A diktátor megint belendült: újabb rakétatesztet hajtott végre Észak-Korea

  • narancs.hu
  • 2017. július 29.

Külpol

Ez a kedvenc szórakozásuk. Már Amerikát is elérhetik a rakétákkal.

Észak-Korea szombaton megerősítette a hírt, miszerint interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt sikeresen pénteken, és közölte, hogy a kísérletet szigorú figyelmeztetésnek szánta az Egyesült Államoknak címezve.

A KCNA észak-koreai hírügynökség jelentése szerint a rakétát úgy bocsátották fel, hogy az a lehető legmagasabbra repüljön. Phenjan adatai alapján 3724,9 kilométerre sikerült feljutnia, 47 perc 12 másodpercen át repült, és 998 kilométeres távot tett meg. Az adatok igen közel állnak a japán, dél-koreai és amerikai becslésekben szereplőkhöz.

A kedves vezető


Fotó: EPA/Hou Hvi Jung

A kísérletet Kim Dzsong Un, a kommunista diktatúra vezetője rendelte el, és személyesen felügyelte a tesztet. A diktátor szerint országának fegyverprogramja felbecsülhetetlen értékű, és nem lehet attól eltántorítani.

Mindeközben Washington elítélte Észak-Koreát és a kísérletet, Japán és Dél-Korea pedig összehívja a Nemzetbiztonsági Tanácsot. Elemzők szerint a kísérlet azt is megmutatja, hogy Észak-Korea rakétái már elérhetik akár Chicagót vagy Los Angelest is.

(CNN/MTI)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.