítványai emlékeznek egykori tanárukra, a nyitó- és a zárójelenet között pedig két fizikaórát és jó pár kísérletet végignézhetünk. Az ismeretterjesztés szándéka erősen érződik a szövegen: a szerző igyekezett minél több életrajzi tényt beleírni. Inkább ügyesnek mondható, mint irodalmi igényű darab született. És ez érvényes az előadásra is, amely megmarad valahol az ismeretterjesztés és a színház határán.

Az osztálytársakat játszó színészeknek (a látott előadásban Magócs Ottó, Vajda Zoltán Richárd, Turák-Szűcs Lili, Angyal Anita) két életkort kell megjeleníteniük: a fizikaórákon iskolások, a keretjátékban felnőttek. Gyereket játszani felnőttként sikamlós pálya, sokszor itt is túlságosan direkt eszközökkel akarják megmutatni a gyerek(es)séget. Egy zseniális tanár esetében is soknak tűnik ennyi folyamatosan csillogó szem és átszellemült lelkesedés. Felnőttként már több lehetőséget és eszközt kapnak az egyénítésre, arra, hogy néhány vonással megjelenítsenek egy-egy tipikus életutat, mint amilyen a külföldre szakadt üzletemberé, a nagy tanáregyéniség hatására a fizikát választó tanárnőé, vagy azé a lányé, akit a gyerekek születése eltérített a pályáról.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.