Bernadeta ugyanis – mint a család minden nőtagja – nem egyszerű asszony, átok ül rajta. Képes meglátni mások halálát, amit gyerekként el is mond mindenkinek. Életének utolsó napján a nők egy nagy lakomára készülnek a konyhában. Sütnek, főznek és fülelnek, a nagy pillanatot várják, a halál pillanatát. Később lesz csak gyanús, hogy ezek a nők talán már szintén halottak. Összekeverednek a holtak az élőkkel, a valóság az álmokkal, a múlt a jelennel, mintha minden egyszerre történne. Az idő ebben a történetben nem múlik, hanem egyszerűen: van. Minden pillanat gyötrelmes és visszataszító. Mégis, a könyvben sorjázó folklorisztikus történeteknek mágikus erejük van. A katalán szerző harmadik magyarul megjelent regényében a lélek sűrű, sötét erdejében járunk, vakon tapogatózva, mindenféle furcsa létező és nem létező lények társaságában, a halál útvesztőiben.
Joana egy férfiért könyörgött, de mivel az Egyik nem adta meg, a Másiktól kellett kérnie, attól, aki egy bűzös, szénfekete bika képében jelenik meg előtte. Végül – mint minden ehhez hasonló mesében – Joana kihátrál az ördöggel kötött paktumból, ezért minden gyerek, aki ebben a házban születik, valamilyen hiányossággal kénytelen együtt élni. Az egyiknek hiányzik a segglyuka, a másiknak meg egy darab a szívéből, de van olyan is, aki nem érez fájdalmat. Minden a lehető legsötétebb oldalát mutatja. Nincs feloldozás, mindenki alámerül az emberi lélek legmélyebb bugyraiba, valamint a legkülönfélébb testi fájdalmakba is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
