25 ezer fölé nőtt a földrengés áldozatainak száma

  • narancs.hu
  • 2023. február 11.

Külpol

A valós szám ennél is nagyobb lehet.

Az AP híradása szerint a török elnök 21 848 halottról számolt be szombaton, miközben Szíriában 3553 áldozatot tartanak számon. Az öt nappal ezelőtt történt földrengés áldozatainak száma ezzel meghaladja a 25 ezret, de a valós adatok ennél is lesújtóbbak lehetnek.

Törökországban több mint 80 ezren sérültek meg. Még lehetnek túlélők, de egyre kisebb az esély, hogy megtalálják őket 130 órával a tragédia után. Szombaton egy öttagú családot is kimentettek a romok alól Nurdagi városában.

A New York Times arról ír, hogy egyre erősebbek azok a hangok, amelyek Erdogan és a török államigazgatás hozzáértését és hatékonyságát kétségbe vonják. Sokan arra panaszodnak, hogy a földrengés után nagyon nehezen indult meg a hivatalos segítség, az emberek magukra voltak utalva. A lap emlékeztet, hogy Erdogan népszerűsége éppen az 1999-es, 17 ezer áldozatot követelő földrengés után ívelt fel, és 2003-ban választották elnökké. Korábban írtunk róla, hogy a Twitter elérését korlátozták az országban, és arról is, hogy milyen érzékenyen érinti a politikai elitet a katasztrófa, hiszen Törökország hamarosan választásokra készül.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.

Együttélési problémák

Panaszt tett a szegedi önkormányzati ingatlankezelő cég munkatársára egy ügyvéd, akivel ügyfelei érdekében tárgyalva nem tudott szót érteni. A cég lépett: elbocsátotta az ügyvéd élettársát, aki próbaidőn dolgozott ott. Az eset az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala elé került.

Csak a csönd

Máig nem kárpótolták a Felvidékről kitelepített magyarokat, noha a magyar Alkotmányíróság (AB) már 1996-ban kimondta e helyzet alkotmányellenességét. Az AB akkor a rendezés határidejét 1997-re tűzte ki. A köz­vélemény erről az ügyről jószerivel semmit nem tud.

Tényleg politikai döntések születnek a magyar sajtóperekben?

A Bors különszámának betiltásán azért lepődhettek meg a fideszes politikusok, mert az utóbbi években nem ehhez a bírói gyakorlathoz szoktak. A propaganda­média és a Fidesz lejárató kampányainak védelmében a bíróságok többször is abszurd döntéseket hoztak, ám amikor a miniszterelnök perelt, már más szabályokat alkalmaztak.