Megvan Trump első követője: újabb nagykövetség költözik Jeruzsálembe

  • Narancs.hu/MTI
  • 2017. december 25.

Külpol

Csak idő kérdése volt.

A hírt vasárnap jelentette be Jimmy Morales, a közép-amerikai ország elnöke.

Guatemala volt – az Egyesült Államok és Izrael mellett – azon hét ország egyike, amelyik nemmel szavazott  az ENSZ-közgyűlés múlt heti rendkívüli ülésén tartott voksoláson a Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálem státuszára vonatkozó döntését elítélő határozattervezetről. Rajtuk kívül még Honduras, Togo, Mikronézia, Nauru, az óceániai Palau és a szintén óceániai Marshall-szigetek állt ki Washington mellett.
Az ENSZ Közgyűlése – amely 193 tagú – 128 támogató és kilenc ellenszavazattal, 35 tartózkodás mellett csütörtökön fogadta el a Trump döntését semmissé nyilvánító határozatot. 21 ország nem volt jelen a szavazáson.
Morales elnök a Facebookon közölte, hogy a Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel folytatott megbeszélését követően döntött úgy, hogy utasítja a külügyminisztériumot a lépésre, aminek várható időpontját ugyan nem közölte, azt Trump sem tette.
Egyelőre csak Washington és Guatemalaváros jelezte abbéli szándékát, hogy áthelyezi nagykövetségét.

Az ENSZ Közgyűlése rendkívüli ülésének összehívására azután került sor, hogy az Egyesült Államok hétfőn megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) az egyiptomi határozattervezetet, amely semmisnek és bármiféle jogi vonzatot nélkülözőnek nyilvánította volna a Jeruzsálem státuszára vonatkozó egyoldalú döntéseket. A megvétózott határozattervezetben azt követelték volna Donald Trump amerikai elnöktől, hogy vonja vissza a Jeruzsálem státuszára vonatkozó döntését, amellyel elismerte a várost Izrael fővárosának. Trump december 6-i döntése nyomán mindennaposak a tüntetések a palesztin területeken, és nemcsak az Egyesült Államokkal szemben ellenséges országok, de Washington számos szövetségese is elítélte az amerikai elnök határozatát.
Jeruzsálem sorsa a palesztin–izraeli konfliktus jelenleg legkényesebb pontja. Izrael örök és oszthatatlan fővárosaként tekint a szent városra, miközben a palesztinok annak keleti, Izrael által megszállt, majd annektált részét tennék meg leendő államuk fővárosának.

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”