Színház

Kísérleti fizika

Baku György: Folytassa, Öveges!

Kritika

Öveges József fizikus, piarista szerzetes, tanár, mondhatni mé­dia­­sztár volt a hatvanas–hetvenes években. Közvetlen stílusban, élvezetesen előadott ismeretterjesztő előadásai és a közben bemutatott kísérletek tették ismertté.

Ki gondolná, hogy ötven évvel később, az egészen másféle valóságshow-k világában (igaz, egy kis színházban, az RS9 Vallai Kertjében) telt házat vonz a róla szóló előadás? És főleg, hogy nem csak hatvanasok-hetvenesek ülnek be rá, akik korábbi tudásuk birtokában izgatottan várják, hogy vajon most is kiugrik-e az a bizonyos Heki kutya a házból, ha hangosan rákiáltanak – de vajon a tinédzserek is érdeklődve nézik a kísérleteket? Pedig nem is az osztállyal együtt, kötelezően vezényelték ki őket. (Az előadást játsszák egyébként az országot járva iskolákban is.)

A szerző maga állította színpadra a művét. Az előadás kerete egy osztálytalálkozó, ahol a professzor tanítványai emlékeznek egykori tanárukra, a nyitó- és a zárójelenet között pedig két fizikaórát és jó pár kísérletet végignézhetünk. Az ismeretterjesztés szándéka erősen érződik a szövegen: a szerző igyekezett minél több életrajzi tényt beleírni. Inkább ügyesnek mondható, mint irodalmi igényű darab született. És ez érvényes az előadásra is, amely megmarad valahol az ismeretterjesztés és a színház határán.

Az osztálytársakat játszó színészeknek (a látott előadásban Magócs Ottó, Vajda Zoltán Richárd, Turák-Szűcs Lili, Angyal Anita) két életkort kell megjeleníteniük: a fizikaórákon iskolások, a keretjátékban felnőttek. Gyereket játszani felnőttként sikamlós pálya, sokszor itt is túlságosan direkt eszközökkel akarják megmutatni a gyerek(es)séget. Egy zseniális tanár esetében is soknak tűnik ennyi folyamatosan csillogó szem és átszellemült lelkesedés. Felnőttként már több lehetőséget és eszközt kapnak az egyénítésre, arra, hogy néhány vonással megjelenítsenek egy-egy tipikus életutat, mint amilyen a külföldre szakadt üzletemberé, a nagy tanáregyéniség hatására a fizikát választó tanárnőé, vagy azé a lányé, akit a gyerekek születése eltérített a pályáról.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.