Kiállítás

Új válaszok

Talált terepen – Ludwig Múzeum

Kritika

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

A Ludwig Múzeum nyári kiállításain két ilyen díj „indulóit” láthatjuk, és akár összehasonlításokat is tehetünk a magyar díj, az Esterházy Art Award és a rangos francia Marcel Duchamp-díj kapcsán. Elgondolkozhatunk, melyek az érdekes kérdések a magyar kortárs színtéren, illetve mi foglalkoztatja a francia művészeket. Nem teljesen igazságos persze az összehasonlítás, hiszen az Esterházy-díj kiállítása az idei anyagot mutatja, a Duchamp-tárlat pedig a díj negyedszázados jubileumát ünnepli, ahol főleg a nyertesek munkáiból válogatott a két kurátor, Jan Elantkowski és Kálmán Borbála. Ráadásul a Franciaországban élő, illetve az ottani szcénát elsődleges alkotóterepüknek tartó művészek munkáit „értékelő” Duchamp-díj hatása túlmutat a francia határokon, jóval nagyobb szerepet kap a nemzetközi művészeti diskurzusban, mint a miénk. A francia kortárs nagydíj nyertesére azonnal nemzetközi figyelem irányul, az elismeréssel járó (2025-ben 90 ezer eurós) pénzdíj mellett. Az alapító, Gilles Fuchs magángyűjtő prominens francia gyűjtőkből, galériatulajdonosokból, befektetőkből létrehozott a díj köré egy szervezetet is, amely segít a díjat elnyerő művészek láthatóságát növelni. A díj mögé 2016-ban a párizsi Centre Pompidou is odaállt, így a jelöltek rögtön e rangos kiállítóhelyen is bemutatkozhatnak. Az alapítói szándék szerint a leginnovatívabb irányokat keresik, a francia művészeti szcéna diverzitását, a művészetnek azt a felvilágosító szerepét szeretnék hangsúlyozni, ahogy a problémák körberajzolásával katalizálja a változásokat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.