Ám a nagy horderejű, szélsőséges figurákkal és a szekérnyi klisével előadott tanulság nem olyasmi, ami a finomítást és az egyre kisebbet, hétköznapibbat éltető újkor támogatna, így, aki mégis ilyen tartalom gyártására adja a fejét, egyfajta polgári engedetlenséget kezdeményez. Most még csak szórványosan van ugyan jelen az efféle zendülés, de – különösen A kutya karmai köztben megvívott csata sikerén felbuzdulva – valószínűleg újabb és újabb csapatok csatlakoznak majd a felkeléshez, hogy legalább egy kis részét visszanyerjék annak a vászonterületnek, amely egykor szinte csak az övék volt.
Telepesek, állattartók, bevándorlók, marhabárók és indiánok számos csoportja alkotja a 19. század végi Wyoming közösségét, akik a végtelennek tűnő földeken viszonylag békében megférnek. Az egymás mellett heverő kártyákat azonban szoros pakliba rendezik a fogyatkozó erőforrások, az önkényesen kialakuló hierarchia pedig értelemszerűen forrongásokat okoz. Ebben a környezetben igyekszik „haza” Eli Whipp, a leszerelt amerikai katonák legbennszülöttebbje, és a mindenre elszánt, vagyonos Cornelia Locke. De mi lehet a közös egy pawnee indiánban és egy finom angol úrihölgyben? Az elnyomatás. Ebből pedig a vadnyugaton akad bőven. Az érintettek mentségére legyen mondva, hogy nem centralizált gyűlölködés folyik, itt mindenki támad mindenkire, aki a földjét vagy a bevételét veszélyezteti. Telepes a tehetősre, tehetős az indiánra, indián az indiánra, fehér a fehérebbre, futó sólyom az ülő farkasra. De ahol rivális van, ott szövetséges is, és kevés szorosabb kötelék van annál, amelyet a közös gyűlölet fonni tud.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
