Kiállítás

Új válaszok

Talált terepen – Ludwig Múzeum

Kritika

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

A Ludwig Múzeum nyári kiállításain két ilyen díj „indulóit” láthatjuk, és akár összehasonlításokat is tehetünk a magyar díj, az Esterházy Art Award és a rangos francia Marcel Duchamp-díj kapcsán. Elgondolkozhatunk, melyek az érdekes kérdések a magyar kortárs színtéren, illetve mi foglalkoztatja a francia művészeket. Nem teljesen igazságos persze az összehasonlítás, hiszen az Esterházy-díj kiállítása az idei anyagot mutatja, a Duchamp-tárlat pedig a díj negyedszázados jubileumát ünnepli, ahol főleg a nyertesek munkáiból válogatott a két kurátor, Jan Elantkowski és Kálmán Borbála. Ráadásul a Franciaországban élő, illetve az ottani szcénát elsődleges alkotóterepüknek tartó művészek munkáit „értékelő” Duchamp-díj hatása túlmutat a francia határokon, jóval nagyobb szerepet kap a nemzetközi művészeti diskurzusban, mint a miénk. A francia kortárs nagydíj nyertesére azonnal nemzetközi figyelem irányul, az elismeréssel járó (2025-ben 90 ezer eurós) pénzdíj mellett. Az alapító, Gilles Fuchs magángyűjtő prominens francia gyűjtőkből, galériatulajdonosokból, befektetőkből létrehozott a díj köré egy szervezetet is, amely segít a díjat elnyerő művészek láthatóságát növelni. A díj mögé 2016-ban a párizsi Centre Pompidou is odaállt, így a jelöltek rögtön e rangos kiállítóhelyen is bemutatkozhatnak. Az alapítói szándék szerint a leginnovatívabb irányokat keresik, a francia művészeti szcéna diverzitását, a művészetnek azt a felvilágosító szerepét szeretnék hangsúlyozni, ahogy a problémák körberajzolásával katalizálja a változásokat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.