Könyv

Próbaidő

Paul Auster: Sunset Park

Kritika

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Megragasztható-e, ami eltört? Van-e lehetőség az újrakezdésre, a kapcsolatok meggyógyítására sok év távlatából? Ebben a történetben Auster az emberi kötődés törékenységéről, annak mégis nélkülözhetetlen voltáról mesél.

Miles közel nyolc éve él önkéntes száműzetésben. A huszonéves fiú testvére tragikus halálát követően hagyta el a szüleit, maradt ki az egyetemről. Rosszabbnál rosszabb munkákból tartja fenn magát, most például Floridában él, és kilakoltatott családok otthonának maradványait rámolja ki. A megszakított életek megszólítják, fotókat készít az érdekesebb tárgyakról, hangulatokról. Nincsenek barátai, nem kapcsolódik senkivel és semmivel. Élni és kiteljesedni képtelen elveszettségéből egy szerelem rázza fel. A beteljesedéshez azonban először szembe kell néznie a múlttal: a testvére ellen elkövetett képzelt vagy valós bűnével és az elhagyott családdal. Visszatér hát New Yorkba, előző élete helyszínére.

Miles egyetlen emberrel tartotta a kapcsolatot a száműzetés évei alatt, Bing Nathannel. Bing a közvetítő a fiú és a szülők között, és most is ő az, akin keresztül szállást, munkát, azaz közeledési lehetőségeket talál a régi életéhez. Így kerül Miles a lepukkant Sunset Park egy régi, lakatlan házába, amelyet Bing ötlete alapján pénztelen értelmiségi csapatuk önkényesen foglal el. Saját felfogásuk szerint életművészek, de a nyers valóság az, hogy hajléktalanok. A fordító, Pék Zoltán által használt bagázs kifejezés tökéletesen tükrözi a csoportdinamikát: nem kialakult közösségről van szó, hanem élethelyzetük miatt egymás mellé sodródó egyénekről, akik ugyan segítik egymást, amivel lehet (közös bevásárlás, főzés, néha szex), mégiscsak lazán, érintőlegesen kapcsolódnak egymással.

Az ideköltözők mindegyike valamiféle módon kilóg a társadalom normarendszeréből, de mindannyian másról, többről álmodnak. Alkotni vágynak. Okos, tehetséges emberekről mesél a könyv, akik azonban olyan dolgokban okosak vagy tehetségesek (irodalom, film, képzőművészet, zene), amelyeket a mai világ nem tart anyagilag értékesnek. Ellen rajzol, Alice a filmes doktori disszertációján dolgozik, Miles szíve az irodalomhoz húz. A nagyvilágba való kilépés előtti felkészülés időszaka ez mindannyiuknak. A közösség ragasztója Bing, ő az egyetlen, aki nem vágyódik el máshová, aki nem átmeneti szállásként, hanem otthonként tekint a házra.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.