A King’s Ransom furcsa öszvér az író pályáján, moralitásjáték a 87-es körzetben, ahol egyébként szimpla rendőri ügymenet és gyilkolászás zajlik rendszerint Steve Carrella nyomozó és társai menedzselése alatt (csak magyarul legalább 40 itt, egy kitalált New York kitalált Manhattanjében játszódó könyv jelent meg). Szóval képzeljük csak el (mást amúgy sem tehetvén), ahogy a krimigyáros thrillerre hangszereli A kaukázusi krétakört, s ebből 1963-ban Kuroszava Akira filmet forgat, s 2023-ban pedig megjelenik a könyv tovább spriccelt variánsa 6 részes sorozatként az HBO-n. Ám ezzel együtt sem az a kérdés, hogy mit akart ezzel Spike Lee, hanem az, hogy mit akart egyáltalán Sipke Lee… Így van ez akkor is, amikor a filmet mint Kuroszava remake-et árusítják.
Bár a Menny és pokol c. művet ma már illendő kultfilmként emlegetni, ez csak az alkotó személye és az elsuhant hatvan év miatt van, valójában soha sem is tartozott Kuroszava nagy filmjei közé. Ha le akarjuk egyszerűsíteni a dolgot, akkor a maestro (háta mögött már: A vihar kapujában, A hét szamuráj, a Véres trón vagy éppenséggel A testőr és folytatása) akart egy igazán amerikai filmet forgatni, természetesen a maga egzotikumának hozzáadott erejével. Mint a címe is mutatja, a Menny és pokol két film, de előbb játszik benne a pokol, mint a menny. Arról van ugyanis szó, hogy a feltörekvő cipőgyáros kap egy hívást, amelyben egy hang közli vele, hogy elrabolta a gyerekét, de visszaadja 30 millió jenért. Csakhogy postafordultával hazatér a gyerek, őt ugyan senki el nem rabolta, de hol van kis barátja, a papa sofőrjének fia? Kiváltsa-e Mifune Tosiró (Kuroszava nagy színésze) a más gyerekét, akire biztos halál várna, ha nem tenné, de a pénzen épp meg kéne vennie a Nemzeti Cipőgyárat? Kuroszava hősei bár beszélnek, a rendező – bizonyára a japán színjátszás legszebb hagyományait követve – sokkal többet mond azzal, ahogy a szöveg alatt némajátékká rendezi művét: a látvány annyira erős, hogy az ordítóan agyalt megváltástörténet is könnyen befogadhatóvá válik. Csakhogy ezt egy óra alatt lerendezi a művész, utána vesztére/vesztünkre szinte kirendezi Mifunét, s következik egy copaganda show, amelyből megtudjuk, hogy a japán rendőrség szolgál és véd, s minden pillanatban ura a helyzetnek (a vonatok meg szélsebesen száguldanak – ez igaz is lehetett). Igazságtalanok lennénk, ha nem említenénk, hogy képalkotó ereje és fantáziája e rész alatt sem hagyja cserben a rendezőt, sőt még van egy tízperces zombibetét is a vége felé, azt aztán boldog-boldogtalan próbálta megismételni.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
