4 milliárd forint ment el szlovéniai médiacégekre

  • narancs.hu
  • 2021. december 8.

Külpol

Magyar hazafi-üzletemberek megsegítették a szomszédban a baráti sajtót – állítja egy szlovén oknyomozó portál.

Magyar kormányközeli cégek mintegy 12 millió euróval segítettek olyan szlovén médiavállalkozásokat, amelyek az SDS nevű szlovén jobboldali párt mellett állnak – írja a Telex a szlovén Necenzurirano című portálra hivatkozva.

A szlovén oknyomozó lap által megszerzett dokumentumok szerint 2017 és 2020 között áramlott ez a pénz Magyarországról. A cikkben szó van az R-Post-R nevű szlovén médiacégről, amelyet Schatz Péter, az MTVA korábbi üzleti és termékfejlesztési igazgatója alapított, a Necenzurirano szerint elsősorban azért, hogy a magyar pénzeket fogadhassa. A portál szerint egy alkalommal ez a cég több mint 700 ezer eurót kapott a Nouvelle Mediától, amelyet meg Habony Árpád hozott létre. 

Az R-Post-R 160 ezer eurót a Yozzi Global Trade Kft.-től kapott, a kft. mögött pedig Bonyár Miklós áll, akit korábban MSZP-közelinek tartottak. A szlovén R-Post-R 2017 márciusa és 2019 januárja között két másik magyar cégtől, a Belfrytől és a Riposttól több mint hatmillió eurót kapott, és ezt a pénzt továbbutalta az SDS sajtójának. A Ripost című lap  ma a magyar kormányhoz közel álló Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz tartozik, a Belfryről pedig azt írja a Telex, hogy 2016 és 2018 között 300 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el, és kapcsolódik a Mészáros-csoporthoz és Szíjj Lászlóhoz. 

A Necenzurirano szerint magyar üzletemberek cégei bevásárolták magukat a Nova24tv-be, amely a szlovén SDS-hez kötődik, olyannyira, hogy korábbi ügyvezető igazgatója ma Szlovénia belügyminisztere. Az oknyomozó portál szerint jó kérdés – független vizsgálatnak kellene tisztáznia –, hogy a magyarok miért küldtek ennyi pénzt olyan szlovéniai sajtótermékeknek, amelyeknek nincs nagy közönségük, és nagyrészt ebből a segítségből éltek.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.