Irónia és reflektált gondolkodás, a hagyományok tudatos dekonstrukciója, rajongás és ikonoklasztia – ez így mind együtt szolgált a két francia, Gaspard Augé és Xavier de Rosnay alkotói filozófiájaként. Más kérdés, hogy a lelkesen felvállalt rockzenei attitűdök és gúnyosan előcitált manírok elektrokontextusba helyezve is csak egy, amúgy zseniális, revelatív, a rajta terpeszkedő ikonikus kereszt szimbólum miatt csak Crossnak nevezett albumra nyújtottak kellő muníciót 2007-ben. A kissé túlérett, már-már modoros zenékkel jelentkező progrock, diszkó és szintipop elődöket egyszerre megidéző későbbi lemezeik (köztük a 2011-es Audio, Video, Disco) ugyan tisztesen megcsinált és tökéletesen vállalható próbálkozások voltak, de forradalminak egyáltalán nem nevezhető sem a hangzásuk, sem a hatásuk.
Miután lassan öt éve hiába várunk új Justice-albumra (a legutóbbi a 2016 őszén megjelent Woman volt), különösen örömteli, hogy Gaspard Augé elkészítette az első szólólemezét, amely úgy folytatása a Justice munkásságának, hogy közben külön bejáratú alkotói módszerének és egyedi preferenciáinak köszönhetően nem kelti az önismétlésnek még a látszatát sem.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
