Koncert

Másodjára is megrendítő

Tom Jones

A walesi énekes dupla évfordulót ünnepel: három héttel a budapesti koncertje előtt töltötte be 85. életévét, és hatvan éve jelent meg Along Came Jones című első albuma, rajta az It’s Not Unusual című slágerrel.

Ha összeállítanánk minden idők legnépszerűbb Tom Jones-örökzöldjeit, az élbolyban biztosan ott lenne ez a szám, az 1968-as Delilah, a két évvel korábbi Green, Green Grass of Home, az amerikai piacon legnépszerűbb She’s a Lady (1971), vagy éppen Burt Bacharach klasszikusai, az I’ll Never Fall in Love Again (1968) és a What’s New Pussycat? (1965). Nem hiányozhatna a listáról a Prince-féle Kiss (1988) feldolgozása sem, illetve a Mousse T. művésznevű német dj-vel közös, rádióbarát dance-pophimnusz, a Sex Bomb (1999) sem. Azért ez a felsorolás, mert bár 2021 tavaszán megjelent a Surrounded by Time című stúdiólemez (amellyel az akkor majdnem 81 éves Jones lett a legidősebb férfi előadó, aki új anyaggal került az albumtoplista élére az Egyesült Királyságban), még hónapokig a What’s New Pussycat? – negédes hangulatával, bugyuta szövegével és teátrális manírjaival – indította fellépéseit.

Az utóbbi években azonban a Surrounded by Time legőszintébb és legmegrendítőbb vallomása, az I’m Growing Old teremti meg az esték atmoszféráját: előhangként egy rádióadás (esetleg tévéműsor) narrátorát halljuk, aki 1940-et „rendkívüli évként” írja le, majd egyenletes zongorajáték kapcsolódik be, és a vaksötétben hagyott színpadra az óvatos léptekkel érkező Jones mély baritonon, beletörődő, bölcs tónusban kezd énekelni az öregedés testi-lelki stációiról.

Máris teljesen tiszta minden, nincsenek felesleges körök, harsány manírok, érdektelen látványelemek. Talán a színpadra lépés és az első hangok után megnyilvánuló lelkes fogadtatás kicsit alábbhagy, de Gary Wallis brit dobos, aki 2009 óta Jones állandó zenekari vezetője, ügyesen gondolta, hogy a közönség, ha igazán szereti az előadót, nem a fél évszázad alatt kanonizált kedvencekre, hanem a máséhoz nem fogható hangra kíváncsi az egyes turnéállomásokon. A második dal, a Leonard Cohen-féle Tower of Song egyértelművé teszi, hogy retrospektív koncertre érkeztünk, ahol a dalok sorrendje tudatos ívet rajzol ki, amelyet Jones mostanra kicsit gyengébb, de még mindig hihetetlenül erős hangja tart egyben.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)