Lemez

Nyert futam

Baráti Kristóf: Bach szonátái és partitái szólóhegedűre

Kritika

Nem szeretem a zenei maratonokat, ám abban van valami nagyszerűség, ha a muzsikus – ahogy a legendás hírnök, aki Athénba vitte a görög győzelem hírét – nagy, kimerítő futása után diadalt jelenthet Bach három-három szonátája és partitája után.

Nem most lett divatos végigjátszani a ciklust, a pionír fidulások, Yehudi Menuhin, Jascha Heifetz és Nathan Milstein egyaránt megcsinálták a maguk 42 kilométerét, meg a magyar származású, de külföldön beérkező Telmányi Emil is, aki korát megelőzve eszkábált magának majdnem korhű, ívelt vonót, és ha engem kérdeznek, a régi nagyok közül senki sem ért nyomába az alulértékelt belga, Arthur Grumiaux játékának. Bach szólóhegedűs műveinek legjobb felvételei az utóbbi években születtek – na, nem az időnként elviselhetetlenül szögletes historikusokra gondolok, hanem Gidon Kremer, Julia Fischer, Hilary Hahn és Christian Tetzlaff lemezeire. Arra azonban alig vállalkozott valaki, amire Baráti Kristóf: két élő – a Verbier Festivalon, egy ragyogó akusztikájú svájci templomban 2016. július 17-én rögzített – koncertjének a felvételét jelentette meg.

Nem kicsit vagány, és a hegedűművész piszmogásra képtelen, ösztön vezérelte munkamódszerével is jobban egybevág, hogy ezt a megoldást választotta. (Jegyezzük meg: 2010-ben, a Berlin Classics kiadásában készült már lemeze ezekből az alkotásokból.) Most mintha az egyszeri nekifutás lendülete és a közönség jelenléte is inspirálná, ahogy belevág a g-moll szonáta (BWV 1001) méltóságteljes nyitányába. Interpretációja nem kifejezetten historikus, ám betartja azokat a technikai elemeket, amelyeket egy modern hegedűsnek illik: alig alkalmaz vibratót, szívesebben formál könnyed, mintsem telítően súlyos frázisokat. Ugyanakkor erőteljes, izmos hangokat csal ki az 1703-as készítésű „Lady Harmsworth” Stradivariból. A gazdagon zengő harmonikusok ugyan időnként elnyomják a részletekben lakozó ördögöket (amiket stúdióban lehetne jobban megmutatni), de felbecsülhetetlenül izgalmassá teszik az egész előadást.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.