Koncert

Milyen volt szőkesége

Főszerepben: Elīna Garanča

Kritika

Habanerát énekelni, miközben udvarias, de azért látványosan unatkozó kollégák ülnek melletted a pódiumon – ezzel a merőben kényelmetlen és szinte lehetetlen feladattal indította az estjét Elīna Garanča.

Ám mivel a profizmusa váltig példás, fegyelmezetten el is végezte kötelességét. Épp csak annyira ringatta a csípőjét, amennyire az Carmen szerepében elvárható, s épp annyi kifejezőerőt és szenvedélyt mozgósítva énekelt, hogy a közönség elkezdjen megfeledkezni északias szőkeségéről. Az utóbbi persze nem ment egészen könnyen, hiszen a koncertlátogató a szemével hall, vagy legalábbis a látottak alapján (is) dönt arról, hogy mit hallott. S e téren korunk egyik első számú Carmenje méltósággal cipeli a maga keresztjét: a hűvös kiszámítottság vélelmét, amelyet akárhányszor is cáfolt már meg a múltban, világ­sztári produkciójának befogadása kimondva-kimondatlanul mégis innen indul minden egyes előadásán.

Hogy aztán elsöprő többségünk menetrend szerint meghódoljon a lett mezzoszoprán hatalma előtt: az első részben Carmen-keresztmetszetet kínáló koncerten legkésőbb a Bizet-opera záró kettősét nézve és hallgatva. Garanča ugyanis a pódiumsterilitástól és a zanzahelyzettől messzire elemelkedő, feszítetten drámai szituációt teremtett a metsző közönyt és a megvetést elegyítő szólamformálásával, s alig egy pár takarékos játékgesztusával. Ebben jó partnere volt a remekbe szabott frakkot viselő Don José, vagyis Jonathan Tetelman: a fiatal énekes sötét árnyalatú tenorjával (és fotogén arcvonásaival) borítékolhatóan módunkban lesz majd meghitt ismeretséget kötni az elkövetkező években. Ahogyan keresni fogjuk Kostas Smoriginas felvételeit is, mert a litván Escamillóból csak úgy dőlt a hang: ilyen elemi erejű Torreádordalt élőben nemigen hallhattunk még Pesten.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.